5621. Kutya támadt egy nőre és két gyerekre Csepelen
A rendőrség közlése szerint egy pitbull támadta meg a nőt és két gyermekét. A kutya a rnedőrökre is rátámadt, így rálőttek. A kutya elszaladt, azóta is keresik.
A rendőrség közlése szerint egy pitbull támadta meg a nőt és két gyermekét. A kutya a rnedőrökre is rátámadt, így rálőttek. A kutya elszaladt, azóta is keresik.
Mosómedve ötös ikrek születtek a debreceni állatkertben, a március 31-én napvilágot látott bocsokat csütörtökön mutatta be az állatkert igazgatója.
Elhunyt Szaturn, a legkevesebb 84 éves mississippi alligátor, amely 1943-ban Berlinben megszökött a fogságból egy szövetséges bombázás után, majd Moszkvában töltötte el matuzsálemi hosszúságú életének nagy részét - közölte a hétvégén az orosz főváros állatkertje.
Bár a cannes-i filmfesztivál a koronavírus-járvány miatt bizonytalan lett, egy kutyasztár mégis jól járt: A némafilmesben szereplő Uggie megkapta a jubileumi díjat. Sajnos Uggie időközben elhunyt, így a díjat gazdája vette át.
A 63-as járat sofőrje kiállt a forgalomból, hogy megmentse az elütött róka életét. Az Állatmentő Sereg vette gondozásába, az orvosok még küzdenek életéért.
Természetesen különbséget tesz majd, mivel azok ismertetőjelei semmiben nem változtak. Amire Ön gondol, az valószínűleg a szexuális dominancia jelensége. Amennyiben megírja e-mail címét, tudok küldeni ez ügyben olvasnivalót, mert sajnos a témában a magyar nyelvű információkból nagyon nagy a hiány.
Sajnos az elmondása alapján kutyájuknak sürgős állatorvosi segítségre van szüksége. Az egy hete tartó hányás, bágyadtság és étvágytalanság már valószínűleg nem írható egy egyszerű gyomorrontás számlájára, és akár súlyos betegségek is szóba jöhetnek (pl: bélelzáródás, hasnyálmirigy gyulladás, veseelégtelenség, stb). Mindenképp vigyék állatorvoshoz!
Az ivartalanítás után van viselkedés változás, de ez talán nem érinti a játékosságot, de persze nincs rá garancia. Általában nyugodtabbak kiegyensúlyozottabbak lesznek az állatok. A vemhesség szintén okoz viselkedésbeli változásokat, de miután ez is állatonként más és más nem lehet jóslásokba bocsátkozni. Mint állatorvos sokkal komolyabb okokat tudok felsorolni az igen-vagy nem, korábban és később, ellés előtt vagy utóbb, mellett és ellen, és ezek sem minden oldalról egyértelműen, törvényszerűségek. Az én álláspontom minden szempont figyelembevétele után az, hogy a lehető legkorábban , még az első ivarzás előtt történjen meg az ivartalanítás. Így elkerülhető a későbbi emlődaganat, gennyes méhgyulladás, elhízás, magatartási zavar stb.
Az epilepsziának igen változatos megnyilvánulási formái lehetnek. A súlyos, eszméletvesztéssel járó rohamoktól kezdve az alig észrevehetőig. A leírt tünetek alapján akár epilepsziás rohamról is lehet szó. Hasonló tünetek azonban pl. görcsökkel járó betegségek, oxigénhiányos állapot, vércukorszint problémák esetén is előfordulhatnak. A legjobb lenne, ha mielőbb felkeresnék a kezelő állatorvost.
Kérdésére leginkább egy állatorvosi vizsgálat után lehetne választ adni. A tüdőgyulladás mellett akár daganatos megbetegedés is szóba jöhet. Utóbbi sajnos patkányoknál nem ritka.