5856. Koronavírus: így fertőződhettek meg a gorillák coviddal
A világon ez az első eset, hogy majmokban is kimutatták a koronavírust.
A világon ez az első eset, hogy majmokban is kimutatták a koronavírust.
A Fressnapf vásárlói közössége most már több esztendeje bebizonyítja, hogy a barátságnak és összefogásnak fantasztikus ereje van. Az „Összefogás az állatokért” kezdeményezés keretében már évek óta támogatjuk az állatokkal dolgozó szervezetek munkáját. Hálásak vagyunk vásárlóinknak azért, hogy idén 11 972 500 forinttal segíthetjük a Kutyák Határok Nélkül Alapítvány munkáját, akik az adományt speciális mentőkutyák képzésére és ellátására, valamint egy saját kiképző terület vásárlására fordítják.
A fényképészek által használt sablonhátterek helyett a már meglévő fényképeid felhasználásával egyedi fotófalat alakíthatsz ki otthonodban. A hagyományos, egydarabos képkeretes fotók megjelenítése sosem volt tökéletes megoldás. Egy otthoni fotófal segítségével azonban végre elérhetjük, hogy a képek a szükséges számban és a méltó helyükre kerüljenek. Így a legtöbb fontos emlék egy falra kerül, szebbé téve ezzel a szimpla hétköznapokat is. Életed legszebb pillanatai a nappalid falán kelhetnek életre.
A homeopátia egy alternatív orvoslási módszer, az orvostudomány egyik ága. Mivel a hagyományos orvosláshoz képest a homeopátia igen szelíd gyógymód, ezért sokan nem is tekintenek rá hatékony eszközként, sokkal inkább áltudománynak tartják. Azonban a homeopátiás orvoslásnak is megvan a maga szerepe a gyógyításban, használatával igen jó eredmények érhetőek el.
Az érdekes formájú gyógynövény, amit fogyasztanak teaként, használnak ételek fűszerezéséhez, és számos egészségügyi problémára is megoldást nyújt - ez mind igaz a gyömbérre. Az egzotikus növény a magyar gasztronómiában ugyan nem túl elterjedt, de ez cseppet sem jelenti azt, hogy el kellene hanyagolnunk! Ehelyett inkább nézzünk meg néhány érdekességet vele kapcsolatban.
1. Lehet azért is, de szerintem mutassa meg egy állatorvosnak kollégának. 2. Nem hiszem, hogy köze van, de ahhoz, hogy célzott kezelést tudjunk adni a kutyusnak előtte meg kell vizsgálni...
Elsősorban a széltől, huzatól, nedvességtől kell őket télen óvni. Figyelni kell rá, hogy naponta többször, tudjanak fagymentes ivóvízhez jutni. Mivel semmi garancia nincs arra, hogy a következő tél is olyan enyhe lesz, mint a tavalyi, így az elhelyezéskor szem előtt tartandó, hogy -25C fokos külső hőmérsékletnél sem legyen a madarak röpdéjében számukra túl hideg. Ez kisvolierben tartott hullámos papagáj esetében -5,-7C fok körüli hőmérsékletet jelent. Amihez minimum fóliaborítás és tartalék energiaforrásként infralámpa szükséges Ha esetleg valami oknál fogva sokkal melegebb helyre, esetleg szobahőmérsékletre kerülnek, akkor már tavaszig nem szabad ismét kitenni őket, mivel az aljtollak gyorsan vedlésre kerülnek, ami olyan mintha kabát nélkül lennének.
Legalább fél évet várjon és olyan kutyust vigyen csak oda, amelyik az összes oltását megkapta már.
Valószínű vemhes a nyuszi- hisz ez a nyöszörgő hang ennek a jele lehet...
Kedves Gazdi! Ha még él a malacka, elsősorban azt javasolnám, hogy valahogy találja ki, hova és hogyan tudja elvinni állatorvoshoz. Ha a közelben nincs is egzotikus szakállatorvos, meg kellene nézni, hogy amit Ön lábtörésnek gondol, mennyire súlyos sérülés, és lehetnek a malackának belső sérülései is. Mivel a tengerimalacok zsákmányállatok, ha nagyon gubbaszt, mozgatáskor sír, nem használja a sérült végtagot, komoly sérülései lehetnek. Ha az orvos azt mondja, felgyógyulhat a malacka, érdemes lenne fájdalomcsillapítót feliratni (pl. Meloxidylt), ez vényköteles, és szükséges ideig adni, ha van törés. Nagy Nóra tengerimalac tenyésztő