856. A leggyakoribb halbetegségek, amit egy akvaristának ismernie kell
Kezdő és gyakorlott akvaristákkal egyaránt előfordul, hogy megbetegszenek a halai. Ilyenkor az első és legfontosabb dolog az, hogy felismerjük beteg-e!
Kezdő és gyakorlott akvaristákkal egyaránt előfordul, hogy megbetegszenek a halai. Ilyenkor az első és legfontosabb dolog az, hogy felismerjük beteg-e!
A legtöbb kutyatulajdonos nagyon jól tudja, hogy egyes élethelyzetek mennyire megterhelőek kedvencük számára. Ugyanúgy, mint mi emberek, az állatok is nyugalomra, biztonságra és állandóságra vágynak maguk körül.
Nincsenek őszülő pikkelyeik, nem kopaszodnak, nem ráncosodnak, és nem lassulnak. Néhány apró gyík csak 1-2 évig él, míg például a varánuszok akár megérhetik a harmadik X-et is. Apró jelekből azért következtethetünk, melyiküknek mennyi ideje van még hátra.
Az újszülött csikó kezdetben anyatejjel táplálkozik, ami nem meglepő egy emlősállat esetében. Sőt, kifejezetten elvárás.
Az alábbi összeállításban négy állatvédő szervezet egy-egy gazdikereső védencét mutatjuk be. A szervezetek weboldalain további örökbefogadható kutyusokat találsz!
Sokféle betegség jöhet szóba, kezdve a bélsárrekedésen, bélelzáródáson át, egészen daganatos elváltozásokig... Feltétlen keressen fel egy állatorvos kollegát (amíg nem lesz túl késő!)...
Kedves Gazdi, ez tipikusan olyan kérdés amit nem lehet látatlanban megválaszolni, akár tályog is lehet a szájában, érdemes lenne minél hamarabb állatorvoshoz menni a cicóval.
A műtétnél igazából az altatás ami veszélyes- ha figyelmes az orvos akkor nem lesz semmi baj- de a nyuszit könnyű túlaltatni. Az ébredés hasonló mint a többi háziállatnál vagy akár nálunk is- kóvályog a nyuszi, elesik- a baj az, hogy ő ugrálni akar majd- erre kell figyelni, nehogy leessen valahonnan és megüsse magát...
Belső fadekorációként leggyakrabban vasfát, szőlőtőkét, fűzt, különböző uszadékfákat, mangróvét és platánkérget szoktak használni. A lényeg csupán annyi, hogy keményfa legyen, a puha fafélék ugyanis könnyen elrothadnak. Mindegyiknél fontos azonban megemlíteni, hogy a vizet kisebb-nagyobb mértékben színezik (barnítják, sárgítják). Ezzel nem árt számolnunk, mielőtt beletesszük az akváriumba.
Érdemes lenne egy kontrasztkásás etetés utáni röntgen vizsgálatot végeztetni, nincs-e nyelőcsőtágulata (lefűződése) a kiskutyának?