El kellett volna altatnom a cicámat?

Tisztelt Doktor Úr!

Nagyon fontos a véleménye. Tegnap reggel temettük el 16 évét éppen betöltött öreg barátunkat, a Macskát. Nem volt beteg. A halála előtti napon láttam, hogy innen már nincs visszaút a számára, örökre elmegy. Éjszaka meghalt. Nem tudom, hogy szenvedett-e, nem tudom, hogy jól tettem-e, hogy nem tettem semmit. Nem volt bátorságom elaltatni. Az állatorvosunk azt mondta, hogy várjuk meg a reggelt, addig legyen vele a család, símogassuk, szeressük. De lehet, hogy éjjel egyedül nagyon szenvedett. Mondja, Ön mit tenne a saját kis "családtagjával", ha látná a véget? Elaltatná? Vagy úgy tenne, mint én? Mi a helyes ilyenkor?

A haláltól való félelem emberi probléma, az állatok nem ismerik ezt az érzést, általában türelmesen beletörődnek a sorsukba, megöregedve legyengülnek. A halál az állatok számára teljesen normális folyamat, amire a maguk módján felkészülnek, ha ebben az ember „erőszakkal” nem akadályozza meg őket. Rájuk nem jellemző a mindenáron az élethez való ragaszkodás.

Sokszor feljogosítva érezzük magunkat, hogy az állatot különböző okok miatt „elaltattassuk”. Az eutanáziával látszólag megnyugtatjuk a lelkiismeretünket, miközben durván beavatkozunk a természeti törvényekbe. Nekünk, embereknek végre meg kellene tanulnunk megérteni és tiszteletben tartani, hogy az állatnak is megvan a halálhoz való joga, amely neki elrendeltetett.