6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
Kedves Gazdi, Az állattartás felelősséggel jár, sajnos nem tudunk segíteni, mindenképpen orvoshoz kellene vinni. Sokszor a nem helyes táplálás is gond lehet, nagytestű kutyafajták helyes táplálása >> Konkrét fizikális vizsgálat nélkül nehéz ilyen bénulásos/ sántaság esetekben tanácsot adni, ezért arra tudom bíztatni, keressen fel egy olyan állatorvos kollégát, aki ortopédiai kérdésekben jártassággal rendelkezik. Az alábbi linken biztos talál lakhelyéhez közel praktizáló ilyen állatorvost: http://www.kisallatortopedia.hu/allatorvostagok
Kedves gazdi, a macskának mindig szabad utat kell biztosítani az almohoz! - szerencsések, hogy ilyen még nem történt, egy alkalom az lehet véletlen is, az még nem rendszer :) lehet nem bírta tartani, engedjék, hogy mindig mehessen az almához, amikor csak szeretne.
Ha aggasztja az elváltozás, vagy növekednének, szaporodnának, vigye állatorvoshoz a kutyát, aki mintát tud venni belőle szövettani vizsgálatra. A papilloma/szemölcs/, vírusos eredetű. Ha csak pár van belőle akkor érdemes kauterizálni/hővel elpusztítani a vírusokat/. Érdemes tehát mielőbb állatorvoshoz fordulni. Olvass tovább! A kutyán lévő szemölcsöket lehet-e kezelni szemölcsírtóval?
A mesterséges táplálást macskatápszerrel könnyűszerrel elvégezhetjük. Azonos mennyiségű port ugyanannyi vízben oldjunk fel. Ezt 42 °C-ra melegítsük. Az etetést a legfinomabb puhaságú, kisbabák számára gyártott, vegyszermentes fültisztítóval vagy szemcseppentővel végezzük. Ezekből a tápot óvatosan kiszívogatják a fiókák. Bővebben a táplálásról >>
Kedves érdeklődő! Azt javasolnám elsősorban, hogyha lehetősége van rá, vigye el a hörcsögöt szakorvoshoz, minél hamarabb!! Természetesen jó az emberi szemcsepp, de nem akármelyik, mivel bizonyos összetevőkre allergiásak lehetnek. A ciloxan nevű - vényköteles - szemcsepp az, ami alkalmazható hörcsögöknél is, viszont ezt se használja egy hétnél tovább. Vagy váltva kamillateával, 1 hét ciloxan 2 hét kamilla. Ha továbbra sem javulna a csipásodás, akkor két dolog jöhet szóba, vagy szürke-hályog, vagy daganat. Egyik esetben sem fog javulni sajnos a csipásodás, de szürke-hályoggal még sokáig élhet. Éppen ezért javaslom, hogy vigye el lehetőleg specialistához, mert így látatlanban nem lehet A-t vagy B-t mondani. De a kérdésére válaszolva alkalmazható emberi szemcsepp, és jó eséllyel használni is fog, de egy orvosnak látnia kellene a hörcsögöt. Ami az aggasztó az a puffadás és hogy alig mozog, ne nézze, hogy szenved, vigye el orvoshoz.