6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
Egész biztos, hogy a cica továbbra is szobatiszta, a "kanapéra vizelést" szándékosan csinálja, azért, hogy felhívja magára a gazdái figyelmét. Ezért van az, hogy a levitt kanapéra már nem is pisil. Ez egy elég gyakran előforduló viselkedési "probléma" macskáknál. Nem könnyű leszoktatni őket, de a tettenéréskori erélyes ráripakodás megteszi hatását, főleg, ha többször sikerül! Állatpatikákban kaphatók "macska helytől távoltartó spray-k", ezek megakadályozzák, hogy cicánk egy bizonyos helyre pisiljen. Ettől a szobába még biztos, hogy be fog menni.
Az álvemhesség akár hónapokig is eltarthat. Nem jó, ha igen hosszú ideig tejel a kutya, mert ez elősegítheti az emlőgyulladás illetve a dagantok kialakulását. Gyógyszerekkel egyszerűen felfüggeszthető ez az állapot.
Az állatok, így a "társállatok" szelídítése (a hullámos papagájé is) nagy türelmet és hosszú időt igénylő munka. Sok időt kell tölteni velük és mindig arra törekedni, hogy semmi olyat ne erőltessen, amit nem akar az állatka. Javaslatom az lenne, hogy vegyen egy papagájokról szóló kiskönyvet, tüzetesen tanulmányozza át és legyen türelemmel a kis papagájhoz. Viszont állatorvoshoz igenis el kell vinni időnként, ha a szükség úgy diktálja. A szállítás alatt betakarva, a széltől, külső ingerektől óvva vigye.
Tubifex, szúnyoglárva, esetleg vízibolha megfelelő lenne az állat táplálására.
Ehhez ki kell vizsgálni a kutyát. EKG, ultrahang, esetleg laborvizsgálat szükséges.