4021. Sérült gyerekek lovasterápiás táborai Fóton
A látássérült gyermekek „Lókötők” táborában 22 vak és halmozottan sérült gyermek vett részt. A lovastábor keretét egy "mese" adta, melyet a gyerekek közösen találták ki a hét folyamán.
A látássérült gyermekek „Lókötők” táborában 22 vak és halmozottan sérült gyermek vett részt. A lovastábor keretét egy "mese" adta, melyet a gyerekek közösen találták ki a hét folyamán.
A jákópapagáj valószínűleg hasonlóan fogja fel az ok-okozati összefüggéseket, mint egy hároméves gyermek, képes ugyanis kizárásos alapon dönteni: amennyiben tudja, hogy két doboz közül az egyikben van eleség, döntéshozatalához elég, ha az üres dobozt rázzák meg - mutatták ki német és osztrák kutatók.
Amennyire vissza tudok emlékezni kiskoromban először sebész szerettem volna lenni, aztán a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója, nem sokkal később halbiológus, legutóbb pedig állatorvos.
Leendő gazdiként tudnunk kell, hogy milyen a beagle karaktere, mik az igényei. A beagle kutya örökké vidám, optimista, emberszerető, mindig kész a mókára, és szorosan kötődik a családhoz.
A jó idővel sajnos nemcsak a nyár és a strand jár együtt, fokozottan ki vagyunk téve a különböző rovarok és a kullancsok támadásának, ezzel együtt pedig a Lyme-kór kockázatának. De mi is ez pontosan? Hogyan előzhető meg, és mit tehetünk, ha már megtörtént a baj?
Ami nagyon fontos: 1. A "köpetelés" biztosítása: legjobb egész egérrel etetni, ha ez nem megoldható, akkor összetört csirkenyak is megfelel, de valamilyen szőrbe be kell tekerni! 2. Eleinte naponta ötször kell etetni. 3. Rengeteg calciumra van szükségük! Ezért naponta 2-3 db macskának való csonterősítő tablettát kell beadni nekik. 4. Itatni nem szükséges, ha megfelelő lédús húsokkal etetünk.
A vakarózás, illetve a bőrérzékenység egy nagyon súlyos viszketésnek a jele, ami lehet parazitás vagy allergiás eredetű. Bolhátlanítást javasolok (Frontline vagy Stronghold spot on készítményekkel). Ha nem javulnak, bőrgyulladásra lehet gondolni, ekkor vigyék el őket állatorvoshoz. A másik kérdés viselkedéseredetű, valószínűleg a két kutya között nem alakult még ki a hierarchikus rend. Javaslom, hogy a problémával keressen meg egy kutyaiskolát, valószínű, hogy ha le lennének fegyelmezve a kutyák, akkor sokkal kevesebb gond lenne velük. Addig is javasolom, hogy a kutyákat a terület két ellentétes pontján étkeztesse, mindkettő kutyának legyen teljesen megkülönböztethető saját tálja, egymáséból semmiképpen ne engedje enni őket, mert az újból hierarchikus harchoz vezethet. Amennyiben a verekedések főleg a gazdi jelenlétében szoktak bekövetkezni, akkor még javasolnám, hogy a verekedéskor látványosan hagyja őket magukra, ugyanis ekkor valószínűleg a "gazdin" veszekednek. Amennyiben egyik magatartásbeli tanácsom sem válik be, akkor különítse el őket!
A leírtak alapján leginkább egy "sipolyra" gondolok, aminek több oka is lehet. 1. Ha ivartalanított szukáról van szó, akkor (a sipoly helye alapján) mindenképpen "fonálsipolyra" lehet gondolni, ami a műtétkor bekerült varrófonal kilökődése miatt keletkezik (a szervezet próbálja "kilökni" magából az idegen anyagot). Ebben az esetben műtétre van szükség, amikor is az állatorvos eltávolítja az "idegen anyagot". 2. Ha nem volt korábban műtve a kutya, akkor bármi más okból is (toklász, egyéb idegen anyag) keletkezhet ilyen visszatérő sipolynyílás, amit véglegesen valószínűleg műtéti feltárással lehetne megszüntetni. Természetesen "látatlanban" válaszoltam, a leírt tünetek alapján. Mindenképpen javaslom, hogy mutassa meg állatorvosának ismételten!
Valószínűleg gombás és/vagy atkás bőrgyulladása van, ami sajnos elég gyakori. (Ritkán vitaminhiány is okozhat szőrhullást.) Minél hamarabb vigye el állatorvoshoz, aki megfelelő kezelésben fogja részesíteni a tengerimalacot!
Szopornyica elleni védő oltás ajánlott, és javasolt az ivartalanítása, nehogy méhgyulladás alakuljon ki a folyamatos tüzelések után.