5726. Ezt a kóbor kutyát nem csak befogadták, de munkát is adtak neki
Eleinte elzavarták az autószalon dolgozói, de kitartásának köszönhetően Tucsonnak ma már nem akármilyen tető van a feje felett.
Eleinte elzavarták az autószalon dolgozói, de kitartásának köszönhetően Tucsonnak ma már nem akármilyen tető van a feje felett.
Tudod milyen fertőzések terjedhetnek a folyókban, tavakban, amik veszélyesek a kutyádra? Így védheted meg a kedvencedet a vízben terjedő betegségektől!
A megfelelő eljegyzési gyűrű felkutatása nem mindig egyszerű, hiszen tényleg minden részletében tökéletesnek kell lennie. Az eljegyzés egy igen jeles esemény a szerelmespárok életében. Amikor a férfi letérdel a szeretett hölgy elé, hogy feltegye neki a sorsdöntő kérdést, miközben átnyújtja számára a csodaszép ékszert, tulajdonképpen az örökre szóló érzelmeiről ad tanúbizonyságot. Ez pedig egy igazán felemelő pillanat, ami örökre a pár emlékezetébe vésődik.
A kilencvenes években, illetve a kétezres évek elején nagy népszerűségnek örvendtek a zenekaros pólók. Ezek a felsők árulkodtak az illető zenei ízléséről anélkül, hogy akár egy szót is kellett volna szólnia, így lényegében üzenetet hordoztak magukban. Mindenkinek volt legalább 1-2 darab, de az igazi rajongóknak akár egész gyűjteménye is volt belőlük.
Miközben a 3 évnél idősebb kutyák közül ötből négynél jelentkeznek fogproblémák, a gazdák 90%-a mégis úgy gondolja, hogy a kutyája teljesen egészséges. Erre a problémára és a kutyák szájápolásának fontosságára hívja fel a figyelmet most több mint 250 magyar állatorvos, akik a Fogápolási Hónap keretében ingyenes fogorvosi ellenőrzést biztosítanak az általános konzultációra vitt kutyáknak.
Konkrét fizikális vizsgálat nélkül nehéz ilyen sántaság esetekben tanácsot adni, ezért arra tudom bíztatni, hogy amennyiben nem bízik meg jelenlegi állatorvosa tanácsaiban, keressen fel egy másik kollégát, aki ortopédiai kérdésekben esetleg nagyobb jártassággal rendelkezik. Az alábbi linken biztos talál lakhelyéhez közel praktizáló ilyen állatorvost: http://www.kisallatortopedia.hu/allatorvostagok Részletes kivizsgálás szükséges a bonyolultabb esetek megoldására, hogy később ne forduljanak elő szövődmények. Üdvözlettel, dr. Puskás Gábor Mályi Állatorvosi Rendelő www.malyiallatorvos.hu
Ha látsz a szőrében korpához hasonló dolgot, akkor lehet egy kis gomba. Egyébként a tavasz jön, ezért az oroszlánok és a rexek sajnos érzékenyebbek a szőrváltásra is. Igaz nincs náluk vedlési időszak, szinte folyamatos a szőrcsere, mégis ezeknél a fajtáknál ezt észrevehetjük. El fog múlni. Bár orvostól lehet kérni krémet, ami meggyorsítja a visszanövést- de nem napok alatt fog elmúlni...
Kedves gazdi! A leírása alapján valóban fokális rohamokat látott kutyusán. A kutya kivizsgálásával és gyógyításával kapcsolatosan: pontos kórelőzményi adatfelvétel és kivizsgálás szükséges. Egyéb információk érdekében, bármikor hívhatja az ügyeleti számunkat: 0620-9-943157 Üdvözlettel: dr Kiss Gabriella www.kutyaepilepszia.hu
Valószínűleg daganatos megbetegedésről van szó. Esetleg gyulladáscsökkentő, és antibiotikum adagolása 4-5 napig javasolt lenne. Ha semmit nem reagál a képlet, akkor felesleges várni. Én biztosan csinálnék egy röntgen felvételt, hogy ellenőrizzem nincs-e áttét. Ha nincs akkor feltétlenül a műtétet javasolnám, minél hamarabb. Természetesen minden altatásnak van kockázata, de a gázos altatás a létező legbiztonságosabb anesztéziás mód az ember és az állatgyógyászatban egyaránt. Keressen fel egy egzotikus állatokkal foglalkozó állatorvost: pl ExoPet http://www.haziallat.hu/szaknevsor/allatorvosok/exo-pet-allatgyogyaszati-centrum/323/
Sajnos az ilyen korban lévő kutya esetében a fiatal korban elmaradt szocializációt és nevelést nagyon nehéz (de nem lehetetlen !) pótolni. Amennyiben megállapítható, hogy a fajtársakkal szembeni viselkedésének jelentős része az un. 'szexuális indittatás' (2 évesen ugyanis most lett tenyészérett, innentől kezdődnek csak igazán a bajok)- akkor az ivartalanítás még ebben a korban is egy jó lehetőséget jelenthet a fentiekben említettek pótláshoz. Stefan Siman Ajánlom figyelmébe a www.4tappancs.hu honlapon keresztül elérhető "Félős és agresszív kutyák" ismeretterjesztő e-oktatást.