1126. Késhal: kishal közelébe nem való
A késhal lapos, elkeskenyedő alakjáról kapta nevét, ugyanis kísértetiesen emlékeztet egy késre: farka a kés nyelének, teste pedig a pengének felel meg.
A késhal lapos, elkeskenyedő alakjáról kapta nevét, ugyanis kísértetiesen emlékeztet egy késre: farka a kés nyelének, teste pedig a pengének felel meg.
Bizarr, de hasznos halat ajánlunk ezúttal: különösen az álmatlanságban szenvedő akvaristák fognak gyönyörködni benne, ugyanis éjszaka virgonckodik.
Neve érdekes asszociációkat kelthet: mitől mókushal a mókushal (Myripristis murdjan)? Esetleg lompos a farka? Vagy mogyorót eszik?
A gömbhal, japánul fugu, az ázsiai országokban méregdrága ínyencfalatnak számít, bátorságát és elszántságát bizonyítja annak, aki el meri fogyasztani. Sokkal izgalmasabb, mint az orosz rulett.
Az emlősök és bizonyos erszényesek is álmodnak, mert náluk is megfigyelhető a REM-fázis (gyors szemmozgással járó alvásszint, ekkor álmodunk). A kutatók megállapították, hogy míg az állatok leginkább napi tevékenységükről, apró eseményekről álmodnak, addig mi emberek álomba szőjük minden lelki folyamatunkat is.
Ha a tengerimalac olyan tünetet produkál, amely a szavak szintjén kevésbé jól leírható, mintha megmutatnánk egy szakembernek, ne késlekedjünk már az első pillanatban sem elvinni az állatot személyesen a legközelebbi állatorvoshoz! Ezen túllépve azt gondolom, hogy a probléma feltétlenül orvosi beavatkozást igényel. A leírás alapján egyrészt biztosra vehető, hogy sérült az állat szaruhártyája, amelyre szaruhártya regeneráló készítményt kellene alkalmazni, melyet csak az orvos tud felírni (Pl.: Corneregel). Másrészt a genny alapján, a bakteriális fertőzést is kezelni kell valamilyen antibiotikum tartalmú készítménnyel (Pl.: Brulamycin, Tobrex, Tobradex), melyek szintén vénykötelesek. Jómagam nem vagyok állatorvos, de tenyészetünkben időnként előfordul, hogy a széna okoz hasonló szemsérüléseket, és a fenti készítmények eddig hatásosnak bizonyultak. Az Ön esetében a probléma akut jellegét tekintve a gyógyszeres kezelés mellett fontos lenne a malacka szemét tisztán tartani, az ürülő váladékot eltávolítani. Erre a legjobb megoldás, ha borsav oldatba mártott vattával időnként áttörli a beteg szemet. A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán, az Egzotikus Osztályon biztos vagyok benne, hogy tengerimalaca a megfelelő ellátásban részesülhet, és Ön minden további kérdésére választ kaphat.
Mostanra az ürülékkel valószínűleg távozott a kavics. Ha mégsem, akkor érdemes elvinni egy röntgenre.
Nem kell hozzá engedély, de azért elég veszélyes.
Mindkét kérdésére igen a válasz, vannak ezekre a célokra megfelelő szerek. Javaslom, keressen fel egy állatorvost, aki majd segít a konkrétumokban!
A parazitás bőrfertőzéseknek (atka, gomba) általában a szőrhiányos területek mellett egyéb kísérő tünetük is van: bőrhámlás, korpásodás, sebesedés. Az Ön leírása alapján ezért nem élősködő okozta szőrkopásra gondolnék, hanem hormonális eredetűre. A tengerimalacoknál ugyanis a hasi részen keletkezhetnek szőrhiányos területek petefészekciszta esetén is. Javaslom, hogy első lépésben zárja ki a paraziták jelenlétét! Sem az atkaelleni sem a gombaelleni kezeléssel nem árt a malacka egészségének. Állatpatikában atka ellen keresse az SH-Rodemectin nevű készítményt, ezzel a hét egy adott napján csöppentsen egyet-egyet a malac mindkét füle mögé, és a kezelést ismételje meg a következő két héten is ugyanezen a napon! Ezzel párhuzamosan gomba ellen hatásos lehet a humángyógyszertárban vény nélkül kapható Canesten krém. Kenjen a szerből a szőrhiányos területre reggel és este! Ha a szőr nem kezd el visszanőni az elkövetkező 10 napban, érdemes lenne az állatorvost felkeresni, aki megállapíthatja, hogy a tengerimalacnak komolyabb baja van-e. Sajnos petefészekciszta esetén a műtét elkerülhetetlen.