6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
Kedves Kérdező ! Keserűen kezdem a választ, mert rövid leveléből arra következtetek, hogy Ön hirtelen ötlettől vezérelve, anélkül vitte haza a madarát, hogy tisztában lenne a papagája igényeivel, szükségleteivel, tartásának alapvető szabályaival és követelményeivel. Most se késő minderről tájékozódnia, de attól tartok, a kapcsolatukon máris sokat rontott. Kétnapi otthonlét után az a szegény madár még azt se tudja, hol van és miért: hogy megismerje, elfogadja az új környezetét, belakja a kalitkáját, valamennyire is biztonságban érezze magát az új családjában, ahhoz neki jóval hosszabb időre van szüksége. Hogy két nap után kiengedte (ez a kisebbik baj) és kézbe fogta (ez a nagyobbik), azzal valószínűleg akkora rémületet okozott szegény madárnak, hogy napokra, hetekre visszavetette őt a barátkozás folyamatában. Egy madárkához rengeteg türelem kell, barátkozni pedig csak a saját tempójában lehet vele. Ha ezt figyelmen kívül hagyja, sose fog megszelídülni a madara. A röptetéssel (ami egyébként kétségtelenül létszükséglete a madárkának, napi rendszerességgel), majd akkor lehet próbálkozni, ha kalitkán belül már otthon van a szárnyas családtag, Önnel pedig szívélyes, baráti kapcsolatot ápol, a rácson keresztül. Ha már nem fél a kezétől, amikor eteti-itatja (sőt esetleg rá is ül), ha láthatóan örül az Ön felbukkanásának, és keresi a társaságát, igyekszik minél közelebb kerülni Önhöz (bújik a rácshoz, nyújtogatja kifelé a csőröcskéjét, hogy puszit adjon az ujjára), és közben alaposan megismerte már a szobát is, kalitkán belülről – nos, akkor körülbelül itt van az ideje a röptetéssel való próbálkozásnak. Hogy ez mennyi idő, azt alighanem madara válogatja : én egy bő hónap után nyitottam ki először az ajtót a hullámoskáimnak – de akkor még mindig napokba telt, amíg egyikük mert is élni a lehetőséggel, és kipróbálta kalitkán kívül a szárnyacskáit. A röptetésnek persze számtalan feltétele van még, a jó kapcsolaton és a madárka bizalmán kívül: legfontosabb, hogy a szobának abszolút madárbiztosnak kell lennie. Nem lehetnek sehol leverhető csecsebecsék, nem lehetnek szobanövények, sőt vágott virágok sem (mivel szinte mindegyikük mérgező), az ablakon nyáron szúnyogháló legyen, a csipkefüggöny pedig mindig behúzva álljon, nehogy a madárka nekirepüljön az üvegnek, és összetörje magát. A szekrények, komódok mögötti réseket (ha vannak) le kell takarni vagy el kell tömködni valamivel, nehogy a madárka beessen a bútorok mögé. Fiókok, szekrényajtók sose legyenek nyitva, ha kint van a madár, mert ha berepül valahova, nem fog a szólongatásra előbújni, és kezdődhet az órákig tartó keresgélés, ami nagy izgalom neki is, meg a gazdinak is. Gondoskodni kell arról is, hogy a madaras szobából ne tudjon kirepülni, hisz egy egész lakást nehezebb biztonságossá tenni a számára, mint egyetlen szobát. Maga a röptetés pedig ne úgy történjen, hogy csak úgy kiengedi a madarát, Isten nevében: jól teszi, ha előtte gondoskodik valamiféle „leszálló pályáról” a számára. A madarak általában a rendelkezésükre álló tér legmagasabb pontján szeretnek ücsörögni, így legjobb, ha a szekrény tetejére tesz föl neki egy stabil vázát vagy nagyméretű dunsztos üveget, benne faágakkal, amikre a madárka rárepülhet, és közben rágcsálhatja is az ágakat. (Vigyázat: a faágak között is nagyon sok a mérgező! Legjobb a fűzfa, akár csavart, akár szomorú, továbbá a gyümölcsfaágak, kivéve a csonthéjasokat. Az én madárkáim a bodzát is nagyon szeretik, de állítólag a bodzafajták között is van olyan, ami mérgező.) Nálunk dupla, műanyag papírkosarak díszelegnek a szekrények tetején: a külsőnek két kiló só van a fenekében, hogy biztosan ne boruljon föl, a belsőhöz pedig oda vannak kötözve spárgával az ágak, hogy ne csúszkáljanak el, ahogy rájuk repül a madárka. Szimpla edény aljába nem öntheti a sót vagy homokot, mert akkor minden takarításnál cserélni kéne azt is. Kreáltam madár-játszóteret fölfelé húzható, úgynevezett harmonikás ruhaszárító állványból is, egy papagájos barátnőm pedig karácsonyfa talpába állított szép nagy fűzfaágat, arra vannak fölszerelve a játékok és hinták. Egyik kis „madárunokám” új gazdája üres képkeretre szegezett föl ágakat, és azt akasztotta a falra – vagyis a lehetőségek száma végtelen. Lényeg az, hogy legyen hova megérkeznie a madárkának, ha kirepül. Ettől később fog ő repülni máshova is, de legyen meg a maga kis biztos helye a szobában. Mindezt részletesen leírni itt nincs módom, de ha megkeres a bukuli@postafiok.hu E-mail címen, szívesen átküldök néhány régebbi magánlevelet, amelyekben mindent elmondtam egy tanácskérő kislánynak, amit a röptetéssel kapcsolatban fontosnak gondolok. Hogy egy nimfa (vagy bármilyen más papagáj) valaha is beszélni fog, arra nincs a világon semmi garancia. Én ismerek jákót is, aki nem beszél, pedig a lehető legjobb helyen él, madaras állatorvosok között. Ugyanakkor tudok nimfát is, aki mond pár szót, még hozzá „értelmesen”, mindig a helyzetnek megfelelően. Az ilyesmi a madárka egyéni képességeitől függ – meg persze a gazdival való kapcsolattól. De ne várja el feltétlenül a madarától, hogy megtanuljon beszélni, mert ő érezni fogja a ki nem mondott elégedetlenséget, és ettől elbizonytalanodik, mert nem tudja szegény, hogy mit csinált rosszul. Javaslom Önnek, hogy sürgősen kezdje nézegetni a különféle tanácsadó oldalakat, és olvasson el a világon mindent, amit a nimfák tartásáról, gondozásáról talál a neten. Ha csak annyit tesz, hogy itt, a Háziállat Magazinban elolvassa a nimfákra vonatkozó, „Dr. Háziállat” válaszokat, továbbá kikeresi a róluk szóló cikkeket, máris nagyot lépett előre. Tisztában kell lennie a madárkája igényeivel és lehetőségeivel, másképp nem fog sikerülni hosszú és boldog életet biztosítania a számára. Kívánok sok sikert a gazdisághoz: Bukuli Ágnes
Mivel a leírtak akár komolyabb bajra is utalhatnak, javaslom, vigye el állatorvosához egy vizsgálatra a kutyát.
A hasmenés jelentkezése mindig súlyos beszámítás alá esik. A szervezet a hasmenéssel sok vizet és egyéb létfontosságú anyagokat veszít, ezért mielőbbi beavatkozás szükséges! LEhet, hogy a betegségébe az etetés is belejátszik, ezért fontos tudni, hogy a macskák ún. obligát húsevő állatok. Ez azt jelenti, hogy eledelük legalább 85 %-a hús eredetű fehérje kell legyen. A főtt burgonya és a rizs ezért egy hasmenést súlyosbíthat is. Cicájának minőségi macskatápot ajánlunk (IAMS, Hill's, Royal Canin), olyat, ami lehetőség szerint nem tartalmaz szóját. Ha erre nincs lehetőség, etessen csontozott főtt húst. Az idült, több napig tartó hasmenés veszélyes lehet, ezért javasoljuk, keresse fel állatorvosát!
Az egészséges macska csak a tiszta macska-WC-be ürít, méghozzá erőlködés és hangadás nélkül. Ha nem így tesz, annak testi vagy lelki okai vannak, amelyek minden esetben figyelmet igényelnek. Nagyon sok megbetegedés vezethet hosszas időzéshez a macskaalomban vagy fájdalmas nyávogáshoz ürítés közben. Az ide vezető betegségek közül az alsó húgyutak (vagyis a húgyhólyag és a húgycső) megbetegedései, a különböző vesebetegségek, a cukorbetegség és az ízületgyulladás a leggyakoribb. A macskának ilyenkor mielőbbi állatorvosi ellátásra van szüksége, ha pedig a húgyutak elzáródása lépett fel, akkor elengedhetetlen az azonnali sürgősségi beavatkozás.
A kanárik esetében a 7 éves kor már igen tiszteletreméltó. A tünet lehetett a természetes módon megvastagodott szaruréteg is, de persze nem lehet teljesen kizárni az atkafertőzést sem. Elegendő lett volna az olajfilmes fedőréteg, amihez érdemesebb paraffint használni (erre nem találkotam még allergiás tünettel). A "fehér részek" leválasztása okozhatott bőrgyulladást, esetleg a vazelinre, vagy a glicerinre reagált a bőrpirosodással. Az étvágytalanság oka a stressz, illetve a fájdalom lehet. Gyulladáscsökkentő kenőccsel valószínűleg gyorsabban megszüntethető a lábon kialakult tünet, de a "félrekezelések" elkerülése végett érdemes lenne szakértő állatorvost felkeresni.