6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
Kedves Diana! A madár úgy tűnik elérte az ivarérett kort. Ha a "melléktermék" előtt a madár kloákáját dörzsölte a polchoz, akkor biztos lehet ebben a diagnózisba, de, ha 100%-os bizonyosságot szeretne, úgy állatorvos segítségével bevizsgáltathatja a fehér "valamit". A sárga homlokú amazonok testtömege, egyedtől, alfajtól függően, az 500gr-ot is meghaladhatja.
Elsődlegesen viselkedési zavarnak tűnnek a leírtak, ami akár a madár költési szándékával is összefügghet. Ha a megszokottól eltérő széklet, felborzolt tollazat, fáradság tünete jelentkezik, akkor lehet betegségre gyanakodni.
Amennyiben nagyobb adag mérgező anyag egyszeri felvételének hatására következett be a mérgezés, vagy egy hosszabb ideig tartó folyamat eredménye, a védekező rendszer túlterhelődik, és olyan jellegzetes tünetek jelentkezhetnek, mint hányás és hasmenés - ekkor fennáll a kiszáradás veszélye is! vérkeringési zavarok, kollapszus a központi idegrendszer érző és motorikus zavarai szőrhullás romló közérzet a pupillák merevsége vagy egyenlőtlen kitágulása a fej nyálkahártyáinak elszíneződése szubnormális hőmérséklet végső soron elhullás is bekövetkezhet. Mérgezés gyanúja esetén minél előbb keressük fel az állat kezelőorvosát, és lehetőség szerint állapítsuk meg, hogy mi és mennyi volt a bevett szer. Macska elsősegély Kezelés: Akut mérgezés esetén célszerű hányást kiváltani, hogy ezzel kiöklendeztessük a mérget a gyomorból. Ehhez mindenképpen kérjük állatorvos segítségét, aki ezt szakszerűen elő tudja idézni kedvencünknél. ● Patkányméreg (kumarinszármazék) felvétel esetén: Lachesis CH9 háromóránként vagy CH15-ös potenciában naponta kétszer; ehhez Crotalus CH9 háromóránként vagy CH15-ös potenciában naponta kétszer; valamint B- és K-vitamin készítmények adása javasolt. ● Antibiotikumok és kemoterápiás szerek alkalmazása után: Nux vomica CH15 naponta egyszer, Magnesium sulphuricum CH9 naponta kétszer. ● Szteroidok vagy nyugtatószerek okozta mérgezésnél: Phosphor CH9 naponta háromszor. ● Rovarölő-, növényvédő- és gyomirtószerek felvételekor: Okoubaka CH5 naponta négyszer, Phosphor CH15 naponta kétszer. ● Romlott hús, ~ kolbász, ~ dobozos eledel, ~ hal elfogyasztásakor: Arsenicum album CH15 naponta egyszer, Okoubaka CH5 naponta négyszer. ● Oltási károsodások és túlérzékenységi reakciók alkalmával: Thuja CH15 kétnaponként, Beryllium CH9 naponta kétszer. Ha oltás után görcsök jelentkeznek, akkor a Silicea CH9 javasolt napi háromszor. A további sejtpusztulás megakadályozása érdekében naponta többször adjunk a Bach-féle virágterápiás készítmények életmentő cseppjéből, ezek az energiasokkot is feloldják. Macskákra veszélyes gyakori mérgek>> Érdemes ezeket is elolvasni: Nekünk orvosság, nekik méreg! - háziállatokra veszélyes gyógyszerek Az 5 legmérgezőbb étel a macska számára Mit tegyek, ha a cicám megmérgezte magát?
Előfordul egy olyan fejlődési rendellenesség, ami miatt lefűződik a nyelőcső, nyelőcsőtágulat alakul ki és rendszeresen visszahányja (pontosabban regurgitálja) a kiskutya az eleséget. A diagnózishoz kontrasztkásás röntgenvizsgálatra van szükség etetési próbával. Ha ez a rendellenesség áll fönt, műtéttel korrigálható,amire ha a környezetében nem lenne vállalkozó kolléga, a SZIE Állatorovosi Kar sebészetén Dr. Németh Tibort javaslom. ( Mellkasi műtétet nem minden rendelőben tudnak végezni)
Kölyökkutyáknál nagyon fontos, hogy ne keverjük össze a szeparációs stresszt az új otthonban töltött első pár nap sírdogálásával. Ezt a viselkedést elszakítási fájdalomnak nevezzük. A kiskutya számára bizonyos fokig feltétlenül nyugtalansággal jár a régi környezetből való kiszakítás, az elválás régi falkájától, az új családdal való kapcsolat kialakítása… Ilyenkor a legjobb, ha közömbösek maradunk, de nagyon fontos, hogy soha ne simogassuk, nyugtatgassuk a kölyköt, evvel a hozzáállással elkerülhetjük a későbbi szeparációs stressz kialakulását.Amennyiben a kölyköt a kezdetektől fogva megfelelően kezeljük, biztosra mondható, hogy nem fogunk evvel a gonddal találkozni. Fontos, hogy az első naptól kezdve tudatosítsuk a kutyusban, hogy ki a falka vezetője. A falkavezérségi szabályok betartásával nemcsak a szeparációs stressz kialakulását előzhetjük meg, de rengeteg későbbi problémának is elébe mehetünk. Emellett módfelett fontos a kiskutya fokozatos hozzászoktatása az egyedülléthez. Első pár alkalommal mindössze néhány percre hagyjuk el a lakást. Lényeges, hogy soha ne köszönjünk el a kutyától – hiszen a falkavezér nem kér engedélyt, hogy elhagyhassa a falkáját –, és soha ne köszöntsük egyből a kutyánkat, ha hazaérünk, még akkor se, ha csak öt percre mentünk el otthonról. Elsőként mindig a falka ember tagjait üdvözöljük, hiszen ők állnak előbb a rangsorban, és a kutyát csak akkor hívjuk magunkhoz, hogy ha már nem ugrál, nyüszög, rántja le rólunk a nadrágot. Ezekkel az ötperces gyakorlatokkal hamar rögzíthetjük a kutyában, hogy mindig vissza fogunk térni hozzá, így akkor sem lesz ideges, ha később hosszabb időre marad egyedül.Az elromlott kutya…És mit tehetünk olyankor, amikor a rossz viselkedés már kialakult? Első lépésben mindenképpen rendbe kell tenni a falkán belüli sorrendet. A kutyának teljes mértékben el kell ismernie minket mint a falka vezetőjét, mert enélkül kevés esélyünk van arra, hogy megszüntessük a problémát. Az első időkben rengeteg türelemre és kitartásra lesz szükség, de megéri! A kutya amellett, hogy megtanulja, ki is az úr a háznál, megtudja tőlünk, mi az a viselkedés, ami nekünk nem tetszik. Ez leginkább azoknál a kutyáknál fontos, akikben régóta és mélyen rögzült a helytelen viselkedés. Első lépésben mindössze öt percre hagyjuk magára a kutyát, és várakozzunk az ajtó előtt. Amint meghalljuk, hogy elkezd nyüszögni, kaparni, abban a pillanatban határozottan lépjünk be, és egyetlen hang nélkül dobjunk mellé egy üres műanyag palackot, majd újra hagyjuk magára. Nagyon lényeges, hogy a kutya érezze, komolyan mérgesek vagyunk rá – testtartásunkkal, mimikánkkal is sugalljuk ezt – azért, amit csinál, mert nagyon hamar képesek felismerni, ha a gazdi nem gondolja komolyan a szidást, és így hamar játékba fulladhat az egész. Az első olyan alkalom után, amikor sikerül fél órát csöndben kibírnia, akkor lépjünk be az ajtón, de nagyon fontos, hogy ilyenkor se szóljunk hozzá, várjunk 10-15 percet, majd amikor már nem ugrál fel ránk, nem tütül, akkor hívjuk magunkhoz, és vigyük el sétálni, játsszunk vele, miközben folyamatosan dicsérjük őt. Minél többet gyakoroljuk ezt vele, annál mélyebben fog az új, helyes viselkedés rögzülni benne.Még pár trükk…Nem is gondolnánk, milyen fontos a kutya számára kialakított fekhely. A kutya annál jobban képes pihenni, minél nagyobb biztonságban érzi magát az adott helyen. Nem véletlen, hogy a kutyák szívesen fekszenek az asztal, a székek alá… Próbáljuk meg a kutya fekhelyét is ehhez mérten kialakítani. Párnáját, takaróját tegyük bele egy szállítóboxba, amely oldalról és felülről is fedett, így teljes menedéket képes nyújtani az ebnek.Az első időkben ne hagyjunk elöl semmi olyan tárgyat, amit gyakrabban használunk. A kutya nem véletlenül mindig a távirányítót, a telefont, a papucsot, a szemüveget szedi szét. Számára ezek a tárgyak köthetők leginkább a gazdihoz. Miután azt látja, hogy a gazdi ezekkel foglalkozik a legtöbbet… hát, ő is ezeket rongálja meg a legszívesebben.Soha ne rögtön etetés után hagyjuk magára a kutyát. Az ürítési inger leggyakrabban etetés után jelentkezik, így a kutya hisztije gyakran ehhez köthető.A kutya számára nemcsak a fizikai, de a szellemi kifárasztás is ugyanolyan fontos. Biztosak lehetünk benne, hogy egy fáradt kutya sokkal kevesebb kárt tesz, mint egy robbanás előtt álló energiabomba. Gondoljunk csak a gyerekekre… Még a legjobb gyerek is hajlamos pusztítani, ha unatkozik. És ne dőljünk be a több ezer forintért vehető játékoknak, amik „segítenek”, hogy a kutya ne unatkozzon egyedül. Ezek a játékok csak pár napig érdekesek az eb számára, aztán unalmassá válnak, és a rossz viselkedés ugyanúgy előjön … csak a pénztárcánk lesz néhány ezressel könnyebb. E helyett vegyünk neki borjúcsontot, ami akár nyersen is adható, evvel elfoglalhatja magát, míg a család távol van.Ugyanúgy biztosak lehetünk benne, hogy egy új kutya befogadása sem segít majd a problémán. Ahelyett, hogy a két kutya lefoglalná egymást, már kettesben fognak üvölteni és lakást rongálni. A rossz viselkedés határozottan gyorsabban átragad, mint a jó…A szeparációs stressz nem kezelhetetlen probléma, de ha egyszer rögzült a kutyában, akkor nehéz kinevelni belőle. De higgyünk benne, kitartással és következetességgel teljes mértékben orvosolható!