5726. Ezt a kóbor kutyát nem csak befogadták, de munkát is adtak neki
Eleinte elzavarták az autószalon dolgozói, de kitartásának köszönhetően Tucsonnak ma már nem akármilyen tető van a feje felett.
Eleinte elzavarták az autószalon dolgozói, de kitartásának köszönhetően Tucsonnak ma már nem akármilyen tető van a feje felett.
Tudod milyen fertőzések terjedhetnek a folyókban, tavakban, amik veszélyesek a kutyádra? Így védheted meg a kedvencedet a vízben terjedő betegségektől!
A megfelelő eljegyzési gyűrű felkutatása nem mindig egyszerű, hiszen tényleg minden részletében tökéletesnek kell lennie. Az eljegyzés egy igen jeles esemény a szerelmespárok életében. Amikor a férfi letérdel a szeretett hölgy elé, hogy feltegye neki a sorsdöntő kérdést, miközben átnyújtja számára a csodaszép ékszert, tulajdonképpen az örökre szóló érzelmeiről ad tanúbizonyságot. Ez pedig egy igazán felemelő pillanat, ami örökre a pár emlékezetébe vésődik.
A kilencvenes években, illetve a kétezres évek elején nagy népszerűségnek örvendtek a zenekaros pólók. Ezek a felsők árulkodtak az illető zenei ízléséről anélkül, hogy akár egy szót is kellett volna szólnia, így lényegében üzenetet hordoztak magukban. Mindenkinek volt legalább 1-2 darab, de az igazi rajongóknak akár egész gyűjteménye is volt belőlük.
Miközben a 3 évnél idősebb kutyák közül ötből négynél jelentkeznek fogproblémák, a gazdák 90%-a mégis úgy gondolja, hogy a kutyája teljesen egészséges. Erre a problémára és a kutyák szájápolásának fontosságára hívja fel a figyelmet most több mint 250 magyar állatorvos, akik a Fogápolási Hónap keretében ingyenes fogorvosi ellenőrzést biztosítanak az általános konzultációra vitt kutyáknak.
Szükség lenne minimum egy röntgen vizsgálatra és vér laborvizsgálatra Amennyiben nem kapnak elegendő információt a diagnózishoz,endoszkópos vizsgálatot javasolnék. Akár egy régóta a gyomorban megülő idegen test okozta fekély, idült gyulladás is lehet,de sajnos gondolni kell a daganatos megbetegedésre is Gyomor és bél fekélyeket okozhat a veseelégtelenség is. Ennek megállapítása a vér laborvizsgálatával lehetséges.
Igen, van sőt általában javasolt is, mivel a legtöbb vitorláspár elfogyasztja a lerakott ikrákat (nagyon ritka a nevelő pár). A felületet amire ikráztak külön kell rakni egy kisebb akváriumba, alá porlasztást tenni, hogy folyamatosan friss, oxigéndús víz érje az ikrákat (ennek érdekében a felületet is ferdén kell beállítani a porlasztás fölé), továbbá az akvárium vizébe penészedésgátlót kell tenni. Mivel a kérdésben egyes szám szerepel "vitorláshalam", ezért azt mé leírom, hogy az ikrás nőstény hím nélkül egyedül is képes az ikrarakásra, azonban ebben az esetben természetesen az összes ikra terméketlen lesz, azokat semmi értelme különrakni keltetni.
Szerintem csak nem vették észre, hogy megtörtént a fogváltás! Ez lezajlik 5-6 hónapos korban, de ennek néha alig van észrevehető jele. De ha nem biztosak benne, nézessék meg álatorvossal a fogait, ő majd megmondja, hogy még tejfogai vannak-e, vagy már a véglegesek. Meglepődnék, ha az első verzió lenne a vélemény!
A kutyákat nem büntetni kell, hanem pozitív megerősítéssel tanítani arra, hogy mi elfogadható viselkedés és mi nem. Először is, megkérdezném: miért is megy a kutya az ágyukba? Mi a kutya célja ezzel? Miért jelöli meg az ágyat,mint saját helyét? Kérjük, feltétlenül olvassa el a "Hogyan legyek falkavezér?" című cikket és kövesse a benne leírtakat. Ha nem tartja be ezeket a lépéseket, előfordulhat, hogy az eb még inkább megpróbálja - más területeken is - magához ragadni a falkavezérséget. Valószínűleg segíthetne a helyzeten, ha a szukát ivartalanítanák. A szuka hormontermelése erősíti a hímben a jelölési ösztönt. A vizelés területjelzésként szolgál. Így a tüzelés idejében még erősebben kell biztosítania a hímnek a saját területeit, ezen keresztül dominanciáját. Valószínűsíthető, hogy az amúgy is dominanciára hajlamos kutya a tüzelési időszakban még dominánsabbá próbál válni, emiatt többször és több helyen jelöl vizeletével. Ha elérhető a számára, olvassa el Sebestyén Balázs: Szigorúan bizalmas és/vagy Nógrádi Bence: Hétköznapi harcosok 2. című könyvében Joó Istvánnal készült interjút - ezekből számos dolgot megérthet a domináns kutyák viselkedésével kapcsolatban.
Ha a kutyus karma nem pigmentált (átlátszó-fehér), jól látható benne a rózsaszín irha, amibe ha belevág vérzik és fáj. Ennek a végétől 1-2 mm-re lehet levágnia a karmot. Ha pigmentált a kutya karma, bízza inkább szakemberre (állatorvos, kozmetikus). Zsömböly Miklós