6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
Kedves Gazdi! Oltásai vannak a cicának? Rendszeresen féregtelenítik (3 havonta)? Bolhairtója van (csepp vagy nyakörv)? Sok kérdés felmerül, amire nem tudjuk a választ. Nem ártana tehát a cicát állatorvoshoz vinni.
A hirtelen takarmányváltás hasmenést is okozhat. A kiskutyát vizsgáltassa meg választott állatorvosával , aki tájékoztatni fogja a további teendőkről. Addig is pépesítsenek (klopfolóval jól törjék össze) össze nyers csirkenyakat és adjanak neki azt. Általában 6 hónapos korukig a kölyköknek naponta 3-4szeri étkezést kell biztosítani, kb egyéves koráig a kutyának napi 3szori étkezésre van szüksége. Ha szuper prémium tápot ad a kutyának, nincs is szükség másra.
A leírt tünetek alapján légzőszervi megbetegedése lehet a hörcsögnek, ami sajnos nagyon gyakori és végzetes következménye is lehet. Rohanjon vele az állatorvoshoz!
Kedves Gazdi! Nem gondoltak rá, hogy humánus módszert választva inkább elaltatják, nem nézik, ahogy szenved? (természetesen el lehet temetni otthon)
Ha mérgezés gyanúja áll fenn, feltétlenül forduljunk állatorvoshoz, így talán még elkerülhetjük a nagyobb bajt. Mutassuk meg az állatorvosnak a méreg csomagolását vagy mondjuk meg a növény nevét, hogy mielőbb elkezdhesse a megfelelő kezelést. A cica úgy is megmérgezheti magát, hogy belelép a méregbe, és utána lenyalogathatja a tappancsát. Amennyiben nagyobb adag mérgező anyag egyszeri felvételének hatására következett be a mérgezés, vagy egy hosszabb ideig tartó folyamat eredménye, a védekező rendszer túlterhelődik, és olyan jellegzetes tünetek jelentkezhetnek, mint hányás és hasmenés - ekkor fennáll a kiszáradás veszélye is! vérkeringési zavarok, kollapszus a központi idegrendszer érző és motorikus zavarai szőrhullás romló közérzet a pupillák merevsége vagy egyenlőtlen kitágulása a fej nyálkahártyáinak elszíneződése szubnormális hőmérséklet végső soron elhullás is bekövetkezhet. Mérgezés gyanúja esetén minél előbb keressük fel az állat kezelőorvosát, és lehetőség szerint állapítsuk meg, hogy mi és mennyi volt a bevett szer.