4021. Sérült gyerekek lovasterápiás táborai Fóton
A látássérült gyermekek „Lókötők” táborában 22 vak és halmozottan sérült gyermek vett részt. A lovastábor keretét egy "mese" adta, melyet a gyerekek közösen találták ki a hét folyamán.
A látássérült gyermekek „Lókötők” táborában 22 vak és halmozottan sérült gyermek vett részt. A lovastábor keretét egy "mese" adta, melyet a gyerekek közösen találták ki a hét folyamán.
A jákópapagáj valószínűleg hasonlóan fogja fel az ok-okozati összefüggéseket, mint egy hároméves gyermek, képes ugyanis kizárásos alapon dönteni: amennyiben tudja, hogy két doboz közül az egyikben van eleség, döntéshozatalához elég, ha az üres dobozt rázzák meg - mutatták ki német és osztrák kutatók.
Amennyire vissza tudok emlékezni kiskoromban először sebész szerettem volna lenni, aztán a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója, nem sokkal később halbiológus, legutóbb pedig állatorvos.
Leendő gazdiként tudnunk kell, hogy milyen a beagle karaktere, mik az igényei. A beagle kutya örökké vidám, optimista, emberszerető, mindig kész a mókára, és szorosan kötődik a családhoz.
A jó idővel sajnos nemcsak a nyár és a strand jár együtt, fokozottan ki vagyunk téve a különböző rovarok és a kullancsok támadásának, ezzel együtt pedig a Lyme-kór kockázatának. De mi is ez pontosan? Hogyan előzhető meg, és mit tehetünk, ha már megtörtént a baj?
Kedves Csilla! Műtétek után általában két szer használatos: ARNICA C30, NUX VOMICA C30, melyeket napi 1x kell adagolni már a műtét előtti napon elkezdve(!), egészen a műtét után kb. 3-4 napig, a homeopátiás gyógyszerbeadás szabályai szerint! Mivel ebben az esetben ivartalanításról van szó, és az egy éves kora előtt történik a kutyusnál (korai ivartalanítás!), ezért érdemes az ivartalanítás utáni hormonális változásokat kiegyensúlyozó, a későbbi esetleges mellékhatásokat kivédő kúrát is elvégezni, ami egy három hónapos homeopátiás kezelést jelent. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy - ha csak valamilyen egészségi probléma nem indokolja - én egy éves kor előtt nem javaslom az ivartalanítást.) Amennyiben további kérdései lennének a terápiával kapcsolatban, kérem, hívjon: 06 20 928 4425! Üdvözlettel: Andrea Dr. Kopócsi Andrea, homeopata állatorvos +36 20 928-4425 info@kimintvet.hu www.kimintvet.hu Kutyabaj és macskajaj homeopátiás kezelése (letölthető zsebkönyv) Homeopátia és a kutya Hogyan adagoljuk a homeopátiás szereket?
Azt a megfogalmazást, hogy a pirosas elszíneződés a "vizeletén" volt, nem tudom értelmezni. Pedig nagyon nem mindegy, hogy mi is volt pirosas? Az egész vizelete? Vagy a vizelet tiszta és sárga volt, de volt benne egy pirosas folt (nyálka)? Szóval, ezt tisztázni kellene. Egyébként pedig én mindenképpen küldenék laborba vizeletmintát alapos vizsgálatra (beleértve pl. baktérium tenyésztést is), és ha megoldható, megvizsgáltatnám a kutya hüvelyét belülről (hüvelytükrözés), esetleg a hüvely faláról is lehetne lenyomati mintát venni mikroszkópos vizsgálatra.
Habzásgátló hatású, bevonja a felületet akadályozva a buborékok kialakulását
Kipróbálhatják a cukorterápiát. Előtte mindig fertőtlenítsék le a sebet. Kötözni nem nagyon lehet, de nem is fontos. Cukorterápiáról itt olvashat részletesen>>
Ha együtt vannak, akkor a fertőzés már megtörtént megfelelő kondícióban kell tartani, kúraszerűen érdemes használni probiotikus multivitamint Almaecet adagolása is jó hatású.