6826. A tető szigetelése alapvető a spóroláshoz
A környezet védelme közös ügyünk. Ezt pedig ma már – hála a modern technológiai vívmányoknak – nem csak az új építésű ingatlanok esetében segíthetjük.
A környezet védelme közös ügyünk. Ezt pedig ma már – hála a modern technológiai vívmányoknak – nem csak az új építésű ingatlanok esetében segíthetjük.
A Fővárosi Közgyűlés elé kerül egy javaslat, amely ingyenessé tenné a kutya- és kerékpárszállítást a fővárosi közösségi közlekedés járművein.
A kutyák bőrrákja különböző formákban jelentkezhet, és többféle daganattípus is okozhatja. De miről ismerhetjük fel?
A fűnek éppúgy tápanyagra van szüksége ahhoz, hogy üde maradjon, mint a haszonnövényeknek és a dísznövényeknek. Ha tehát azt szeretnénk, hogy a környezetünk úgy nézzen ki, ahogy megálmodtuk, akkor foglalkozni kell a pázsittal.
Kroshik a túlsúlya miatt már nagyon beteg volt, kórházba kerülése után halt meg.
Igen, 2 hónapos kortól ideális elkezdeni a kozmetikázást, hogy a kutyus hozzászokhasson. Fontos, hogy a szőrét alaposan - fésülés közben - szárítsa, így gyorsan és hatékonyan szárad.
Igen, előfordul, hogy nagyon falánkok. Lehet akár négyszer is enni adni nekik 3 hónapos korig. Féregtelenítés megtörtént?
Legelőször szívproblémára gondolnék (ez gyakori kistestű kutyáknál és hasonló tünetekkel jár), de más légzőszervi (esetleg más szervi) betegség, rendellenesség is okozhatja. Mindenképp kellene egy szakszerű állatorvosi vizsgálat, amivel nem várakoznék sokat, mert egy időben felfedezett szívbetegség esetén például sokat jelenthet az időben elkezdett kezelés.
És meg is van kötve? Mert akkor öklendezhet, ha nagyon rángatja a nyakát... Attól is öklendezhet, ha nagyon felhergeli magát. Viszont ha rendszeres a hányás (naponta többször), akkor állatorvoshoz kellene vinni, hogy kivizsgálják.
Szerintem nagyon valószínű, hogy áramütéstől lett ilyen a lába. Maszírozgatni kéne óvatosan és tornáztatni. Sajnálom szegénykét, de nagy szerencséje volt!