6056. Ennyi cuki vörös panda kölyök született Nyíregyházán - fotók!
Az apróság születése azért is fontos esemény, mert fajtársai közül már csak 10 ezer példány él vadon, és fogságban nehezen szaporodnak.
Az apróság születése azért is fontos esemény, mert fajtársai közül már csak 10 ezer példány él vadon, és fogságban nehezen szaporodnak.
Természetes, hogy imádjuk a kutyánkat, sokan meg is pusziljuk, ölelgetjük, a kutyáról emberre terjedő betegségek miatt azonban néhány dolgot nem árt, ha betartasz!
A szemtanúk szerint azért ugrott rá a hattyúra a férfi, hogy szórakoztassa a hajón lévő társaságot.
A vezetési engedély megszerzése feledhetetlen és egyben meghatározó pont az ember életében. Amint az első jogosítvány kiváltása megtörténik, megnyílik előttünk a világ és végre mi magunk is részesei lehetünk a közlekedés legelterjedtebb formájának. Személygépkocsit vezethetünk és ezzel gyakorlatilag bárhová eljuthatunk, a világszerte kiépült infrastruktúrának köszönhetően. De idáig még rögös út vezet, amin egyesek könnyen, míg mások annál nehezebben haladnak végig.
Talán nem fogok mellélőni – kutyás emberként is mondom – nehéz olyan vitamint vagy gyógyszert találni, amit meg is eszik kis kedvencünk, nem köpi ki darabokban, vagy akár egyben is. Csomagolhatjuk bármilyen párizsiba, szalámiba, sonkába, keverhetjük a tápja mellé vagy dughatjuk el akár a házikosztban is, sok gazdinak nehéz dolga akad a vitaminok beadásával.
Sajnos, igen. A rühatka (Sarcoptes scabiei canis) a kutya rühösségének kórokozója, amely közvetlen érintkezéssel terjed a kutyák, valamint a kutya és az ember között. Néhány napnál tovább azonban nem képes életben maradni a gazdaszervezet, azaz a kutya nélkül. A rühatka az ásóatkák közé tartozik. Azért nevezik ásóatkának, mert a megtámadott bőrben járatokat váj. A bőrben megtelepedett atka jellegzetes elváltozásokat és gyulladást okoz. A kártétele nem csupán mechanikai, hanem toxikus is. Az emberre átkerült rühatka a ruhán is átrágja magát, hogy a bőrt elérje. Főleg azokat a területeket támadja meg (öl, mellkas, alkarok), amelyekkel a gazdi a kutyával érintkezik. A bőrreakció az irritáló bőrkiütéstől a súlyos allergiás reakciókig terjedhet. Mivel az ember nem természetes gazdaszervezete a rühatkának, az atka csak néhány órán át tartózkodik az ember bőrén, de a kutyával történő folyamatos érintkezés az ember állandó újrafertőzését eredményezi. A rühösség mind az emberen, mind a kutyákon a jól kezelhető betegségek közé tartozik, de a betegek orvosi, illetőleg állatorvosi ellátása nélkülözhetetlen.
Mindenképpen van remény a békülésre, sőt, az lenne a "csoda" ha nem ők lennének a legjobb barátok hamarosan. Előbb vagy utóbb biztos, hogy megszeretik egymást és önfeledten fognak játszani együtt. Általában néhány nap is elég, ritka, hogy 1-2 hét telik el eddig, az pedig még ritkább, hogy örök harag alakulna ki, főleg ilyen fiatal korú macskáknál.
A lágyhéjú teknősök nagyon kényes állatkák, nagyon fogékonyak a bakteriális és az élősködők által okozott betegségekre. Valószínűleg a teknős ürülékében, illetve belében található meg ez a féreg, javaslom az állatkát megmutatni állatorvosnak, még ha nincs is látszólag baja!
Ilyen fiatal korban és ilyen "mértékben" teljesen normálisnak tekinthető és gyakran előfordul. Állatorvoshoz akkor kell fordulni, ha a csukláshoz hányás, öklendezés társul, vagy görcsössé, hosszan tartóvá válik.
Ezen szakma elsajátításához számos kutyakozmetikus-tanfolyamra lelsz a szaklapokban, kiadványokban (pld. A kutya, Új kutya). Amennyiben a tanfolyam után ezen a pályán óhajtasz elhelyezkedni, úgy olyat válassz, amely államilag elismert képzésben részesít. Bátran válogass közülük!