Madarak

Találtunk egy hullámos papagájt

kategória Madarak
Jelleg Viselkedés
Kérdező Pipoc

Kérdés

Tisztelt Dr.Háziállat,

kb 3-4 hete találtunk az utcán egy sárga hullámos papagájt. A gazdáját nem találtuk ,így megtartottuk. Minden félét lehet olvasni a neten róluk, de ennek ellenére bizonytalanok vagyunk. Vajon mennyi idős lehet? Fiú vagy lány? A csőre fölött barna. Ez alapján elvileg lány. 1 hete a farktolla kicsit sötétedni kezdett. Ebből arra következtetünk hogy fiatal. De ezek csak találgatások.

Vettünk neki nagy kalitkát, 2 hete ebben van. Viszont elég vad, főleg az utóbbi 2 napban már egyáltalán nem lehet benyúlni hozzá, mert még a tekintete is haragos, utána meg mar. Mit kezdjünk ezzel a viselkedéssel?

Eleinte kiengedtük (magától egyébként nem jön ki, pedig tudja hogy nyitva az ajtó), de nem megy vissza ha kivesszük, és muszáj hajtóvadászatot rendezni, hogy elkaphassuk. Nyilván ez sem tett jót a lelkének. Így már egy hete nem vettük ki, gondoltuk majd ha magától kijön akkor majd vissza is megy, de még meg kell szokja a helyet.

Gondolom unatkozik is, de vajon csak úgy hozhatunk mellé párt? vagy várjuk meg amíg minket megszokott? Nem fogja bántani a társát?

Az hogy a csőre fölött száraz, ez baj lehet? Sokszor rázza magát, és hullik a tolla. Ezt is olvastam, hogy lehet a vedlés miatt a tollborzolás, de lehet betegség is. Viszont 1 lábon alszik, ami úgy tudom jó jel, és étvágya is van.

Nagyon kéretszkedik a levegőre, ahogy nyílik az ajtó rikácsol hogy vigyük ki. Ma viszont úgy látom, mintha az egyik orrnyílása picit nedves lenne.

Szóval a kérdések:

kormegállapítás?

Hogyan szelídítsük meg?

Várjunk még a társsal vagy nyugodtan vegyünk mellé?

Egészséges -e?

Ha "náthás" mit tegyünk?

Válaszát előre is köszönöm!

Válasz

A hullámos tojó kora nem állapítható meg a kép alapján. Akár 1, akár 10 éves is lehet. Nem kellene kiengedni, mielőtt megszelídül, mivel a kergetés garantáltan visszavadítja. Fürtösköles (csumiz) kézből kínálásával előbb-utóbb megszokja az emberek közeledését, más kérdés, hogy mennyire lesz szelíd. A tojók, különösen az idősebbek kevésbé szelídülnek, mint a fiatal madarak, illetve a hímek. Ha nem cél a szelídítés, nyugodtan lehet mellé párt venni. Ha "szortyogó" hangot ad, tüsszög, akkor kellene egy antibiotikum kúra, de általános egészségállapot felmérés miatt is érdemes lenne egy állatorvosi kivizsgálásra vinni.

Hullámos papagáj >>

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »