6056. Ennyi cuki vörös panda kölyök született Nyíregyházán - fotók!
Az apróság születése azért is fontos esemény, mert fajtársai közül már csak 10 ezer példány él vadon, és fogságban nehezen szaporodnak.
Az apróság születése azért is fontos esemény, mert fajtársai közül már csak 10 ezer példány él vadon, és fogságban nehezen szaporodnak.
Természetes, hogy imádjuk a kutyánkat, sokan meg is pusziljuk, ölelgetjük, a kutyáról emberre terjedő betegségek miatt azonban néhány dolgot nem árt, ha betartasz!
A szemtanúk szerint azért ugrott rá a hattyúra a férfi, hogy szórakoztassa a hajón lévő társaságot.
A vezetési engedély megszerzése feledhetetlen és egyben meghatározó pont az ember életében. Amint az első jogosítvány kiváltása megtörténik, megnyílik előttünk a világ és végre mi magunk is részesei lehetünk a közlekedés legelterjedtebb formájának. Személygépkocsit vezethetünk és ezzel gyakorlatilag bárhová eljuthatunk, a világszerte kiépült infrastruktúrának köszönhetően. De idáig még rögös út vezet, amin egyesek könnyen, míg mások annál nehezebben haladnak végig.
Talán nem fogok mellélőni – kutyás emberként is mondom – nehéz olyan vitamint vagy gyógyszert találni, amit meg is eszik kis kedvencünk, nem köpi ki darabokban, vagy akár egyben is. Csomagolhatjuk bármilyen párizsiba, szalámiba, sonkába, keverhetjük a tápja mellé vagy dughatjuk el akár a házikosztban is, sok gazdinak nehéz dolga akad a vitaminok beadásával.
Kedves Gazdi! Miért gondolja, hogy ha ilyet tapasztalt, utána nyugodt lehet? Bármi lehet daganattól kezdve elfertőződött zsírmirigyig, tehát az állatorvos tudja megmondani, mi pontosan. És biztos vagyok benne, hogy ki kell tisztíttatni. Mivel vöröses is volt a váladékban (vér), nem csak a bőrben van, hanem a szövetet is érinti, tehát akármilyen mély lehet, meg kell nézetni! Mindenképp azt javasolnám, hogy vigye el állatorvoshoz! Nagy Nóra tengerimalac-tenyésztő
Kedves Sheila! Végülis a leletnek a "Akut-félheveny májelfajulás, enyhe haemosiderosis" része a lényeg. Ez egy (pl. korábbi májgyulladás, mérgezés, egyéb betegségek okozta) májkárosodás, de ehhez látni kellene a kutyust is, ismerni kórelőzményét stb.stb.stb. Egyszóval feltétlen keresse fel a kezelőorvosát, vagy aki a mintát vette. A betegség kezelhető, de ehhez ismerni kellene minimálisan a vérlaborvizsgálatok eredményét is...
Kedves Ágnes, A fészeképítést segíthetjük stabil és mobil sárgyűjtő helyekkel: https://www.haziallat.hu/ace-ventura/allatvedo/fecske-feszek-madar-feszek/2904/ A műfészkek kihelyezésével pótolhatjuk azokat a hiányosságokat, amiket megváltozott környezetünk okoz. A legfontosabb szempont, hogy a hely megválasztásakor és a felhelyezéskor vegyük figyelembe a két faj sajátos, egymástól eltérő fészekhely-igényét.https://www.haziallat.hu/ace-ventura/allatvedo/fecske-feszek-madar-feszek/2904/ Mű fecskefészkek az MME boltból: http://www.mme.hu/bolt/katalogus/madarbarat-eszkozok/fecske-mufeszkek
Nyugodtan bekenheti antibiotikumos kenőccsel (állatpatikában beszerezhető, nem embereknek valóval!!) a sebeket, de valószínű, hogy ez csak max. átmeneti javulást fog hozni. Természetes és hosszú távon hatékony gyógymód összeállítása ilyen esetben igen összetett feladat, és kizárólag ún. „személyre szabott” terápiával képzelhető el, amit mindenképpen egyedileg kell összeállítani. Egy valóban hatékony kezeléshez igen sok tényezőt kell figyelembe venni: a cicus pontos tüneteit, az előzményeket (feltételezett kiváltó okok!), a körülményeket, hogy mi javít, mi ront az állapotán. Tehát irány az állatorvos!
A vizelési probléma nem tudom mit takar? Feltételezem, hogy inkontinenciát, mert arra szoktunk Incurint adni, igaz ivartalanított szukáknak. A vizelettartás zavarát okozhatja hólyagkő, hólyag daganat, hólyaggyulladás is többek között. Egy ultrahangos vizsgálattal és vizeletvizsgálattal ezek kizárhatók vagy diagnosztizálhatók. A vizeleből érdemes lenne egy steril mintát vetetni mikrobiológiai tenyésztésre, hogy bakteriális hólyaggyulladás nincs-e a háttérben?