3521. A kutya fülbetegségei
A kutyák pontosabban képesek megkülönböztetni a hangokat, mint mi emberek, sőt még olyan hangokat is érzékelnek, melyeket mi már nem. Lássuk hát, milyen fül problémákkal találkozhatunk a kutyák esetében!
A kutyák pontosabban képesek megkülönböztetni a hangokat, mint mi emberek, sőt még olyan hangokat is érzékelnek, melyeket mi már nem. Lássuk hát, milyen fül problémákkal találkozhatunk a kutyák esetében!
Sokunknak elszorul a szíve, ha a menhelyes állatokra gondolunk, és szeretnénk valahogy segíteni. Ezt sokféleképpen megtehetjük, de ma már akár úgy is, hogy egyszerűen a megfelelő helyen vesszük meg kedvencünk eledelét.
A kedvencünknek szeretnénk mindent megadni, néha azonban túlzásba esünk, vagy megfelelő tápok helyett olcsó, de haszontalan „tápanyagokkal oldjuk meg a kutya etetését. De mit adjunk a szeretett állatnak? Mikor sok és mikor kevés, amit neki szánunk?
A magyar kutyatulajdonosok élen járnak kutyapiszok eltakarításában, illetve szívesen fogadnak örökbe menhelyi állatokat – derült ki a klasszikus rajzfilmeket sugárzó Boomerang csatorna Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Oroszországban végzett online közvéleménykutatásából.
Ismét új madárfajt figyeltek meg Magyarországon, ezzel - példátlan módon egy hónap alatt kettővel - 405-re emelkedett a hazánkban regisztrált fajok száma.
Úgy tudom, hogy a shih-tzuk szőrszíne nem változik születés után jelentősen. Legalábbis a barna-fehér foltos kiskutya biztos, hogy ilyen marad felnőttnek is és nem lesz "szürke".
Azt szoktam mondani, hogy addig, amíg az első 4 oltása nincs meg a kiskutyának, addig nem szabad idegen (főleg oltatlan) kutyák által látogatott területekre vinni. Saját kertbe, még ha kutya is van (persze oltva!), természetesen kiengedhető és erdőbe, természetvédelmi területre is vihető, hiszen azért 3-4 hónapos koráig nem zárhatjuk be teljesen a lakásba.
A teknőst mielőbb állatorvosnak kell megmutatni. Valószínűleg vitaminhiány okozza a betegséget, az állatorvos ennek megfelelően kezelni fogja a teknőst!
A kép és a leírtak alapján úgy tűnik, hogy a németjuhászok egy gyakori és nagyon súlyos bőrbetegségéről lehet szó. Ezt a bőr mély-gennyes gyulladásának hívjuk. Ha tényleg erről a betegségről van szó, akkor a tünetek sokszor nagyon súlyosak és nehezen kezelhetők. Kezelések ellenére is újra és újra visszatérhetnek a tünetek. Mindenképpen kitartásra és komplex kezelésre van szükség mind az állatorvos, mind a tulajdonos részéről.
Gyakran fordul elő, amit leírt. Valószínűleg tényleg "csak" kis miteszerekről van szó. Egyenként nyomogatni szerintem nem érdemes, inkább kutyasamponos fürösztést kellene alkalmazni az emlőkön, majd ezután állatpatikákban kapható fertőtlenítő hatású lemosó/sampon használatát ajánlom.