4206. Kullancs elleni védekezés kutyáknál - tények és tévhitek
A kullancsok most a legaktívabbak: a városokban is jelen vannak, és akár házi kedvenceink egészségét, életét is veszélyeztethetik.
A kullancsok most a legaktívabbak: a városokban is jelen vannak, és akár házi kedvenceink egészségét, életét is veszélyeztethetik.
Úszni jár egy brit óriásnyúl ízületi bajai miatt. A vízben mentőmellényt visel és úszósapkát, amely védi füleit a "beázástól".
A császárpingvinek láthatatlan, a környező levegőnél hidegebb légpáncéllal védekeznek a Déli-sarkvidék nulla Celsius-fok alatti, fagyos időjárása ellen - állapította meg a Biology Letters című szaklapban közzétett tanulmány.
Százmillió cápát ölnek meg évente - figyelmeztet egy új tanulmány, amely szerint az agresszív túlhalászat a kihalás szélére sodor egyes cápafajokat.
Március végére, április elejére érkezik vissza a telelésből a fehér gólya állomány nagy része Magyarországra, így az új fészektartó állványok kihelyezését, a régiek karbantartását legkésőbb március végére be kell fejezni.
Ebben az életkorban és fajtában valóban nem lenne meglepő a szívelégtelenség miatti pangás a tüdőben, de azért más okok is szerepet játszhatnak az állapotának alakulásában. Ezt azonban csak alapos vizsgálatokkal lehet kideríteni (pl. mellkasröntgen, szív ultrahang vizsgálat), ezek nélkül sötétben tapogatózás minden kezelés. A megoldás tehát az, hogy keressenek egy olyan rendelőt, ahol ezeket a vizsgálatokat el tudják végezni, és a leletek birtokában pontosabb gyógykezelési tervet tudnak előírni. (A kutyának minden bizonnyal élete végéig folyamataosan gyógyszert kell szednie!)
Ki kellene vizsgálni Kedvencét, hogy szív (billentyű/izom) vagy tüdőeredetű (tumor/gyulladás/légcső-collapsus) problémával állunk szemben. Azaz: szükség van egy EKG-ra, szívultrahangra és egy tüdő(légcső)röntgenre. Szerintem nézesse meg egy olyan kollegával, akinek mindhárom vizsgálatra megvan a lehetősége, és már látott ilyen esetet...
Van esély rá, a biológiában semmi sem lehetetlen, de kevés. A vemhesség tényét minél hamarabb ellenőriztetni kell, amennyiben nem vemhes a kutya, a következő tüzelésnél pontos ovulációdiagnosztikát javaslok, ennek alapján fedeztetést.
A legtöbb kutya nem tudja rendesen megemészteni a tejcukrot, azaz a laktózt, ez hasmenés formájában nyilvánul meg. Ezért inkább ne adj neki tejet. Adhatsz viszont neki savanyított tejtermékeket, tehát pl. kefírt, natúr joghurtot. Ezeket akár fel is higíthatod vízzel, így olyan lesz, mintha tej lenne. Próbáld ki a kutyatápot is egy kis kefírrel vagy joghurttal leöntve, szeretni fogja a kutyád!
Ezek nem egymással összefüggő tünetek, így nem lehet tudni, hogy mi a baj.