4326. Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy kutatócsoport
Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy nemzetközi kutatócsoport, hogy a veszélyeztetett fajok védelmét elősegítsék.
Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy nemzetközi kutatócsoport, hogy a veszélyeztetett fajok védelmét elősegítsék.
Maui-delfinÚj-Zéland egyik nemzeti kincsének számító állata, a Maui-delfin a kihalás szélére sodródott az ország kormányának tétlensége miatt.
A legtöbb porckorong sérülés a hát középső, vagy attól hátrább helyeződő háti tájékon következik be, de előfordulhat a nyaki szakaszon is. A háti szakaszt érintő elváltozás gyakran súlyos fájdalom nélküli bénulást okoz, míg a nyaki szakaszon bekövetkező sérülés általában súlyos fájdalommal jár, bénulásos tünetek nélkül.
A fogkövesedés nemcsak szájhigiéniai problémát, ínygyulladást okoz, hanem a gyulladásos ínyen keresztül a vérkeringésbe is bejutó kórokozók akár távoli szervekbe is eljuthatnak. Az ínygyulladás első tünete a kipirult, vérzékeny ínyszél. Az idült ínygyulladásnál már visszafordíthatatlan ínysorvadás is kialakulhat.
Az év természetfotósa pályázat minden évben tömegeket mozgat meg, jelentkeznek profik és amatőrök egyaránt. Nézzetek meg pár csodás képet!
Vajon mióta tart ez az állapot és minden evés után hány? Mindenképpen állatorvoshoz kelllene vinni a kutyát, hiszen a tartós, minden evés után jelentkező hányás nagyon komoly betegség tünete is lehet.
Nem akadálya a szoros barátság a pároztatásnak, és a természetes párzást általában ők önállóan megoldják.
Ezek a férgek valószínűleg az élő eleséggel vagy valamilyen berendezési tárgyal lett behurcolva. A halakra valószínűleg nem veszélyesek. Érdemes megpróbálni a "Sera baktopur direct" nevezetű készítményt, amely esetleg megoldást nyújthat.
Mindkettő a kisméretű óriáskígyók közé tartozik, a kifejlett zöld fapiton kb. 180 cm, a kifejlett szivárványos boa kb. 120-160 cm hosszú. A zöld fapiton magas terráriumot igényel egy függőlegesen behelyezett több ágú fával (fánlakó életmódja miatt), a szivárványos boa inkább talajlakó, így számára a nem túl magas, inkább hosszabb terrárium felel meg. Kis testhosszuk miatt nem nagy a helyigényük. Ezek a kistermetű óriáskígyók nyugodt természetük miatt alkalmasak arra, hogy egy kamasz gyermek gondozza őket, természetesen hozzáértő szülő felügyelete mellett. Én inkább a szivárványos boát ajánlanám kezdésként, rövidebb testhossza és könnyebb tartása miatt. A terráriumban tartott kígyók egyáltalán nem igénylik, hogy élőhelyükről kivegyék és dédelgessék őket, sőt ha ez gyakori, akkor a folyamatos stressz a kígyó egészségét is veszélyezteti!
A halakból valószínűleg ürülék távozott, tehát aggodalomra semmi ok.