6826. A tető szigetelése alapvető a spóroláshoz
A környezet védelme közös ügyünk. Ezt pedig ma már – hála a modern technológiai vívmányoknak – nem csak az új építésű ingatlanok esetében segíthetjük.
A környezet védelme közös ügyünk. Ezt pedig ma már – hála a modern technológiai vívmányoknak – nem csak az új építésű ingatlanok esetében segíthetjük.
A Fővárosi Közgyűlés elé kerül egy javaslat, amely ingyenessé tenné a kutya- és kerékpárszállítást a fővárosi közösségi közlekedés járművein.
A kutyák bőrrákja különböző formákban jelentkezhet, és többféle daganattípus is okozhatja. De miről ismerhetjük fel?
A fűnek éppúgy tápanyagra van szüksége ahhoz, hogy üde maradjon, mint a haszonnövényeknek és a dísznövényeknek. Ha tehát azt szeretnénk, hogy a környezetünk úgy nézzen ki, ahogy megálmodtuk, akkor foglalkozni kell a pázsittal.
Kroshik a túlsúlya miatt már nagyon beteg volt, kórházba kerülése után halt meg.
Ezt sajnos rájuk kell bízni! Az ilyen dolgot nem szabad erőltetni, mert az nem szül semmi jót! :)
Nem szabad csokit adni hörcsögnek! Egyrész a magas cukortartalom miatt, másrészt a csokiban lévő egyéb anyagok (pl. teofillin, teobromin) mérgező hatása miatt, amik már kis mennyiségben is elhullást okozhatnak.
Sajnos előfordulhat, hogy erről van szó.
Sajnos a levelében említett jelenségek semmi esetre sem "normálisak". Kérdései csak alapos szemészeti szakvizsgálat után válaszolhatók meg.
Mindenképpen alaposan meg kellene vizsgáltatni állatorvossal, csak így lehetne eldönteni, hogy tényleg tojást akar-e rakni. A "víz jön belőle" tünetből, főleg, ha az a kloakájából jön, még bélgyulladásra is gondolok, ilyenkor hamar bűzös és zavaros lesz a vize.