6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
Üdvözlöm! Mindenképp megkellene mutatni egy hozzáértő egzotikus orvosnak. Merre laktok? Sajnos nem minden egzos állatorvos ért hozzájuk ezért kérdezem, hogy tudjak segíteni. Nem fogja mutatni a fájdalmat, mert zsákmányállatok. Csak abban az esetben mutatja, ha már komoly gond van. Mászik, fut, mert kénytelen levezetni a mozgásigényét még ha fáj is. Biztos beakadhatott valamibe, milyen a kereke, helye? Ha rácsos mindenképp cserélni kellene pont emiatt mert balesetveszélyes. Minimum 20 centis zárt futófelületű kerék kellene. Mi baja lehet hörcsögömnek? Tünetek és betegségek
Kedves Zsuzsanna! A válaszomat azzal kell kezdenem, hogy a cicája mostani állapotának tényleges és valós okát rendkívül nehéz lesz kideríteni és lehetséges, hogy ez soha nem is fog sikerülni (még akkor sem, ha közben esetleg meggyógyulna belőle)! Amit leírt, azok alapján én (közel 40 évnyi tapasztalattal a hátam mögött) biztosan nem vállalkoznék semmilyen diagnózis kinyilvánításában. Az, hogy a második állatorvos elvégezte a teszteket a legfontosabb fertőző betegségekre, jó dolog volt, de közelebb nem nagyon került vele a pontos ok(ok) kiderítésében. Azt már nagyobb problémának érzem, hogy a vér egyéb eredményeit nem adta át Önnek, mert így nem lehet tudni, hogy ő mire mondta azt, amit mondott. (Van olyan, nem is ritkán, hogy amire az egyik állatorvos azt mondja, hogy jó az érték, a másik nem ugyanezt gondolja ugyanerről.) A jelenlegi "érvényes" diagnózisra (vagyis a trigeminus bénulásra) azt tudom mondani, hogy ez is lehetséges, de egyelőre közel sem biztos (még), hogy valóban ez a baja. És igen, szerintem mindenképpen további vizsgálatok kellhetnek, de ez nagyon függ attól, hogy hol laknak, milyenek a szállítási lehetőségek és az anyagi kondíciók a cica további vizsgálatára (könnyen lehet, hogy akár ide Budapestre is fel kellene vele utazni, és egy "komoly" klinikán kellene vizsgáltatni). Hasznos: Macskabetegségek
Hasnyálmirigy gyulladás gyanúja is fölmerül. Kimondottan erre is irányuló laborvizsgálattal diagnosztizálható. Zsírszegény diéta és fájdalom csillapítás fontos lenne. Infúzió is sokat segít. Vigyék be a kutyát ügyeletes állatkórházba!
Nem lehet,ha nincs laktóz a tejben Igyon a macska tejet?
A hirtelen táplálék váltás okozhat átmeneti emésztési zavart és hasmenést. A védőoltás hatására a védettség csak kb. 2 hét alatt alakul ki ezért nem zárható ki hogy valamilyen fertőzés bélgyulladást okoz. Minden esetre ha nem javul vigye vissza az állatorvoshoz Ő majd eldönti hogy mi okozza az elhúzódó hasmenést és étvágytalanságot. Bővebben: Kutya bélproblémák