76. Élénk, kötekedő hal a szumátrai díszmárna
Szumátra, Indonézia és Borneó folyóvizeiben elterjedt. Világosbarna testét négy, sötét, függőleges sáv keresztezi, fekete hátúszójának szegélye vörös.
Szumátra, Indonézia és Borneó folyóvizeiben elterjedt. Világosbarna testét négy, sötét, függőleges sáv keresztezi, fekete hátúszójának szegélye vörös.
A vitorláshal (Pterophyllum scalare) az Amazonas középső szakaszán őshonos. Az egyik legkedveltebb és legtetszetősebb akváriumi hal, gyakran nevezik az akvárium királyának.
Ajánlatos a vizet tőzegen szűrni vagy tőzegkivonatot önteni bele, hogy a neonhalak jól érezzék magukat. A legjobban csapatban mutatnak.
A zebradánió Elő-India keleti részének patakjaiban őshonos. A hal alapszíne a megvilágítástól függően ezüst vagy arany, melyen számos sötétkék vagy ibolyaszínű vonal fut.
A dzsungáriai törpehörcsög Szibériából származik, Európában csak az 1980-as években vált népszerűvé. Bár társaságkedvelő állat, csak a különböző neműek férnek meg békésen egymás mellett.
Az állatorvos kezelésével több lehetséges problémát is kezelt egyszerre. A vedlési időszak főként a nyár közepén jelent nagy mennyiségű tollváltást. Valószínű, hogy ennek hatására alakult ki a rossz szokás. A zárt helyen tartott madarak közt nem ritka eset, hogy a vérrel telt tolltokokat csipkedni kezdik, illetve a vedlés alatt jelentkező viszkető érzés tollszedést vált ki. A megfelelő körülmények közt tartott nimfapapagájok megélhetik a 24 évet , de akár többet is. Csak példaként, a hasonló méretű és életmódú rozella papagájok az egyik barátunknál 35 éves korban még költöttek, de nálunk is van olyan huszas éveiben járó barnafülű papagájpár, amelyik idén is fiókákat nevelt. Általában igaz, hogy a vadon élő madarak várható élettartama töredéke az ember társaságában élőkének. Az idős madár több vitamint igényel, amit az ivóvizébe kellene tenni. Javaslom az Ekodiár nevű természetes alapanyagú készítmény itatását, ami a vedlés okozta stresszt enyhítené (antibiotikum helyett). Mi az ásványi anyagokat egy erre a célra fenntartott tálkában állandóan a madarak előtt hagyjuk, hogy igényeik szerint csipegessék. A költési és a vedlési időszakokban látványosan megnő a kalcium és foszfor tartalmú ásványi anyagok fogyasztása. Az állatorvos által használt folyadék egy antiparazita szer lehetett, így az esetleges viszketést okozó tetvek és atkák ellen is védettséget kapott a madár. Az antibiotikum után érdemes probiotikus készítményt adni a nimfának. Mi a Laktiferm elnevezésű tejsav-baktériumos táplálékkiegészítőt használjuk. A további tolltépés megakadályozása érdekében sok foglalkozás, elfoglaltság lenne szükséges, amit nehezít, hogy a madárka korából adódóan, inkább nyűgnek érezheti a testmozgást, mint szórakozásnak.
Feltétlenül érdemes lenne elvinni orvoshoz, lehetséges, hogy egy jóindulatú daganatról van szó. A tumor műtéti úton eltávolítható. Több ilyen malackával találkoztam már, és a sebészi beavatkozás után mind vidáman éldegéltek tovább.
A nyuszi által kiadott hangok valószínűleg normálisak. Ha megijed vagy nyugtalan,hasonlóan viselkedik. Táplálásánál alapvető a jó minőségű réti széna. Alomként is megfelel,amiből bőségesen ehet.Ez a fő tápláléka. Ezen kívül szintén jó minőségű kész nyúl tápot,magkeveréket kaphat,és gyümölcsöt,zöldségféléket.Más táplálékra nincs szüksége,sőt árthat is neki(pl. édesség,keksz).Naponta friss ivóvíz legyen előtte,amit legpraktikusabb önitatóban behelyezni a ketrecbe. Az almot rendszeresen cserélni kell. Évente kétszer ajánlatos védőoltásban részesíteni. Ajánlom szerezz be egy nyulakról szóló könyvet,vagy olvasgass a korábbi cikkek, levelek között további információkért.
Annak eldöntésére, hogy a remegés összefüggésben van-e a vemhességgel, illetve a vemhesség kapcsán esetleg felmerülő problémával, a legjobb lenne egy kivizsgálást végeztetni. Javaslom, hogy ezt olyan helyen végeztessék, ahol ultrahang vizsgálatra is nyílik lehetőség.
Abból, hogy egy négy hónapos csikó hívásra nem megy oda a tulajdonosához, semmilyen baj, betegség nem következik. Sőt, az egészséges csikók többsége hívásra hol odamegy kíváncsian az emberhez, hol meg egyáltalán nem, ahogy éppen kedvük tartja. De ez a felnőtt egészséges lovakra is vonatkozik! Annak ellenére, hogy a lovak szívesen "csatlakoznak", nem törvényszerű, hogy hívásra "jelentkezzenek", bár tanítással, szoktatással, jutalomfalatokkal ez könnyen elérhető a lovak többségénél.