5621. Kutya támadt egy nőre és két gyerekre Csepelen
A rendőrség közlése szerint egy pitbull támadta meg a nőt és két gyermekét. A kutya a rnedőrökre is rátámadt, így rálőttek. A kutya elszaladt, azóta is keresik.
A rendőrség közlése szerint egy pitbull támadta meg a nőt és két gyermekét. A kutya a rnedőrökre is rátámadt, így rálőttek. A kutya elszaladt, azóta is keresik.
Mosómedve ötös ikrek születtek a debreceni állatkertben, a március 31-én napvilágot látott bocsokat csütörtökön mutatta be az állatkert igazgatója.
Elhunyt Szaturn, a legkevesebb 84 éves mississippi alligátor, amely 1943-ban Berlinben megszökött a fogságból egy szövetséges bombázás után, majd Moszkvában töltötte el matuzsálemi hosszúságú életének nagy részét - közölte a hétvégén az orosz főváros állatkertje.
Bár a cannes-i filmfesztivál a koronavírus-járvány miatt bizonytalan lett, egy kutyasztár mégis jól járt: A némafilmesben szereplő Uggie megkapta a jubileumi díjat. Sajnos Uggie időközben elhunyt, így a díjat gazdája vette át.
A 63-as járat sofőrje kiállt a forgalomból, hogy megmentse az elütött róka életét. Az Állatmentő Sereg vette gondozásába, az orvosok még küzdenek életéért.
Azt javasolnám mutassa meg másik kollégának is. Lehet mérgezés, bélelzáródás, vagy akár fertőzés is okozhatja.
Kedves Erika! Az Ön által leírtak alapján feltételezhető, hogy az ún. "légcsőkollapszus" nevű betegségről lehet szó. Ez főként pszichés hatásra (pl. izgalom, félelem, öröm) fellépő fulladásszerű köhögéssel, krákogással járó tünetegyüttes. Ahhoz azonban, hogy ezt biztosan lehessen állítani, szükséges volna egy röntgen ill. egy endoszkópos vizsgálat elvégzése. A légcsőkollapszus kezelésére létezik homeopátiás megoldás: Phosphor CH15. De, mivel idősebb kutyusról van szó, mindenképpen érdemes lenne a szívét is megnézetni (ultrahang-, EKG-vizsg.), mert előfordulhat, hogy szívelégtelenség is állhat a háttérben, és akkor más szerekre is szüksége lehet kis kedvencének. Ha további kérdései lennének a terápiával kapcsolatban, kérem, hívjon! (Tel.: 06 20 928 4425) Mielőbbi gyógyulást kívánok kedvencének! Üdvözlettel: Andrea Dr. Kopócsi Andrea, homeopata állatorvos www.kimintvet.hu, info@kimintvet.hu
A nagy testű kutyáknál gyakran kialakuló felfekvés és mintha rajta egy szemölcs szerű növedék nőne.Ha zvarja, le lhet operáltatni és szövettani vizsgálatot kérni, de valószínűleg jóindulatú szövetszaporulatról van szó. Én valami puhító kenőccsel kenegetném, hogy ne repedezzen ki a kemény bőr. (pl. Körömvirág balzsam). Elmúlni nem fog.
Gondolom, nem lóg ki a csont a bőr alól, tehát nem traumás sérülésről van szó... Ha pedig ez a helyzet, akkor ez nem számít kórosnak. Nem fog eltűnni, elmúlni, de ha fájdalmas, akkor mindenképpen mutassa meg állatorvosnak.
Első körben egy mellkas röntgen és esetleg egy szív ultrahangos vizsgálat jön szóba, ami koránt sem ilyen összeg. Ha esetleg semmi eltérést nem találnak, lehet egy endoszkópos vizsgálat is, az már tényleg altatásban. Légúti váladékból vett minta laborvizsgálatával az már kicsit drágább vizsgálat. azt csak akkor kérném, ha nincs diagnózis és a kezelésekre sem reagál. Szóba jöhet még allergiás eredetű aszthma szerű roham is. Az gyógyszeres kezelésre reagálni szokott.