5621. Kutya támadt egy nőre és két gyerekre Csepelen
A rendőrség közlése szerint egy pitbull támadta meg a nőt és két gyermekét. A kutya a rnedőrökre is rátámadt, így rálőttek. A kutya elszaladt, azóta is keresik.
A rendőrség közlése szerint egy pitbull támadta meg a nőt és két gyermekét. A kutya a rnedőrökre is rátámadt, így rálőttek. A kutya elszaladt, azóta is keresik.
Mosómedve ötös ikrek születtek a debreceni állatkertben, a március 31-én napvilágot látott bocsokat csütörtökön mutatta be az állatkert igazgatója.
Elhunyt Szaturn, a legkevesebb 84 éves mississippi alligátor, amely 1943-ban Berlinben megszökött a fogságból egy szövetséges bombázás után, majd Moszkvában töltötte el matuzsálemi hosszúságú életének nagy részét - közölte a hétvégén az orosz főváros állatkertje.
Bár a cannes-i filmfesztivál a koronavírus-járvány miatt bizonytalan lett, egy kutyasztár mégis jól járt: A némafilmesben szereplő Uggie megkapta a jubileumi díjat. Sajnos Uggie időközben elhunyt, így a díjat gazdája vette át.
A 63-as járat sofőrje kiállt a forgalomból, hogy megmentse az elütött róka életét. Az Állatmentő Sereg vette gondozásába, az orvosok még küzdenek életéért.
A tünetnek semmilyen összefüggésben nincs köze a parazitákhoz ! Igen az unalommal és a bentről a kennelbe áthelyezett élettérrel van összefüggésbe. Véleményem szerint,- bár felelősségteljesen csak egy helyszíni megfigyeléssel lehetne 100% biztonsággal meállapítani, - a kutya a hiperaktivitás egyik változatában, a kényszermozgás betegségben szenved. A kényszermozgás (stereotypie, Compulsive Behavior Disorder, CBD ) a hiperaktivitásnak egy különleges, szélsőséges változata. Tüneteit és magát a betegséget; a folymatosan ismétlődő, rituális, azonos formájú, vég nélkülinek tűnő mozgássorozat ismételésének a jelenségét elősször az állatkertben vagy fogságban tartott állatok körében figyelték meg a szakemberek. Sajnos manapság egyre gyakrabban fordul elő a társállatok körében is, különös tekintettel a hosszab ideig állatmenhelyen, vagy nem a fajnak megfelelő tartási körülmények között élő, bezárt vagy kennelben tartott egyedeknél. A mozgássorozatot az állat teljesen céltalanul és a környezeti hatások befolyásától függetlenül, általában a teljes kimerülésig végzi. A kényszermozgás egy pszichikai, idegrendszeri betegség amely annyira kihatással lehet az állat viselkedési megnyilvánulásaira, hogy szinte lehetetlenné teheti egy kutya társállatként való tartását. Ugyan is a jelenség teljesen szabálytalan időközökben mutatkozhat, megzavarva a kutya alvási ritmusát, regenerációját, nevelési és tanítási lehetőségeit. Ennek a viselkedészavarnak a legismertebb kiváltó okai lehetnek a kennel tartás, az ingerszegény környezet, az emberrel és/vagy fajtárssal való kontaktus hiánya, vagy a fizikai kényszerítő eszközök használata. A kényszermozgással (stereotypie, Compulsive Behavior Disorder, CBD ) kapcsolatban részletes információkat talál a http://www.szuperkutya.hu oldal e-bookjában
A galamb által melegített tojás nagy valószínűséggel kikel, de a csibét a kelést követően azonnal el kell venni a tojó alól, mert teljesen más a felnevelése, mint egy magatehetetlen galambfiókáé. Indítótáppal (lehetőleg fácán, de ha nincs más, a baromfitáp is megfelel) infralámpa alatt gyorsan fejlődnek. A japántyúk lehetőleg 500g alatti tömegű legyen, 20-30 tojást is ki tud kelteni. a kikelt csibéket általában enni szépen kísérgeti, melegíti. Csak akkor kell a csibéket elvenni, ha a tyúk nem fogadja el, zavarja őket.
Sajnos ez a "pelenka" módszer hátránya a valódi szobatisztaságra szoktatás esetében. Gyakorlatilag teljesen újra végig kell csinálnia a szobatisztaságra nevelés folyamatát. A pelenkát nem kitenni többé, a helyet alaposan átfertőtleníteni, szagtalanítani, - esetleg ideiglenesen valamilyen tárgyat vagy bútordarabot arra a helyre tenni. A szobatisztaságra nevelésről és problémaköréről részletesen olvashat a http//www.szuperkutya.hu oldal e-book leckéiben.
Kedves Gazdi! Először hadd kérdezzem meg, milyen vizsgálat derített fényt a szója allergiára? Megvonási vizsgálat netán vérből elvégzett részletes allergia vizsgálat? Mert, ha nem valamelyik a kettő közül, akkor nem valószínű a dolog. Először részletes vizsgálat kell utána jöhet a táp. A Royal Caninenak vannak hidrolizált komponenseket tartalmazó tápjai. A tökmag amúgy ártalmatlan, bizonyos mennyiségben hasmenést okoz. Tisztelettel Dr. Szaniszló Ferenc www.vetlabor.hu
Kedves Tamás! Egy bőrkaparékvizsgálatot mindenképpen el kellene végezni. Allergia nem valószínű, szóba jöhet viszont szőrtüszőatka (demodicosis) vagy gombás jellegű megbetegedés is. Mindkettő jól kezelhető, gyógyítható betegség. A szemgyulladás nem függ össze a szőrhiánnyal...