4021. Sérült gyerekek lovasterápiás táborai Fóton
A látássérült gyermekek „Lókötők” táborában 22 vak és halmozottan sérült gyermek vett részt. A lovastábor keretét egy "mese" adta, melyet a gyerekek közösen találták ki a hét folyamán.
A látássérült gyermekek „Lókötők” táborában 22 vak és halmozottan sérült gyermek vett részt. A lovastábor keretét egy "mese" adta, melyet a gyerekek közösen találták ki a hét folyamán.
A jákópapagáj valószínűleg hasonlóan fogja fel az ok-okozati összefüggéseket, mint egy hároméves gyermek, képes ugyanis kizárásos alapon dönteni: amennyiben tudja, hogy két doboz közül az egyikben van eleség, döntéshozatalához elég, ha az üres dobozt rázzák meg - mutatták ki német és osztrák kutatók.
Amennyire vissza tudok emlékezni kiskoromban először sebész szerettem volna lenni, aztán a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója, nem sokkal később halbiológus, legutóbb pedig állatorvos.
Leendő gazdiként tudnunk kell, hogy milyen a beagle karaktere, mik az igényei. A beagle kutya örökké vidám, optimista, emberszerető, mindig kész a mókára, és szorosan kötődik a családhoz.
A jó idővel sajnos nemcsak a nyár és a strand jár együtt, fokozottan ki vagyunk téve a különböző rovarok és a kullancsok támadásának, ezzel együtt pedig a Lyme-kór kockázatának. De mi is ez pontosan? Hogyan előzhető meg, és mit tehetünk, ha már megtörtént a baj?
Amikor levelét olvastam, az első gondolatom az volt: nem gondolt arra, hogy állatorvoshoz vigye az állatot...? Az állat ugyanolyan kiszolgáltatott, mint egy gyerek. A szülőre, gondviselőre van bízva, aki felelősséggel tartozik érte. Az étvágytalanság hátterében sok minden lehet, ez szinte az első jele a betegségnek... A kivárás, a házilagos gyógymód keresés ebben az esetben veszélyezteti az állat életét. Ennek megfelelően azt javaslom: azonnal vigye állatorvoshoz!
A kutyák neme ??? Ivartalanítás ??? Mennyi idejük van a szakszerű szocializációra és összeszoktatási tréningre ??? Egyéb vonatkozásban itt olvashatják korábbi írásom ebben a témakörben: http://www.kutya.hu/Cikk.aspx?id=4182
Kedves Gazdi! A csivava miatt nem kell aggódni.:) Főleg, ha jól kijönnek a nyuszival. ha mindkettő oltva van, nem lesz baj.:) Az ivartalanítással kicsit nyugodtabb lesz az állat, de ez egyedileg is változhat.:( Mivel a nyuszi valószínűleg már 10 hónapja ivarérett, így nem valószínű, hogy a most kijött viselkedés az ivaréréssel függ össze. Lehet hogy kicsit többet van ketrecben mint eddig? A ketrecében vannak játékai? Fogkoptató, rágófa? Ezek mind mind az unaloműzés szerepét töltik be.:) Azonban az időjárás változás is előhozhat egy kis agresszivitást.:) A vedlés a nyulaknál nem évszakhoz kötött. 2 nagyobb vedlés van az életükben utána szinte folyamatosan váltják a szőrt. Persze azért a tél beállta előtt látni az új téli melegebb bundát.:) A szőrváltás így folyamatos. Segíthetsz neki, ha minden nap vagy hetente többször egy kis fésűvel- macskáknak való is jó, de biztos van már kifejezetten nyuszik számára készült- átfésülöd a bundáját. Nemrég került fel a magazin oldalára egy cikk az ivartalanításról. Ha mégis emellett döntenél, akkor előtte azért olvassad azt el.:) Szép Napot Jekkel Gabi
Elképzelhető, de az sem kizárt, hogy valmi egyéb oka (betegség) van az alulfejlettségnek. Javaslom mutassa meg a kiskutyát állatorvosának. Addig a tejpótló (kiegészítő) adása javasolt.
Kedves Gazdi ! A leírása alapján Zorán tipikus, a francia bulldogokra jellemző parciális rohamtüneteket látok, erős fájdalomtüntekkel kísérve. Nagyon jó antiepileptikumok állnak a ilyen esetekben a rendelkezésünkre, a rohammentesség elérése céljából. Egyéb információk érdekében, a kissgabriella@vipmail.hu címen tud elérni. vagy a honlapon található ügyeleti mobilszámokon. http://www.haziallat.hu/szaknevsor/allatorvosok/epika/254/ Üdvözlettel dr.Kiss Gabriella