7266. Tippek a tyúkól nyáriasításához
A tyúkól nyáriasítása fontos lépés, hogy a tyúkok egészségesek és produktívak maradjanak a meleg hónapokban is.
A tyúkól nyáriasítása fontos lépés, hogy a tyúkok egészségesek és produktívak maradjanak a meleg hónapokban is.
Négylábú társaink – legyenek kutyák, macskák, lovak vagy más állatok – nem egyszerűen házikedvencek, hanem valódi családtagok. Feltétel nélküli szeretetük, ragaszkodásuk és hűségük olyan érzelmeket vált ki belőlünk, melyekhez kevés emberi kapcsolat mérhető. Nem csoda, hogy az állatok gyakran a gyerekeknek szóló, esetleg a romantikus könyvek gyakori szereplői, sőt, számos író éppen őket választja története főszerelőjének. Az alábbiakban olyan köteteket gyűjtöttünk össze, melyek mélyen megérintik az olvasókat, és maradandó emléket hagynak maguk után – különösen azok számára, akik maguk is osztoznak a négylábúak iránti szeretetben.
A túlsúly gyakran látható, de ritkán értett probléma. A köztudatban még mindig sokan hiszik, hogy az elhízás egyszerűen az akaraterő hiányának következménye, pedig a tudományos kutatások ezt rég megcáfolták.
Valahányszor rápillantasz egy klasszikus, digitális kijelzővel ellátott órára, azonnal a múlt évtizedek hangulata elevenedik meg előtted. A retró stílus mindig is a nosztalgia melegágyának számított, és most újra fénykorát éli. A feltűnő arany, elegáns ezüst vagy a letisztult fekete színvilág évtizedekkel később is megdobogtatja a szíveket.
Nagyon sok mindentől függ mennyibe kerül és nagyon eltérő árak lehetnek. Összegyűjtöttünk néhány információt a témáról!
Igen, befolyásolhatja, meg hogy nem tudja felvenni a megfelelő pózt. Ha 2-3 nap után sem produkál semmit,kérje állatorvosa segítségét.
A remegésnek elég sok oka lehet. Legrosszabb esetben idegrendszeri betegség jele lehet, azaz epilepszia kis roham típusa. Ez néha fiatal korban már jelentkezik és általában súlyosbodik.Lehet ásványi anyag, vagy ion hiánya is, esetleg vitaminhiány. Vissza kellene vinni az állatorvoshoz.
Ha túl kicsi az akvárium akkor védi a területét mert valószínűleg túlnépesedett az akváriumod. guppi tartása: http://www.haziallat.hu/akvarium/edesvizi-fajok/szivarvanyos-guppi/200/ A házmesterhal igényei pedig a következők: Tudományos név: Corydoras aeneus (Gill; 1858)Szinonímák: Callichthys aeneus, Corydoras macrosteus, Corydoras microps, Corydoras schultzei, Corydoras venezuelanus, Hoplosoma aeneum, Fémszínű páncélosharcsa, Aranysávos páncélosharcsa, HázmesterhalMagyar név: Kékpajzsos páncélosharcsaCsoport: HarcsákSzármazás: Dél-Amerika; Kolumbia, Venezuela, Guyana, Suriname, Francia Guyana, Trinidad és Tobago, Peru, Bolívia, Brazília, Paraguay és Argentína.Testhossz: 6,5-7,5 cmTermészetes élőhely: Sekély, gyenge sodrású, homokos alzatú vizek, de megtalálhatók a gyorsabb folyású vizekben is.Viselkedés: Békés harcsa, rajokban él, kiváló társas akváriumi hal. A vízfenék közelében úszik. Nagy testű, agresszív halakkal ne tartsuk.Táplálkozás: Mindenevő, kedveli az élő és fagyasztott eleségeket, mint pl. a grindál férget, a tubifexet, de megeszi a száraz tápokat is.Szaporítás: KönnyűMedence: Minimum 80 literesHalnépesség: 100 literre 6-7 halDekoráció: Szeretnek turkálni, ezért éles szemcséktől mentes finom homok aljzatot használjunk a medencében. növények, gyökerek, amelyek alatt el tud rejtőzni.Hőmérséklet: 20-27 °CpH: 6,5-7,5Keménység: 1-20 NK°Várható életkor: 10-20 évMegjegyzés: A Corydoras nemzetség halai csak csoportban szeretnek élni, ezért legalább 5-6 egyedet célszerű tartani belőlük. A Corydoras aeneus volt az egyik legelső páncélosharcsa, amelyet tömegesen tartottak az akvaristák, népszerűségük a mai napig töretlen, és a kezdők számára is ajánlható. Dél-Amerika szerte nagyon sok helyen előfordulnak és ezért több színváltozata is ismert: arany, albínó, fekete (mesterségesen kitenyésztett), narancs lézer. Testük zömök, hátuk erősen ívelt. Oldalukon 2-2 sor csontos lemez húzódik. Szájuk felső részén két pár bajusz található. Az eredeti aeneus teste a sárgás-barnától a vöröses-barnáig változhat, az oldalán fémes csillogással. Hasuk fehér, vagy rózsaszínű. Úszóik sárgás, vagy bronzszínűek. Érdekessége, hogy a stresszes halak színezete kivilágosodik és ilyenkor sokkal jobban látszik az eredeti színük is. A fekete, egy Németországban a 1990-es években mesterségesen kitenyésztett színváltozat. Testük teljesen fekete, úszóik pedig barnás színűek. A hasi részen fehéres. Az albínó változatát a foltos páncélosharcsa albínó változatától a vértek számának ismeretében különböztethetjük meg. Az albínók teste ezüstös-sárgás, szemük vörös. Az arany színváltozat teste és úszói is sárgás színűek, de szemei feketék.A narancs lézer színváltozat (Corydoras sp. CW010) teste és úszói sárgásabb színűek, hátán pedig egy ragyogó arany csík húzódik a fejtől a farok irányába. Figyeljünk bajszának egészségére, hisz ez a legfontosabb érzékszerve (tapogató és ízlelő szerv), fontosabb, mint a szeme. A bajuszkopás, ami durva aljzaton következik be, akár végzetes is lehet számára.A hímeknek, melyek kisebbek, mint a kifejlett nőstények, hegyesebb a hát- és a hasúszójuk. Szaporítani kisebb csapatban célszerű őket egy 30 literes medencében, egy nőstényre 2-3 hímmel, albínó hímek esetén 4 db-bal kell számolni. Sokszor a társas medencében is leikráznak. A szaporodási kedvet serkenthetjük, ha egy nagyobb, részleges vízcserét csinálunk az akvárium vizénél 5 °C-kal hidegebb esővízzel, vagy lágyított vízzel. Ezt naponta ismételjük, amíg az ívás el nem kezdődik. A halak sokkal aktívabbá válnak: a hím kergetni kezdi a nőstényt, közben a bajszával meg-megcsapkodja a fejét, majd merőlegesen ráereszkedik (T-pozíció). A nőstény ekkor kiengedi, s a hím azonnal megtermékenyíti az ikrákat. Ezután a nőstény a hasi úszójával felragasztgatja az ikrákat a medence üvegfalára, vagy valamilyen tereptárgyra. Az ikrák száma több 100 is lehet. Ha ez megtörtént, távolítsuk el a szülőket a szaporító medencéből. Az ikrák 3 nap múlva kelnek ki. Az ivadékokat sóféreglárvákkal etessük. Fontos a rendszeres, részleges vízcsere az ivadékok fejlődésének szempontjából.
Ugyanezekre a betegségekre gyanakodtam volna én is, amire a kollégáim. Ha a kontrasztanyag végighalad a bélcsatornán és nem marad a gyomorban sem belőle, akkor biztosan nincs bélelzáródása, és idegen testet sem nyelt, ami a gyomorban megült volna. Ebben az esetben biztosan fognak tőle vért is venni,mert akkor más baj lehet a hányás oka.pl. hasnyálmirigy gyulladás, máj vagy vese károsodás( pl. mérgezés miatt).Az infúziós kezelés mindenképpen indokolt ilyen makacs hányás esetén. Jobbulást a kutyusnak! Olvass tovább! Májbetegség kutyáknál: okok, tünetek, kezelés
Bár meg kellene vizsgálni a cicust, de így az elmondottak alapján valószínűleg egy kölyökkori szemgyulladáson eshetett át, vagy fejlődési rendellenesség. Ha Önöknél lesz már, akkor azt javasolnám mutassák meg egy állatorvos kollégának...