Madarak

Rozella papagájom 3 napja furcsán viselkedik, a nyelvét is nyújtogatja

kategória Madarak
Jelleg Viselkedés
Kérdező larars

Kérdés

Tisztelt Doktor Úr/Nő!

A 11 hónapos Rozella papagájom 3 napja furcsán viselkedik. Az evésével, aktivitásával nincs probléma, viszont a megszokottnál jelentősen kevesebbet csipog. Nagyon sok mindent utánzott már, pár napja azonban semmit sem. Néha a nyelvét is nyújtogatja, mintha öklendezne.

A tünetek alapján torokatkára gyanakszom, azonban állatorvoshoz nem tudtam vinni, mert Miskolcon eddig még nem akadtam olyan rendelőre, ahol elvállalnák a madaramat. Mit tehetnék, hogy segítsek a kicsin?

Válasz

Legvalószínűbb, hogy a "tünet" az ivarérettség előjele. Ha az "öklendezés" fejbólogatás" jellegű, akkor ez szinte bizonyosra vehető. Természetesen nem zárható ki valamely betegség sem, de vizsgálat nélkül legfeljebb szélesspektrumú antibiotikum itatását ajánlanám, emelt dózisú multivitamin kiegészítéssel. Az esetleges torokatka diagnosztizálásához mégiscsak érdemes lenne "futni néhány kört" a madarakhoz valamelyest értő állatorvos felkeresése céljából.

Miskolc számomra az ország túlvége, ahol kevés ismerősöm él, így nem tudok állatorvost javasolni. de van állatkert, aminek működéséhez elengedhetetlen az egzotikus fajokhoz értő állatorvos felügyelete. A torokatka prevenciós kezelését nem javaslom, főként, ha a leírt "tünetekhez" nem társul tüsszögés, étvágytalanság, jelentős fogyás.

A spot on élősködő elleni készítmények (pl. Ivermectin) erre az élősködőre nézve nem túl hatékonyak előírás szerint használva. Csőrbe cseppentve, vagy az atkákra hatékony piretrin csőrbe juttatva, viszont elég drasztikus megoldás. Ez diagnosztizált fertőzés esetén elkerülhetetlen, de erősen károsodhatnak a belső szervek, elsősorban a máj. Ha a kezelés mégis szükséges, a máj regenerálására legjobb a máriatövis mag az eleséghez keverve. Az esetleges egyéb károsodások további kezeléseket tesznek szükségessé. Kezdeti stádiumban két viszonylag könnyen beszerezhető gyógynövény alapú készítmény is jó hatású lehet az élősködők ellen.

Egyik az oregánó tartalmú Ekodiár, a másik a Garlex elnevezésű fokhagyma kivonat. Fertőzés gyanú esetén 2-3 hét folyamatos, emelt dózisú itatásukkal tünetmentesíthetők a madarak. A káros mellékhatásukra nincs példa, megelőzésre, előírt hígítási arányban folyamatosan itathatók, élettani hatásuk, különösen a fokhagyma készítményeké, igen jó.

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »