5856. Koronavírus: így fertőződhettek meg a gorillák coviddal
A világon ez az első eset, hogy majmokban is kimutatták a koronavírust.
A világon ez az első eset, hogy majmokban is kimutatták a koronavírust.
A Fressnapf vásárlói közössége most már több esztendeje bebizonyítja, hogy a barátságnak és összefogásnak fantasztikus ereje van. Az „Összefogás az állatokért” kezdeményezés keretében már évek óta támogatjuk az állatokkal dolgozó szervezetek munkáját. Hálásak vagyunk vásárlóinknak azért, hogy idén 11 972 500 forinttal segíthetjük a Kutyák Határok Nélkül Alapítvány munkáját, akik az adományt speciális mentőkutyák képzésére és ellátására, valamint egy saját kiképző terület vásárlására fordítják.
A fényképészek által használt sablonhátterek helyett a már meglévő fényképeid felhasználásával egyedi fotófalat alakíthatsz ki otthonodban. A hagyományos, egydarabos képkeretes fotók megjelenítése sosem volt tökéletes megoldás. Egy otthoni fotófal segítségével azonban végre elérhetjük, hogy a képek a szükséges számban és a méltó helyükre kerüljenek. Így a legtöbb fontos emlék egy falra kerül, szebbé téve ezzel a szimpla hétköznapokat is. Életed legszebb pillanatai a nappalid falán kelhetnek életre.
A homeopátia egy alternatív orvoslási módszer, az orvostudomány egyik ága. Mivel a hagyományos orvosláshoz képest a homeopátia igen szelíd gyógymód, ezért sokan nem is tekintenek rá hatékony eszközként, sokkal inkább áltudománynak tartják. Azonban a homeopátiás orvoslásnak is megvan a maga szerepe a gyógyításban, használatával igen jó eredmények érhetőek el.
Az érdekes formájú gyógynövény, amit fogyasztanak teaként, használnak ételek fűszerezéséhez, és számos egészségügyi problémára is megoldást nyújt - ez mind igaz a gyömbérre. Az egzotikus növény a magyar gasztronómiában ugyan nem túl elterjedt, de ez cseppet sem jelenti azt, hogy el kellene hanyagolnunk! Ehelyett inkább nézzünk meg néhány érdekességet vele kapcsolatban.
Kedves Nikolett! Ha az anyós nemtörődöm, akkor ivartalaníttatni kellene a nőstény macskát és akkor nem születnének kiscicák... A macskanátha emberre nem veszélyes, de a kicsik belehalhatnak vagy maradandó károsodást szenvedhetnek. Legyenek felelős macskatartók, vigyék őket állatorvoshoz, gyógyíttassák meg őket, ajándékozzák el őket, és gondoskodjanak róla, hogy ne szülesssen a háznál több kiscica (ivartalanítás!!!)!
Kedves Gazdi! A fejrázás, fülvakarás többnyire fülgyulladást jelez. A fülgyulladásnak pedig sokféle oka lehet, a fül ugyanis egy szelepet tölt be a szervezet anyagcseréjének a vonatkozásában. Sokszor jelezheti például a méreganyagok felszaporodását a testben. Oka lehet a bűzmirigy váladékának felhalmozódása és begyulladása is. Fontos lenne egy bakteriológiai vizsgálatot is végeztetni a fülváladékból, hogy az esetleges kórokozókra (baktérium, gomba, atka, stb.) célzott kezelést is lehessen adni. Ki kell deríteni, mi a kiváltó ok! Irány az állatorvos!
Kedves Kiss Henrietta! A levele alapján a kutyusa epilepsziájához újabb fokális rohamtünetek, valamint organikus neurológiai tünetek társultak. Feltehetően az az agyi kórfolyamat, amely a tünetképzésért felelős nagyon progresszíven halad előre a maga útján. Az Ön által leírt neurológiai és epilepsziás tüneteket többféle gyógyszerrel tudjuk kezelni, de természetesen meg kell indítani a kivizsgálásokat az oktan kiderítése érdekében. A különböző tárgyak nyalogatása kényszeres viselkedés, amelyet szintén a meglévő agyi betegség irányít. Egyéb információk érdekében elérhet a kissgabriella@vipmail. hu e-mailcímen vagy a +36-1 360-0334-es telefonszámon rendelési időben (H-Sz-P 9-12, K-Cs 16-20). Üdvözlettel: Dr. Kiss Gabriella
Kedves Gazdi! Lehetnek: parvo, szopornyica, coronavírus, giardia, trichorosis, campylobacter, salmonella, enteropatogén coli, soroljam még? Irány az állatorvos! Üdvözlettel Dr. Szaniszló Ferenc www.vetlabor.hu
Jelen esetben a legjobb lenne, ha a kezelő állatorvosához fordulna, annál is inkább, mert a leírt állapot igen rossz prognózisú (igen kicsi a túlélés esélye), mindenképpen ajánlott a kontrollvizsgálat.