Van egy kis nimfám 1 hónapos és lábgyűrűvel vettük, ma sajnos a tudtom nélkül az apósom le akarta vágni a lábgyűrűt egy ollóval és a folyamat közben (nem tudjuk hogy az olló miatt vagy az erős tartástól) eltört a lába. Elvittük állatorvoshoz és csináltak röntgen felvételt is. Úgy néz ki a felvételen hogy ahol végződnek a lábujjai, nem tudom, hogy hívják, mint az embereknek a csukló, a fölött van egy törés. Az állatorvos nem nagyon mer hozzányúlni, mert ha sínbe teszi akkor túl közel lesz ehhez a csukló részhez és elvághatja mozgás közben magát. Ha nem forr össze rendesen, mert pl. a sín nem tartja jól, attól még tud majd járni, tudja majd használni ezt a lábát? Tud majd nagyjából teljes életet élni? Így tud majd párt találni magának, vagy a tojó így sérülten nem fogadja majd el? Most felhúzza a testéhez közel a tollába és nem tud rátámaszkodni. Nagyon sajnálom, mert a mi hibánk volt és egyébként egy nagyon aktív életvidám madárka. :(
A történet felelőtlenségről szóló részét nem részletezem, feltételezem e nélkül is tisztában vannak vele. A madárka lába kisebb torzulás mellett, de remélhetőleg össze fog forrni. Ellenkező esetben a lábfejét is elveszti. Akár kisebb lábhibával, akár lábcsonkon, de valamilyen szinten biztos, hogy járni fog. A párbaállásban ez nem befolyásolja, de a párzás folyamatában lehet akadály. Most arra van szükség, hogy minél kevesebb felesleges kacat(hinta, csengő, tükör, stb.) legyen a kalitban, az etető, itató tálat a lehető legegyszerűbben meg tudja közelíteni. Minél kevesebbet zavarják, ne kerüljön például nyíló ajtó közelébe és más olyan dolog, háziállat sem lehet a környezetében, ami megijeszti és felrepülésre, menekülésre készteti. Legalább 2 hétig fokozottan kell ezekre figyelni. Ha az orvos nem adott gyulladáscsökkentő antibiotikumot, arra később szükség lehet, amennyiben pár nap után a duzzanat nem csökken, a lábfej-lábszár ödémásodna.