6826. A tető szigetelése alapvető a spóroláshoz
A környezet védelme közös ügyünk. Ezt pedig ma már – hála a modern technológiai vívmányoknak – nem csak az új építésű ingatlanok esetében segíthetjük.
A környezet védelme közös ügyünk. Ezt pedig ma már – hála a modern technológiai vívmányoknak – nem csak az új építésű ingatlanok esetében segíthetjük.
A Fővárosi Közgyűlés elé kerül egy javaslat, amely ingyenessé tenné a kutya- és kerékpárszállítást a fővárosi közösségi közlekedés járművein.
A kutyák bőrrákja különböző formákban jelentkezhet, és többféle daganattípus is okozhatja. De miről ismerhetjük fel?
A fűnek éppúgy tápanyagra van szüksége ahhoz, hogy üde maradjon, mint a haszonnövényeknek és a dísznövényeknek. Ha tehát azt szeretnénk, hogy a környezetünk úgy nézzen ki, ahogy megálmodtuk, akkor foglalkozni kell a pázsittal.
Kroshik a túlsúlya miatt már nagyon beteg volt, kórházba kerülése után halt meg.
A terhelés utáni köhögés hátterében lehet szívbetegség, vagy a légzőfelület csökkenése is. A nagy étvágy és emellett fogyás oka bélférgesség, de akár pajzsmirigy túlműködés, daganat is. A kötőhártya-gyulladás (könnyezés, csipásodás) többféle betegség tünete is lehet. A fül rendellenes állása leggyakrabban külső hallójárat gyulladás jele szokott lenni. Szóval igen sok ok van arra, hogy további vizsgálatokat végezzenek, és a korrekt diagnózisnak megfelelő kezelést alkalmazzanak. A szívbetegség hallgatózással, EKG-val, vagy szív ultrahanggal diagnosztizálható. Esetleges szervi megbetegedések diagnózisához segítséget jelenthet egy vérvizsgálat. A fül betegségének vizsgálatához egy vizuális (otoscopos) vizsgálat, esetleg fültampon labor vizsgálata javasolható (rezisztencia vizsgálattal). A könnyezés, csipásodás az alapbetegségek oki kezelése mellett valószínűleg megszűnik. Tehát vissza az állatorvoshoz!
Minden valószínűség szerint idegsérülés gyanúja áll fent. Csak egy teljes körű kivizsgálással (rtg, fizikális vizsgálat) lehet megállapítani, hogy a sérülés maradandó-e vagy lehet rajta segíteni. Várjuk szeretettel Rendelőnkben, ha a kivizsgálás mellett döntött.
Ezt ennyiből, távolból nem lehet megállapítani, érdemes lenne elvinni állatorvoshoz egy kivizsgálásra.
Dehogy állatkínzás! Sőt, így legalább nem lesz elkényeztetve. A kutyának nagyon jó, ha van egy saját helye, ahová elvonulhat aludni. Egyáltalán nem állatkínzás ez! Ne aggódj, nagyon jól csinálsz mindent! Olvasd el kölyökkutyákról szóló cikkeinket is!
Ezek olyan tünetek, amellyel azonnal állatorvoshoz kell fordulni, mert akár súlyos baja is lehet!