5856. Koronavírus: így fertőződhettek meg a gorillák coviddal
A világon ez az első eset, hogy majmokban is kimutatták a koronavírust.
A világon ez az első eset, hogy majmokban is kimutatták a koronavírust.
A Fressnapf vásárlói közössége most már több esztendeje bebizonyítja, hogy a barátságnak és összefogásnak fantasztikus ereje van. Az „Összefogás az állatokért” kezdeményezés keretében már évek óta támogatjuk az állatokkal dolgozó szervezetek munkáját. Hálásak vagyunk vásárlóinknak azért, hogy idén 11 972 500 forinttal segíthetjük a Kutyák Határok Nélkül Alapítvány munkáját, akik az adományt speciális mentőkutyák képzésére és ellátására, valamint egy saját kiképző terület vásárlására fordítják.
A fényképészek által használt sablonhátterek helyett a már meglévő fényképeid felhasználásával egyedi fotófalat alakíthatsz ki otthonodban. A hagyományos, egydarabos képkeretes fotók megjelenítése sosem volt tökéletes megoldás. Egy otthoni fotófal segítségével azonban végre elérhetjük, hogy a képek a szükséges számban és a méltó helyükre kerüljenek. Így a legtöbb fontos emlék egy falra kerül, szebbé téve ezzel a szimpla hétköznapokat is. Életed legszebb pillanatai a nappalid falán kelhetnek életre.
A homeopátia egy alternatív orvoslási módszer, az orvostudomány egyik ága. Mivel a hagyományos orvosláshoz képest a homeopátia igen szelíd gyógymód, ezért sokan nem is tekintenek rá hatékony eszközként, sokkal inkább áltudománynak tartják. Azonban a homeopátiás orvoslásnak is megvan a maga szerepe a gyógyításban, használatával igen jó eredmények érhetőek el.
Az érdekes formájú gyógynövény, amit fogyasztanak teaként, használnak ételek fűszerezéséhez, és számos egészségügyi problémára is megoldást nyújt - ez mind igaz a gyömbérre. Az egzotikus növény a magyar gasztronómiában ugyan nem túl elterjedt, de ez cseppet sem jelenti azt, hogy el kellene hanyagolnunk! Ehelyett inkább nézzünk meg néhány érdekességet vele kapcsolatban.
Kedves Gazdi! Házilag ne próbálozzanak semmivel. Sürgősen vigyék el állatorvoshoz mert ebből nagyobb baj is lehet. Üdvözlettel Dr.Szaniszló Ferenc
Amit leírt, annak lehet, hogy semmi köze nincs a megállapított szívbetegségéhez. A kutyák gyakran csinálnak olyasmit, ami hasonló ahhoz amit leírt. Ez egy rohamszerűen jövő légzőgörcs, ami a csukláshoz hasonlítható leginkább. Ha ilyenkor pár másodpercre tenyérrel befogja az orrnyílásokat és a száját (hogy ne kapjon levegőt pár másodpercig), és erre ez szépen megszűnik, akkor erről lehet szó. Ha ez nem használ, akkor sajnos nincs ötletem, alkalmasint tovább kell vizsgáltatni.
Kedves Andrea! Az Ön által leírt problémára is természetesen léteznek ún. szelíd gyógymódok, mint amilyen pl. a homeopátia is. Azonban ezek mindegyike a holisztikus terápiák körébe tartozik, ami azt jelenti, hogy ilyen esetekben soha nem a tüneteket, a betegséget kezeljük, hanem mindig a beteget (a maga teljességében)! Tehát ún. „személyre szabott” terápiával, amit mindenképpen egyedileg kell összeállítani. Egy valóban hatékony kezeléshez azonban igen sok tényezőt kell figyelembe venni: a kutyus pontos tüneteit, az előzményeket (feltételezett kiváltó okok!), a körülményeket, hogy mi javít, mi ront az állapotán, és a pszichés – lelki beállítottságát is. Szívesen javasolnék Önnek egy-két olyan készítményt (ha ez így működne!), ami segíthetne kedvencén, - de, mint már fentebb leírtam -, ilyen esetekben természetes és hathatós gyógymód csak egyedi kezelés formájában képzelhető el! Minden további kérdésére (a terápia eredményességét, a kezelés időtartamát is beleértve) a válaszok is attól függnek, hogy egyedileg milyen tényezők váltották (válthatták) ki, tartják fenn, és befolyásolják a kutyus tüneteit. Ha további kérdései lennének a terápiával kapcsolatban, kérem, hívjon: 06 (20) 928-4425. Mielőbbi jobbulást kívánok kedvencének! Üdvözlettel: Dr. Kopócsi Andrea, homeopata állatorvos +36 (20) 928-4425 info@kimintvet.hu www.kimintvet.hu
Kedves Gazdi! A könyökén ez egy felfekvés, amit a fekhely puhításával és különféle puhítő kenőcsökkel lehet csökkenteni. A tünetek erőteljesen allergiás eredetre utalnak. Ebben az irányban kellene vizsgálódni. Tisztelettel Dr. Szaniszló Ferenc
Kedves Gazdi! Sürgősen vigye állatorvoshoz a cicát, aki a tüneteknek megfelelően tudja kezelni!