6056. Ennyi cuki vörös panda kölyök született Nyíregyházán - fotók!
Az apróság születése azért is fontos esemény, mert fajtársai közül már csak 10 ezer példány él vadon, és fogságban nehezen szaporodnak.
Az apróság születése azért is fontos esemény, mert fajtársai közül már csak 10 ezer példány él vadon, és fogságban nehezen szaporodnak.
Természetes, hogy imádjuk a kutyánkat, sokan meg is pusziljuk, ölelgetjük, a kutyáról emberre terjedő betegségek miatt azonban néhány dolgot nem árt, ha betartasz!
A szemtanúk szerint azért ugrott rá a hattyúra a férfi, hogy szórakoztassa a hajón lévő társaságot.
A vezetési engedély megszerzése feledhetetlen és egyben meghatározó pont az ember életében. Amint az első jogosítvány kiváltása megtörténik, megnyílik előttünk a világ és végre mi magunk is részesei lehetünk a közlekedés legelterjedtebb formájának. Személygépkocsit vezethetünk és ezzel gyakorlatilag bárhová eljuthatunk, a világszerte kiépült infrastruktúrának köszönhetően. De idáig még rögös út vezet, amin egyesek könnyen, míg mások annál nehezebben haladnak végig.
Talán nem fogok mellélőni – kutyás emberként is mondom – nehéz olyan vitamint vagy gyógyszert találni, amit meg is eszik kis kedvencünk, nem köpi ki darabokban, vagy akár egyben is. Csomagolhatjuk bármilyen párizsiba, szalámiba, sonkába, keverhetjük a tápja mellé vagy dughatjuk el akár a házikosztban is, sok gazdinak nehéz dolga akad a vitaminok beadásával.
A leírtak baktérium feldúsulásra utalnak. A "szélesspektrumú antibiotikumra" talán rezisztens, vagy az adagolás nem megfelelő. A széklet megfogására mihamarabb egy csipet orvosi szenet kellene a szervezetbe juttatni a testömegnek megfelelő probiotikummal(akár egy csepp Normaflore is megfelel). Mindenképp javasolnám madarakhoz értő állatorvos felkeresését. Röngen, székletvizsgálat elengedhetetlen egy pontos diagnózis felállításához.
Általában az a bevett gyakorlat, hogy az új helyre kerülés után a kiskutya néhány napig ugyanazt kapja, mint előtte a tenyésztőnél, és csak ezután próbálkozzanak áttérni más táplálásra, vagy más táp, eledel etetésére. A fokozatosság fontos ugyanis a megfelelő bélműködés kialakulása miatt. Ma már rengeteg féle kutyatáp kapható száraztáp és konzerv formájában is, de akár házikosztot is adhat (csak ebben az esetben nagyon nem mindegy az, hogy konkrétan mit). A kész kutyatápokból a korának és fajtájának megfelelő változatot kell használni (prémium tápoknál ezt egyértelműen leírják). A napi etetések száma legalább 3 legyen, maximum 4. Az elválasztás után 6 hetes kortól 12-16 hetes korig naponta 4-szer, 4 hónapos kortól 8 hónapos korig naponta háromszor, 12 hónapos korig kétszer, és ettől kezdve naponta csak egyszer etessünk. A Westie valóban érzékeny a táplálék minőségére, ezért kerüljük a magas szójatartalmú tápokat, melyekre allergiával reagálhat. De ez is kivédhető, ha Ccsak prémium kategóriájú tápokkal etetjük.A házi koszt etetés hozzáértést, szakértelmet (és persze sok munkát) igényel. Sajnos még kellő szakértelemmel sem mindig sikerül megfelelő minőségű, összetételű eleséget összeállítani, mert a felhasználásra kerülő alapanyagok beltartalmi értéke változó. Ilyenkor elkerülhetetlen a különböző kiegészítők (ásványi anyagok, vitaminok) megfelelő adagolása. A kutyák helyes táplálásáról egyébként nagyon sok hasznosat olvashat egy nem régen megjelent kitűnő könyvben, Dr. Fodor Kinga írta, a címe: Mit egyen a kutyám? Minden könyvesboltban kapható.
Erről a kérdésről így látatlanban biztosan nem lehet véleményt alkotni, főleg azért se, mert most hirtelenjében nem igazán jut eszembe olyan elkapaható fertőzés, amitől a fül hegye leszáradna. Viszont, ettől függetlenül, a vételárért jobb olyan kutyát venni/kapni, amivel nincs gond, ami legalább szemre hibátlannak tűnik. Miután ebben a fajtában elég nagy a kínálat, én biztosan keresnék egy másikat az Ön helyében.
A csuklás a rekeszizom görcsös összehúzódása miatt alakul ki. Leggyakrabban kölyökkorban fordul elő, a kutyák idővel kinövik, felnőtt korban nagyon ritka. Általában néhány percen belül magától megszűnik. Ha órákig vagy pláne, ha napokig tart, akkor szükséges csak állatorvoshoz fordulni. Ártalmatlan bár kellemetlen tünet. Hogyan isznak a kutyák? Útmutató 8 hetes kiskutyához
Kedves Erika! Leveléből nem derül ki világosan, hogy az emlőproblémát szeretné kezelni vagy azt, hogy nem vemhesül az állat. Ha az emlőduzzanatra kérdezi a Hepar sulphuris alkalmasságát, akkor a válaszom: gyulladt, duzzadt, igen fájdalmas tályogképződés esetén alkalmazható ez a szer. Ha a vemhesülés hiánya a kezelendő: Aristolochia D15 + Cimicifuga (Actea racemosa) D6 a várható ivarzás előtt naponta 2-3 adag, 3 héten keresztül. Ha további kérdései vannak, kérem, hívjon 06(20)928-4425 ! Üdvözlettel. Dr. Kopócsi Andrea