5726. Ezt a kóbor kutyát nem csak befogadták, de munkát is adtak neki
Eleinte elzavarták az autószalon dolgozói, de kitartásának köszönhetően Tucsonnak ma már nem akármilyen tető van a feje felett.
Eleinte elzavarták az autószalon dolgozói, de kitartásának köszönhetően Tucsonnak ma már nem akármilyen tető van a feje felett.
Tudod milyen fertőzések terjedhetnek a folyókban, tavakban, amik veszélyesek a kutyádra? Így védheted meg a kedvencedet a vízben terjedő betegségektől!
A megfelelő eljegyzési gyűrű felkutatása nem mindig egyszerű, hiszen tényleg minden részletében tökéletesnek kell lennie. Az eljegyzés egy igen jeles esemény a szerelmespárok életében. Amikor a férfi letérdel a szeretett hölgy elé, hogy feltegye neki a sorsdöntő kérdést, miközben átnyújtja számára a csodaszép ékszert, tulajdonképpen az örökre szóló érzelmeiről ad tanúbizonyságot. Ez pedig egy igazán felemelő pillanat, ami örökre a pár emlékezetébe vésődik.
A kilencvenes években, illetve a kétezres évek elején nagy népszerűségnek örvendtek a zenekaros pólók. Ezek a felsők árulkodtak az illető zenei ízléséről anélkül, hogy akár egy szót is kellett volna szólnia, így lényegében üzenetet hordoztak magukban. Mindenkinek volt legalább 1-2 darab, de az igazi rajongóknak akár egész gyűjteménye is volt belőlük.
Miközben a 3 évnél idősebb kutyák közül ötből négynél jelentkeznek fogproblémák, a gazdák 90%-a mégis úgy gondolja, hogy a kutyája teljesen egészséges. Erre a problémára és a kutyák szájápolásának fontosságára hívja fel a figyelmet most több mint 250 magyar állatorvos, akik a Fogápolási Hónap keretében ingyenes fogorvosi ellenőrzést biztosítanak az általános konzultációra vitt kutyáknak.
Kedves Kérdező! Látatlanban mindig nehéz egészségügyi kérdésekre válaszolni. Nincs sok ötletem, hogy mi lehet a boka körüli duzzanat. Ha ez valóban egy rosszul összeforrt törés, azzal már nem sokat lehet kezdeni (szerintem). Ha látszólag nem fájlalja, nem sántít, nem nehezíti meg a madárka életét, akkor véleményem szerint kár lenne akkora stressznek kitenni, amit a sorozatos orvosi vizsgálatok és egy esetleges műtét jelent. Én kalcium tartalmú kiegészítőket javasolnék neki, ami egyébként is nagyon fontos főleg a tojóknál. Kagylóhéj zúzalék, mészkő grit, szépia összetörve, vagy egyéb, mondjuk ivóvízbe csepegtetős szerre gondolok. De vitaminokat is kaphat, hogy jó kondiban maradjon. Amíg a gerle élénk, és használja a lábát, szerintem nem kell aggódni. A műtét csak a legutolsó opció legyen.
Inkább idegrendszeri problémára utaló tünet. Neurológiai kivizsgálást javaslok. Ilyen jellegű rendelés van az Állatorvistudományi Egyetem sebészetén. Az egyetem központi száma: 06-1-478-4100. Bejelentkezés javasolt.
Kedves Gazdi, elég nehéz ezt látatlanban megállapitani, el kellene vinni a kutyust állatorvoshoz. A kutya vemhessége általában 63 napig tart. A vemhesség jelei közé tartozik az étvágy növekedése, a súlygyarapodás és a mellbimbó méretének változása. Azonban az álvemhes kutyáknál is ugyanezek a jelek észlelhetők. Egy állatorvos általában már a 28.-ik napon meg tudja állapítani, ha a kutya vemhes, úgy, hogy megnyomogatja az állat hasát, esetleg ultrahangot vagy röntgenfelvételt készít. Kutyatenyésztési útmutató - A fedeztetés eredménye >>
Közel sem biztos, hogy bármi baja van a kutyájának. Lehet, hogy egyszerűen ő csak ilyen. Egy alapos gasztro-enterológiai vizsgálat ártani nem fog, ha van mód és lehetőség, akkor csináltassanak egy ilyet. A fűevés sem baj általában, ízlik is nekik, meg jól is esik. Utána vagy kihányja, vagy nem, ebből nem biztos, hogy érdemes messzemenő következtetéseket levonni, főleg akkor, ha egyébként nincs jele betegségnek.
A fekete széklet a kiválasztórendszer rendellenességét jelezheti, de csak egy tünet, hogy valami nincs rendben, Pontos diagnózis nélkül valamilyen szélesspektrumú antibiotikummal szokás kezelni a kistestű papagájokat, például amoxicillinnel, tetránnal, enrofloxacinnal. Az antibiotikumos kezelés hatása azonnal nem mérhető, ha 3 nap alatt nincs látványos javulás, akkor érdemes gyógyszert váltani. Javulás esetén sem szabad azonnal abbahagyni a kezelést, A tünetmentesség után még néhány napig kezelendő a madár, majd probiotikummal lehet a bélflórát helyreállítani.