6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
Kedves Gazdi! Ha Ön 3-4 napja nem enne, viszont minden nap hányna, mit tenne? Orvoshoz fordulna, gondolom. A cicával is ezt kell tenni, állatorvoshoz vinni. 4-5 hónapos cicának szüksége van oltásokra, férgtelenítésre, bolhairtásra.
Amikor hazavisszük a kutyust a stressztől, környezetváltozástól és a TÁPVÁLTÁSTÓL is lehet 1-2 napig hasmenése. Azonban fordítsunk nagy figyelmet a kicsi székletére. Ha folyékonyabb a széklete, hagyjunk ki 1-2 etetést, majd főtt rizst adjunk a neki amíg nem lesz formás a széklete. Ha nem múlik el, forduljunk állatorvoshoz, aki a megfelelő gyógyszert, antibiotikumot felírja számára! Fontos a kezelés, hiszen hamar legyengül a kicsik teste. Kutyák hasmenése általában A szokásosnál hígabb állagú, akár vízszerű, mennyiségében, színében, szagában eltérő bélsár keletkezésének mindig oka van. Egyes esetekben könnyen találunk rá magyarázatot, máskor pedig még nehezen sem. A kérdés most feltehetőleg az egészségesnek tűnő állatoknál időnként tapasztalható olyan hasmenésre vonatkozik, amelyik nem okoz általános tüneteket, és hajlamos spontán, állatorvosi kezelés nélkül is megszűnni. Rendszeresen oltott, külső (a bolha köztigazdája a kutya egyik galandférgének) és belső parazitáktól mentesített, jó általános állapotú (élénk, érdeklődő, játszik, örül, csak éppen megy a hasa) kutyánál a gazda várhat az állatorvos felkeresésével két napot is, bízva abban, hogy egy múló emésztési zavar után az eredeti bélműködés majd helyreáll.Az ilyen tünetek háttere nyilván tisztázatlan, hiszen nem teszünk lépéseket az ok felderítésére. A kutya vékony- és vastagbele együtt kb. ötszöröse a testhossznak, szemben a sertés tíz, ló húsz, juh huszonötszörös értékével. Feltételezhetjük, hogy a tápcsatorna relatív rövidsége kevésbé jó alkalmazkodóképességgel jár együtt. Vagyis a táplálékösszetételben (tápváltás) vagy annak mennyiségében (túletetés) történő jelentős változáshoz az emésztő rendszer nem tud gyorsan alkalmazkodni. Így a tartalom gyorsan áthalad rajta, hiszen nem bomlik le és nem is szívódik fel. Két nap alatt a kutya tápcsatornája biztosan kiürül, tehát az etetéssel kiváltott hasmenés hatása megszűnhet (ezt a két napot várhatja a gazda). Remélhető tehát, hogy az eredeti állapot helyreáll.A hasmenés mechanikai ürítő hatása, valamint az emésztési zavar során keletkezett nem kívánatos bomlástermékek viszont befolyásolják a bélben a normálisan ott lévő mikroorganizmusok (bélflóra) szokásos összetételét is, ami a probléma spontán megszűnése ellen hat. Vagyis a hasmenés megmaradhat, vagy csak időlegesen szűnik. Diétaként a hasmenés jelentkezésének napján minden eleséget megvonunk, majd másnaptól vagy speciális táplálékot (a probléma kezelésének részeként magas minőségű gyógyfolyadékok és gyógytápok kaphatók állatorvosoknál), vagy a bélflóra pótlására a könnyen emészhető és értékes tápanyagokat tartalmazó natúr joghurtot, kefírt adunk. A következő három napon vagy gyógytápot, vagy akár rizses húst (talán a csirke a legjobb erre a célra), napi több részletben adunk enni. Ezt követően visszatérhetünk a szokásos takarmányozásra. Ha a panasz is visszatér, akkor érdemes kísérletet tenni az ok tisztázására, vagyis állatorvoshoz fordulni.A hasmenéses állat vízhez jutását korlátozni nem szabad, a koplalás napján sem, mert annak súlyosak lehetnek a következményei! A gyógyteák jól hangzanak ugyan, de a kutyák általában nem szeretik, és ha csak azt kapják, azzal tulajdonképpen akadályoztuk a vízhezjutását. A víz mellett, egy külön edényben próbálkozhatunk vele. A bélnyárkahártya-összehúzók elvileg előnyösek, de szerintem inkább alkalmasak a gazda éberségének elaltatására, ezért nem javaslom. A bélmozgást gátlók valóban megritkítják a híg széklet ürülését, de az a tartalom ettől még nem emésztődik jobban, hanem a kutya testén belül – részben a mikroorganizmusok hatására – bomlik. Ez rothadást vagy erjedést is jelent, és bomlástermékeik felszívódva ártalmasak. A széntabletta jó szer. Nagy mennyiségben érdemes adni. Hatalmas felszíne révén alkalmas a káros anyagok megkötésére, az íze közömbös, így egy kutyának akár fél dobozzal is beadhatunk egyszerre. Túlzott felhasználása székrekedéshez is vezethet ugyan, de ennél nagyobb veszélyt jelent egy lakásban tartott állatnál a szőnyegre, parkettára: amikor a szén hátul kiürül, az egy alig vagy sehogy nem eltávolítható foltot hagy maga után… Mérlegelést igényel a használata.Fiatal kutyáknál, különösen kölyök korban nagyobb lehet a jelentősége, mint kifejlett és idős állatoknál, részben a folyadékveszteség következtében. A vizelet sötétedése, erősebb szaga, ürítésének ritkulása, elmaradása a szervezet érdemi folyadékveszteségére utal, melyet érdemes pótolni. Fájdalmasság (pl.: fekélyes nyelv, gyulladt nyálkahártyájú garat) vagy hányás esetén az állat ivással nem, vagy csak részben képes pótolni a hiányt, így célszerű megkerülni a tápcsatornát, és infúzióval bejuttatni a folyadékot, valamint egyéb anyagokat és gyógyszereket a szervezetbe. Ezt természetesen állatorvosra kell bízni.Dr. Lorászkó Gábor
Kedves Gréta! a kevés búvóhely és túl világos medence, rossz vízminőség, oxigénhiány esetén kifakul, extrém esetben majdnem kifehéredik, vagy olyanról is hallottam, hogy az aranyhal kifehéredik, ha nem éri napsütés.Jó lenne, ha tudnál esetleg pontosítani, hogy ez a fehéredés színvesztés, vagy pöttyök, foltok, vagy lepedékszerű bevonat. A legjobb lenne, ha tudnál fotót mellékelni.
Kedves Gazdi! Mit evett vagy ivott és mennyit lefekvés előtt. Mikor vitték le az este folyamán? Alvás közbeni bepisilésnek is van számtalan oka. Lehet orvosi és egyéb. El kellene vinni orvoshoz, hogy nem szervi baj okozza-e a problémát.
A kétségei jogosak, de sajnos azt kell mondanom, ezeket a dolgokat leginkább a kezelő orvosaival kellene (alaposan) megbeszélni, mert ők tudják a részleteket. Ezt így "kívülről" biztosan nem lehet véleményezni! Viszont az szóba jöhet, hogy mással is megvizsgáltassák a kutyájukat, részben amiatt, hogy valóban jó-e az eddigi diagnózis, másrészt azért is, mert "több szem, többet lát".