5856. Koronavírus: így fertőződhettek meg a gorillák coviddal
A világon ez az első eset, hogy majmokban is kimutatták a koronavírust.
A világon ez az első eset, hogy majmokban is kimutatták a koronavírust.
A Fressnapf vásárlói közössége most már több esztendeje bebizonyítja, hogy a barátságnak és összefogásnak fantasztikus ereje van. Az „Összefogás az állatokért” kezdeményezés keretében már évek óta támogatjuk az állatokkal dolgozó szervezetek munkáját. Hálásak vagyunk vásárlóinknak azért, hogy idén 11 972 500 forinttal segíthetjük a Kutyák Határok Nélkül Alapítvány munkáját, akik az adományt speciális mentőkutyák képzésére és ellátására, valamint egy saját kiképző terület vásárlására fordítják.
A fényképészek által használt sablonhátterek helyett a már meglévő fényképeid felhasználásával egyedi fotófalat alakíthatsz ki otthonodban. A hagyományos, egydarabos képkeretes fotók megjelenítése sosem volt tökéletes megoldás. Egy otthoni fotófal segítségével azonban végre elérhetjük, hogy a képek a szükséges számban és a méltó helyükre kerüljenek. Így a legtöbb fontos emlék egy falra kerül, szebbé téve ezzel a szimpla hétköznapokat is. Életed legszebb pillanatai a nappalid falán kelhetnek életre.
A homeopátia egy alternatív orvoslási módszer, az orvostudomány egyik ága. Mivel a hagyományos orvosláshoz képest a homeopátia igen szelíd gyógymód, ezért sokan nem is tekintenek rá hatékony eszközként, sokkal inkább áltudománynak tartják. Azonban a homeopátiás orvoslásnak is megvan a maga szerepe a gyógyításban, használatával igen jó eredmények érhetőek el.
Az érdekes formájú gyógynövény, amit fogyasztanak teaként, használnak ételek fűszerezéséhez, és számos egészségügyi problémára is megoldást nyújt - ez mind igaz a gyömbérre. Az egzotikus növény a magyar gasztronómiában ugyan nem túl elterjedt, de ez cseppet sem jelenti azt, hogy el kellene hanyagolnunk! Ehelyett inkább nézzünk meg néhány érdekességet vele kapcsolatban.
Javaslom, hogy a műtét előtt kérjen egy kivizsgálást állatorvosától a több ivás miatt (minimum vérvizsgálat + vizeletvizsgálat). A több ivás sok egyéb belgyógyászati kórkép része lehet, ami befolyásolhatja az altatást is a műtét esetén.
Kedves Olvasónk! A fél pár virsli még annyira nem baj, ha prémium minőségű tápot kapnak enni a kutyusok (erről azonban nem írt). Érdemes premium tápot venni nekik, kérdezze meg állatorvosát, hogy melyiket ajánlja kutyusainak az állpotfelmérésük után. A házi koszt etetés hozzáértést, szakértelmet (és persze sok munkát) igényel. Sajnos még kellő szakértelemmel sem mindig sikerül megfelelő minőségű, összetételű eleséget összeállítani, mert a felhasználásra kerülő alapanyagok beltartalmi értéke változó. Ilyenkor elkerülhetetlen a különböző kiegészítők (ásványi anyagok, vitaminok) megfelelő adagolása.Mikor mennyit egyen az eb?Akkor tekinthető megfelelőnek a kutya etetése, ha az eb bordái könnyedén kitapinthatóak, de nem látszanak távolról, ekkor megfelelő a kutya súlya. Ha fél- egy éves már elmúlt a kutya, a gyártó által meghatározott középmennyiséget osszuk ketté, és adjuk oda az ebnek reggel illetve este a séta előtt. Ha fizikai állapota indokolja, csökkentsük vagy növeljük a mennyiséget. Tizenöt percet hagyjunk a táp elfogyasztására, ha ugyanis egész nap a táljában lévő étellel kell szemeznie, étvágytalanná válthat, valamint fogszuvasodást is előidézhet az állandó evés.
Előfordulhat alsó húgyúti probléma a háttérben, ezért érdemes lenne állatorvosnak megmutatni a cicát.
Kedves Eszter, A rövid válasz annyi, hogy igen... :-) Üv-Éva
Kedves Bogi! Előfordulhat hogy huzatban volt a nyuszi? Nekik is lehet kötőhártya gyulladás. Azonban én egy szúrásra gyanakodnék. A szénában vannak keményebb szálak ez könnyen beleszaladhat a szemébe. Ilyenkor sokszor elég a kamilla tea, de azért én megnézetném orvossal is, mert ő viszont ki tudja zárni azt, hogy nem gomba vagy valamilyen fertőzés okozza-e nála. Ha mész akkor én az oltást is megkérdezném, mert az jó lenne ha megkapná..:) Majd írj hogy mi történt a nyuszival Szép Napot Gabi