3521. A kutya fülbetegségei
A kutyák pontosabban képesek megkülönböztetni a hangokat, mint mi emberek, sőt még olyan hangokat is érzékelnek, melyeket mi már nem. Lássuk hát, milyen fül problémákkal találkozhatunk a kutyák esetében!
A kutyák pontosabban képesek megkülönböztetni a hangokat, mint mi emberek, sőt még olyan hangokat is érzékelnek, melyeket mi már nem. Lássuk hát, milyen fül problémákkal találkozhatunk a kutyák esetében!
Sokunknak elszorul a szíve, ha a menhelyes állatokra gondolunk, és szeretnénk valahogy segíteni. Ezt sokféleképpen megtehetjük, de ma már akár úgy is, hogy egyszerűen a megfelelő helyen vesszük meg kedvencünk eledelét.
A kedvencünknek szeretnénk mindent megadni, néha azonban túlzásba esünk, vagy megfelelő tápok helyett olcsó, de haszontalan „tápanyagokkal oldjuk meg a kutya etetését. De mit adjunk a szeretett állatnak? Mikor sok és mikor kevés, amit neki szánunk?
A magyar kutyatulajdonosok élen járnak kutyapiszok eltakarításában, illetve szívesen fogadnak örökbe menhelyi állatokat – derült ki a klasszikus rajzfilmeket sugárzó Boomerang csatorna Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Oroszországban végzett online közvéleménykutatásából.
Ismét új madárfajt figyeltek meg Magyarországon, ezzel - példátlan módon egy hónap alatt kettővel - 405-re emelkedett a hazánkban regisztrált fajok száma.
A jelölés általában megszüntethető ezzel a beavatkozással, azonban ezt tartási körülmények is befolyásolhatják, így néhány állatnál ez megmarad. Üdvözlettel, dr. Puskás Gábor.
Elképzelhető cukorbetegség, veseprobléma, húgyuti vagy ivarszervi megbetegedés. Egy alapos orvosi vizsgálat, vérképelemzés adhat a kérdésére választ.
A galamb méretétől is függ, illetve egyáltalán elfogadja-e, hogy a génjeibe kódolt 2 tojásnál több kerül alá. Vagyis 8-10 tojás is elférhet alatta, de esélyes, hogy szétrúgja a fészket és ha visza is ül, csak két tojást ül meg. Konkrét tapasztalataim erről nincsenek, mivel ilyesmivel nem kísérleteztem. Jó pár éve valamelyik internetes fórumon olvastam, hogy valakinek sikerült galambbal fürjet keltetni. A japántyúk alá 15-20 tojást gond nélkül be lehet tenni. Általában jellemző a törpetyúkokra, hogy jó kotlók, a fürjtojástól a pávatojásig bármit kikeltenek.
Tisztelt Andorkó Úr! Valóban foglalkozunk allergia diagnosztikával, ami abból áll, hogy a vérből megmérjük a legfontosabb 92 allergén aktivitását. Ebben benne foglaltatnak a pollenek, gombaspórák, poratkák, táplálék komponensek stb. Ennek eredménye alapján a pozitív táplálékkomponenseket kiiktatjuk a táplálékból, a belégzési allergének ellen termelhető aza bizonyos immuszérum. Az árakért kérem hívjon fel telefonon! Tisztelettel Dr. Szaniszló Ferenc www.vetlabor.hu 06209343119
Kérem, vigye el a kutyust egy állatorvoshoz, a leírtak alapján nem lehet diagnózist felállítani. Egy Röntgen vizsgálat sem ártana.