3611. Pitypangtúra lesz Budakeszin
Sajnos most a július kimaradt, de így legalább új erővel kezdhetjük az augusztust, aminek alkalmával az első hétvégén, azaz 07-én, vasárnap, újabb túrát indítunk.
Sajnos most a július kimaradt, de így legalább új erővel kezdhetjük az augusztust, aminek alkalmával az első hétvégén, azaz 07-én, vasárnap, újabb túrát indítunk.
A magyar gazdik nem tudják, hogy kedvencük már 7 éves kor felett időskorba lép – derült ki az ELTE Etológia Tanszék és a Pro Plan nyáron elvégzett közös kutatásából.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a cicák egyhamar berobbannak a zeneiparba, de hogy elképesztő édesek annyi bizonyos!
Chris Grimmer horgára akadt a valaha horgász által fogott legnagyobb harcsa, az albinó hal két és fél méter hosszú.
A domesztikáció során a nyúl bizonyos változásokon ment keresztül, mind morfológiailag, mind viselkedéstanilag. Napjainkban a házinyúl fajon belül mintegy 80 fajtát ismerünk. Jelenlétüket tenyésztők munkájának köszönhetjük. Ritkábban a véletlen mutációk végett alakultak ki.
A képeken látható vérdarabokat tartalmazó székletet legvalószínűbben valamilyen lenyelt éles szélű vagy hegyes tárgy /csont vagy fadarab stb./által okozptt nyálkahártya sérülés okozhatta. Nem kizárható azonban a parazitás fertőzés sem ezért egy laboratóriumi székletvizsgálatot javaslok. Bizarr étvágy a kutyáknál Csoki, mazsola, pezsgő? Ne mérgezd meg a kutyád! A kutya férgessége A kutyában élősködő fonalférgek
Szerintem jó kezekben van a cica. Alaposan meg kell nézni a szemét valóban. Ha ott sem lesz probléma, akkor akár allergiás is lehet vagy elzáródott a könnycsatornája. Macska ápolása: szőr, fog, fül, szem, karom
Az Anypril jelenleg Magyarországon nem törzskönyvezett ezért nem kapható gyógyszer. Külföldről lehet esetleg beszerezni. Talán egyszerűbb az azonos hatóanyagú humán gyógyszerek beszerzése amelyek közül néhány a gyógyszertárakban kapható. Természetesen vénykötelesek. Neveket nem írok de az interneten megtalálja azokat. Természetesen az állatorvos csak akkor fogja felírni hogyha megvizsgálta a kutyát és az alapján szükségesnek tartja.
Jobb első lábát érintő ortopéd betegségek közül a könyökdiszplázia, váll OCD, vagy a biceps inának gyulladása gyakori dolog. Szakemberrel vizsgáltassák ki a kutyát, ne vitaminozzák vakon, ezt javaslom. Üdv, Fux Attila A kutya ízületeinek anatómiája A kutyák izületi gyulladásának kezelése és a fájdalom megszüntetése
Kedves Mónika! Mindenképp azt javasolnám Önnek, hogy olyan állatorvos kollégát keressen fel, aki ortopédiában jártas. A további segítséget ő fogja tolmácsolni, fizikális vizsgálattal is sok minden megállapítható, ha szükséges kiegészítő vizsgálatok is kérhetőek, pl. RTG. Üdv, Fux Attila Gyógyulhat a kutya fizioterápiával is! Ízületi betegségek: artritisz és artrózis