856. A leggyakoribb halbetegségek, amit egy akvaristának ismernie kell
Kezdő és gyakorlott akvaristákkal egyaránt előfordul, hogy megbetegszenek a halai. Ilyenkor az első és legfontosabb dolog az, hogy felismerjük beteg-e!
Kezdő és gyakorlott akvaristákkal egyaránt előfordul, hogy megbetegszenek a halai. Ilyenkor az első és legfontosabb dolog az, hogy felismerjük beteg-e!
A legtöbb kutyatulajdonos nagyon jól tudja, hogy egyes élethelyzetek mennyire megterhelőek kedvencük számára. Ugyanúgy, mint mi emberek, az állatok is nyugalomra, biztonságra és állandóságra vágynak maguk körül.
Nincsenek őszülő pikkelyeik, nem kopaszodnak, nem ráncosodnak, és nem lassulnak. Néhány apró gyík csak 1-2 évig él, míg például a varánuszok akár megérhetik a harmadik X-et is. Apró jelekből azért következtethetünk, melyiküknek mennyi ideje van még hátra.
Az újszülött csikó kezdetben anyatejjel táplálkozik, ami nem meglepő egy emlősállat esetében. Sőt, kifejezetten elvárás.
Az alábbi összeállításban négy állatvédő szervezet egy-egy gazdikereső védencét mutatjuk be. A szervezetek weboldalain további örökbefogadható kutyusokat találsz!
Kap elegendő friss zöldtakarmányt a malacka (például uborka, alma, saláta, petrezselyem, sárgarépa, paradicsom, burgonya, friss, de nem nedves fű, gyermekláncfű, stb.)? Jó minőségű, penészmentes-e a száraztakarmánya? Ha minden rendben van a takarmányozásával és mégis sokat iszik, tanácsolom, hogy vigye állatorvoshoz!
Megértem a fájdalmát. Csak a magam nevében nyilatkozhatom, a kolléga etikus magatartásának megítélése nem az én feladatom. Szerencsére a praxisomban euthanáziára eddig nagyon-nagyon ritkán került sor. Ha mégis, azt kizárólag a tulajdonos előzetes írásbeli kérésére, illetve hozzájárulásával és lehetőleg az ő jelenlétében végzem.
A fürdés mindenképpen jó megoldás. Ajánlatos utána bolhairtó szerrel (pl. Frontline) kezelni. A cica fürdetésekor fogja meg határozottan a nyakát, ettől az állat megmerevedik és könnyebb lesz a mosakodás. Ha végképp nem boldogul velük, akkor a gyógyszeres nyugtatás a megoldás, amelyet állatorvossal végeztessen el.
Ez egy elég komoly műtét, a macska mindegyik utolsó ujjpercét amputálják. Igen, csinálnak ilyen műtétet hazánkban, de elég nagy trauma az állatnak. Én nem ajánlom!
Tapasztalatom szerint, ha a lakásban tartott kiskutyát sokáig nem viszik le az utcára, később komoly problémák jelentkezhetnek a szobatisztaságra szoktatásával. Ezért általában már a 2. oltás után 8 nap elteltével engedélyezem a sétáltatást, persze pórázon, gondos felügyelet mellett, fertőzőanyagszegény környezetben, hazatérés után fokozott gondot fordítva a tappancsok (és a cipőtalpak!) megtisztítására, fertőtlenítésére. Kosárban nyugodtan szállíthatják a kis schnauzert vonaton. Az oltások mellett javaslom a kiskutyát megfelelő homeopátiás prevencióban is részesíteni, hogy ellenálló, egészséges legyen.