6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
Kedves Olvasó! Kutyáknál a párzás és a kölykezés körüli folyamatok nem olyan magától értetődő módon történnek, ahogy azt sokan elképzelik. Teljesen egészséges szukánál is tapasztalunk olyat, hogy "nem áll meg a kannak" vagy nem duzzad meg a pérája.Látatlanban erről sajnos nem lehet mondani semmit. El kellene vinni szaporodásra szakosodott állatorvoshoz, pl. ide:http://www.haziallat.hu/szaknevsor/allatorvosok/anirep-allatorvosi-rendelo/17/ Általánosságban: A szuka ivarzásaA szukák általában 6-12 hónapos kortól évente kétszer, 6-8 havonta tüzelnek. Az első ciklus ideje és a gyakoriság is függhet a kutya méretétől és fajtájától. A kistestű fajtáknál (csivava, törpe uszkár stb.) esetenként 5 hónapos életkorban kezdődik a tüzelés és olykor 4 havonta ismétlődik, a nagytestűeknél (skót juhászkutya, masztiffok, dán dog, stb.) pedig olykor csak 16 hónapos korban kezdődik és évente jelentkezik a tüzelés. Egy-egy tüzelési ciklus átlag 21 napig tart és három jól elkülöníthető szakaszból áll. Az előivarzás (proösztrusz) során a szuka pérája megduzzad és több-kevesebb sötétvörös, véres váladék ürül belőle. Sok szuka gyakrabban vizel. Ilyenkor is vonzzák a kanokat, de azok közeledését elutasítják. A proösztrusz 7-10 napig tart. Az ivarzás (ösztrusz) során a váladék előbb világosabbá, aztán majdnem tisztává válik és a szuka készségesen fogadja a kanok közeledését. Nem egyet, naponta akár többet is. Ha ilyenkor bezárják, szökni próbál. Ha ez sikerül neki, akkor a lelkes kíséretével együtt napokra eltűnhet. Ha ekkor a tulajdonos a szuka hátára teszi a kezét, akkor az mereven megáll, a farát felemelve és a farkát félretartva. A fedeztetés optimális időpontját az állatorvosok hüvelykenet vagy pedig a vér hormontartalmának vizsgálatával állapítják meg.Az ösztruszt, ha a szuka nem termékenyült meg, akkor az utóivarzás (diösztrusz) követi, amikor a tüzelés tünetei alábbhagynak. A szuka ismét barátságtalanná válik a kanokkal szemben, harap vagy lefekszik a közeledtükre.Az utóivarzást a nyugalmi fázis (anösztrusz) követi. A tüzelés során gyakran éri baleset az elkóborolt szukákat. A hüvelyben megjelenő rózsaszínű tömött labda az ivarzási hüvelyelőesés. Máskor nem kívánt vemhesség vagy a méh gennykórja (pyometra) lesz a következmény és a kutyák leggyakoribb daganatos megbetegedése, a tejmirigy-rák is az ivari tevékenységgel függ össze. Ezért ha nem kívánja a szukát tenyészteni, a legbölcsebb azt ivartalaníttatni, mégpedig az első tüzelése előtt.A fedeztetésA legtöbb szuka a vérzés kezdete utáni 11. és 15. nap között veszi fel a kanokat. Ez az időszak általában 3-4 napig tart. Az ismételt fedeztetés magasabb alomszámot eredményezhet. A szuka szívesen felvesz több kant is és több kantól vemhesülhet is, ezért a fedeztetés, de méginkább az egész tüzelés időszakában biztonságosan el kell zárni.A tervezett fedeztetések fontos szempontja, hogy mind a szuka, mind pedig a kan örökletes megbetegedésektől (harapási rendellenességek, csípőizületi diszplázia, PRA stb.) mentesek legyenek. A szuka védőoltásait és parazita ellenes kezelését még a fedeztetés előtt tanácsos elvégeztetni.Ha a szuka még nem veszi fel a kant, jobb elkülöníteni őket egy napra. Amikor felveszi, a kan gyakran többször is próbálkozik a sikeres aktus előtt. Ezt követően összeragadnak, ami általában 30-45 percig tart és közben a pár háttal áll egymásnak. Helyes, ha a tulajdonos tartja a szukát, hogy az ne ugráljon vagy szaladgáljon ez alatt.
A leírt tünetek lehetnek egy ilyen súlyos műtét normális következményei.A terápiában felsorolt gyógyszerek közül hiányolok valamilyen antibiotikumot - hiszen gennyes méhgyulladás esetén ez nélkülözhetetlen - ezért érdeklődjenek utána hogy csak a felsorolásból maradt-e ki,vagy tényleg nem kapott.
Kedves Érdeklődő! Ilyet izgalmában, félelmében szokott csinálni a hullámos, de azt hiszem Önnek nem hullámosa van, a hullámosnak nincs bóbitája, lehet összekeveri a nimfapapagájjal. Beszédre tanítás >> Hullámos papagáj >>>
Kedves Éva! A kedvencként tartott állatok évente ismételt kötelező és ajánlott védőoltásai nagy százalékban okoznak különféle mellékhatásokat, sokszor olyanokat is, amelyeket nem is hoznak összefüggésbe az adott védőoltással: például a fejlődés ütemének csökkenése, elhúzódó hasmenés, ekcéma, felső és alsó légúti tünetek, idegrendszeri tünetek, viselkedési zavarok, stb. Ezek kiküszöbölésére is létezik homeopátiás megoldás: az oltás beadása homeopátiás védelem mellett! Ilyenkor az oltást megelőző és azt követő egy-két napon át kell a megfelelő homeopátiás szert (ez attól függ, hogy éppen milyen oltás beadásáról van szó!) adagolni az állatnak. Így jelentősen csökkenthető a rövid időn belül megjelenő, de akár a későbbiekben fellépő, - az adott oltással sokszor a gyakorlatban már nem összekapcsolt - mellékhatások kockázata. A „kivezetések” nem csökkentik a védőoltások hatékonyságát! A megfelelő homeopátiás szer(ek) kiválasztásakor érdemes még azt is figyelembe venni, hogy eddig milyen tüneteket okoztak a védőoltások kedvencénél. E kezelés összeállításához, javaslom, kérje egy homeopata állatorvos segítségét. Ha szeretné, én is szívesen segítek: 06 (20) 928-4425. Üdvözlettel: Dr. Kopócsi Andrea
Kedves Gazdi! A pupilla tágasságát idegrendszeri befolyásra saját mozgató izmai határozzák meg. Ha kutyájának bármely pupillája rendellenesnek mutatkozik, mihamarabb jelentkezzen szemészeti kivizsgálásra állatorvosánál.