6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
Kedves Gazdi! A fülatka apró élősködő, mely szövetmaradványokon és testfolyadékokon él. Észlelése mikroszkóppal vagy otoszkóppal lehetséges. A rendszeres vakarózás, és a fekete színű (kávézacc jellegű) fülváladék is a fülatka jelenlétére utal. Ha nem kezeljük, az a dobhártya sérüléséhez, valamint idegi károsodáshoz vezethet, így javaslom vigye vissza a kutyust ellenőrzésre.
Azt, hogy biztosan eldönthessük reflux-e, el kellene vinni a kutyát állatorvoshoz. A pontos diagnózis után lehetne erre való kutyatápot javasolni. így csak azt tudjuk javasolni, hogy mielőbb keresse fel állatorvosát. A refluxról: A hányáshoz hasonló jelenség a reflux, de ilyenkor az ürülő tartalom nem a gyomorból származik, hanem a nyelőcsőből, mivel a felvett eleség nem tud lejutni a gyomorba. Refluxnál szembetűnő jelenség, hogy az elfogyasztott víz, szilárd tartalom azonnal a lenyelés után visszajön a szájüregen és az orrnyílásokon keresztül. Reflux fiatal korban veleszúletett nyelőcsőtágulat, nyelőcső lefűződés (szív fejlődési rendelleneség) vagy beidegzési zavar esetén alakul ki. Idősebbb kórban a nyelőcsőben kialakuló térszűkítő folyamatok (daganat, tályog) vagy szintén beidegzési zavar áll a háttérben. Gyakran hányásnak tűnik az állattartók szemében a légutakból származó váladék ürülése. Ez szarmázhat a toroktájékról vagy az alsóbb légutakból (légcső, hörgők). Ez a váladék szinte mindig fehér, habbá verődött, nyúlós, nagyon ritkán friss piros vért (szívbetegség, daganat) tartalmazhat.
Sok oka lehet a korpának, főleg a befülledt bőr, de lehet atka, bolha, allergia vagy gomba. El kellene vinni a kutyust állatorvoshoz és bőrkaparékot venni, hogy megállapíthassák a pontos diagnózist, ami alapján lehet majd kezeleni.
Kedves Adrienn, van kifejezetten tacskóknak készült kutyatáp (kornak, egészségi állapotnak megfelelőt érdemes választani)pl: Royal Canin Mini Dachshund Adult 7,5kg - kutyatáp - tacskónak 10 hónapos kortól vagy Eukanuaba: http://www.eukanuba.hu/termekek/fajtatapok/details/38/9/fajtat%C3%A1pok/ Ettől függetlenül nem ártana egy állatorvosi vizsgálat, hogy tényleg csak a táp okozza-e a problémát. A széklet evését is okozhatja a rosszabb minőségű táp, meg kellene nézni, hogy a tápváltás után megszűnik-e a gond,sokaknál azonnal megoldódik a tápváltással a probléma. Ha viszont már rossz szokással nézünk szembe, akkor le kell szoktatni ról a kutyust. Már illene szobatisztának lennie, talán a tanítással volt a gond, nézzük, hogyan kell szobatisztaságra nevelni egy kutyust: Hát akkor kezdjük!- Jelölj ki egy helyet, ahol el szabad végeznie a dolgát. Ez jellemzően a házon kívül egy meghatározott hely. (Bizonyos esetekben házon belüli helyszín is lehet).- Amikor legközelebb aktuális, mutasd meg neki az utat erre a helyre.- Miután elvégezte a dolgát, dicsérd meg és jutalmazd!NapirendEgy kiskutyának néhány óránként szükséges elvégeznie dolgát. A gyakoriság később csökkeni fog, ahogy idősebb lesz, és jobban tudja kontrolálni. Amikor kicsi, az alábbi időszakokban mindig vidd a kijelölt helyre:- Reggeli sétáltatáskor- Alvások után- Minden étkezés után- Minden játék, vagy tanítás után- Ha hosszabb ideig egyedül van, miután hazaérsz- Közvetlenül lefekvés előttHa minden nap, a nap ugyanazon szakaszában viszed ki őt, mindkettőtök számára kellemes rendszerességre szoktatod, mely meglátod, nagy előny lesz majd a jövőben. Segít kialakítani egy napi rutint, melynek eredményeképpen ő meg fogja várni, míg a legközelebbi alkalom eljön és kiviszed őt. Emellett, tanulj meg felfigyelni a jelekre, amivel a kutya jelzi, hogy ki kell mennie. Mint például: körbe-körbe szaladgál, vagy ha feszült pofával bámulja az ajtót.Használj parancsszót!Tanítsd meg neki, hogy akkor végezze a dolgát, amikor a parancs elhangzik.A tanítás menete, hogy először, amikor láthatóan elkezdi végezni a dolgát, mondd neki a parancsszót, majd dicsérd meg, jutalmazd jutalomfalattal.Ha ezt minden alkalommal alkalmazod következetesen, eljön az az idő, amikor a befektetett energia meghozza gyümölcsét, és a parancs elhangzása után fogja elvégezni a dolgát.Légy megbocsátó, ha hibát vét!Ha magára hagyod őt, az erősen előidézi a hibázás lehetőségét. Amíg négy hét el nem telik balesetmenetesen, addig nem nyilváníthatod őt szobatisztának. Ha idősebb, ez még hosszabb időszakot jelent. Addig is:Állíts fel barikádokat, amivel kontrollálni tudod, hogy mely helyek azok, amit nem tud elérni. Ezek legyenek olyan helyek, amik különösen érzékenyen érintenének téged, ha a baleset ott következne be. Ha felügyelet nélkül kell hagynod, és megtanítottad neki, hogy biztonságban és jól érezze magát a zárt helyén a saját kis ketrecében, hagyd őt ott, kedvenc játékaival. Ha becsúszik egy hiba…- Alaposan takaríts fel utána! Távolíts el minden szagot, hogy elkerüld, hogy a szag miatt visszajárjon ugyanarra a helyre, és ismételten ott végezze el a dolgát.- Használj megfelelő illatosítót, ami semlegesíti a szagot.- Ha van olyan hely vagy szoba, ahova rendszeresen visszajár elvégezni a dolgát, zárd el. Csak felügyelettel engedd be oda addig, amíg szobatiszta nem lesz.- Ha baleset a szőnyegen történt, ajánlatos elvinni a tisztítóba. Ha erre nincsen lehetőséged, javasoljuk a szag eltávolítására alkalmas alábbi, praktikus házi praktikát: 50% víz, 50% ecet keverékével végezd el a szőnyeg tisztítását. Sose használj ammóniát, mert az ammónia pont azt a hatást idézi elő, hogy a kutya visszatér ide.A hibák korrigálásaTeljesen természetes, hogy a szobatisztaságra szoktatás időszakában bekövetkeznek balesetek. Ezeket, az alábbi módszerekkel tudod kezelni:- Sose büntesd meg, ha már megtörtént a baj. Például: egyedül hagytad a lakásban, de mire hazaérkezel bepisilt. Ez késleltetett büntetés, totálisan rossz időzítés - emlékezz az alapelvekre! A kutya nem fogja tudni, hogy miért kapta a leszúrást.- Sose dörgöld bele a kutya orrát az ürülékébe, semmi értelme és a vége az lesz, hogy félni fog tőled. Légy nagyon türelmes, ez egy hosszú tanulási periódus.- Ha észreveszed, pont akkor, amikor a nem megfelelő helyen végzi a dolgát, nyakörvén keresztül húzd fel, és határozottan mondd neki „Nem!”. Vigyázz, ne ijessz rá nagyon. Majd gyorsan vidd ki, és hagyd, hogy befejezze a dolgát. Ezután dicsérd meg őt
A farok valószínűleg eltörött (és már gyógyult), de ez a későbbi kezelés szempontjából mindegy. Ha a kutyus élete során (amit a növekedése alatt látni fognak) panaszt fog okozni (pl. beakad, nem tud ülni, zavarja), akkor amputálni kell. Erre (a fotó alapján) majdnem biztos sor fog kerülni, de rövidebb farok nem befolyásolja az életminőségét...