4021. Sérült gyerekek lovasterápiás táborai Fóton
A látássérült gyermekek „Lókötők” táborában 22 vak és halmozottan sérült gyermek vett részt. A lovastábor keretét egy "mese" adta, melyet a gyerekek közösen találták ki a hét folyamán.
A látássérült gyermekek „Lókötők” táborában 22 vak és halmozottan sérült gyermek vett részt. A lovastábor keretét egy "mese" adta, melyet a gyerekek közösen találták ki a hét folyamán.
A jákópapagáj valószínűleg hasonlóan fogja fel az ok-okozati összefüggéseket, mint egy hároméves gyermek, képes ugyanis kizárásos alapon dönteni: amennyiben tudja, hogy két doboz közül az egyikben van eleség, döntéshozatalához elég, ha az üres dobozt rázzák meg - mutatták ki német és osztrák kutatók.
Amennyire vissza tudok emlékezni kiskoromban először sebész szerettem volna lenni, aztán a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója, nem sokkal később halbiológus, legutóbb pedig állatorvos.
Leendő gazdiként tudnunk kell, hogy milyen a beagle karaktere, mik az igényei. A beagle kutya örökké vidám, optimista, emberszerető, mindig kész a mókára, és szorosan kötődik a családhoz.
A jó idővel sajnos nemcsak a nyár és a strand jár együtt, fokozottan ki vagyunk téve a különböző rovarok és a kullancsok támadásának, ezzel együtt pedig a Lyme-kór kockázatának. De mi is ez pontosan? Hogyan előzhető meg, és mit tehetünk, ha már megtörtént a baj?
A párban, kedvencként tartott hullámosok fele sem kezd el költeni,szaporodni. Amennyiben a megfelelően táplált házikedvencek mégis családalapításba fognának, akkor többet árthat nekik, ha ezt gátolni igyekszik, mintha hagyja, hogy a dolgok a maguk természetes rendjében lezajlanának. A legegyszerűbb, amit a költés akadályozásra tehet, hogy nem tesz a madaraknak odút, táplálásukkor kerüli a nagy mennyiségű zöld és lágyeleség etetését. A hullámosok költési kedvét elsősorban a fehérje és vitamindús takarmány, a szomszéd párok látványa (eredendően kolóniás madarak lévén) és az odú felhelyezése hozza meg.
A madarakat lehetőség szerint tenyésztőtől érdemes venni, mivel így kevesebb fertőzési veszélynek van kitéve, mint a viszonteladók kalitkáiban található papagájok, kedvezőbb az ára, a tenyésztő jobban ismeri a madarait, így könnyebben kiválasztja az adott célnak megfelelőbb madarat. Más habitusú madárka ideális kedvencnek, míg megint más tenyészmadárnak. Miként az élet más egyéb területein területén különböző emberek tevékenykednek, így nem lehet általánosítani arra sem, hogy milyenek a tenyésztők. Szép, egészséges fiókát lehet kapni "főállású" madártenyésztőtől és egyetlen párral rendelkező "hobbitartótól" is. Ez elsősorban nem annak függvénye, hogy valaki koszorús mestertenyésztő-e, fontosabb, hogy lelkiismeretes állattartó, korrekt eladó legyen.
Oka sokféle probléma, betegség lehet. Pl. allergia, hormonális eredet, parazitás megbetegedések. Azt tudom csak javasolni, hogy keressen fel egy állatorvost, mert házilag szerintem megoldani nem lehet. Dr Fekete Richard
A kint tartott macskáknak általában 3-4 kölykük van, de nem ritka azért a 6 vagy afölötti alomszám, láttunk már nyolcas almokat is.
A fényképek felbontása nem elegendő a biztos ivarfelismerésre a viaszbőr színe alapján. Alkat szerint a lila, vagy lila-fahéj madárka hímnek tűnik a sárga akár tojó is lehet. Nem tartom valószínűnek a januári kelést, inkább május környékén születhettek. De ismétlem, a fényképek gyenge minősége miatt , mindezt nem lehet biztosan állítani. Képeket küldhet levelezőcímemre is: madarkert@invitel.hu