4326. Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy kutatócsoport
Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy nemzetközi kutatócsoport, hogy a veszélyeztetett fajok védelmét elősegítsék.
Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy nemzetközi kutatócsoport, hogy a veszélyeztetett fajok védelmét elősegítsék.
Maui-delfinÚj-Zéland egyik nemzeti kincsének számító állata, a Maui-delfin a kihalás szélére sodródott az ország kormányának tétlensége miatt.
A legtöbb porckorong sérülés a hát középső, vagy attól hátrább helyeződő háti tájékon következik be, de előfordulhat a nyaki szakaszon is. A háti szakaszt érintő elváltozás gyakran súlyos fájdalom nélküli bénulást okoz, míg a nyaki szakaszon bekövetkező sérülés általában súlyos fájdalommal jár, bénulásos tünetek nélkül.
A fogkövesedés nemcsak szájhigiéniai problémát, ínygyulladást okoz, hanem a gyulladásos ínyen keresztül a vérkeringésbe is bejutó kórokozók akár távoli szervekbe is eljuthatnak. Az ínygyulladás első tünete a kipirult, vérzékeny ínyszél. Az idült ínygyulladásnál már visszafordíthatatlan ínysorvadás is kialakulhat.
Az év természetfotósa pályázat minden évben tömegeket mozgat meg, jelentkeznek profik és amatőrök egyaránt. Nézzetek meg pár csodás képet!
Aggodalomra nincs ok, ezek normális pigmentfoltok.
Felesleges ettől rettegni. A veszettséget nem jellemzően a denevérek terjesztik, bár előfordul közöttük a fertőzöttség. A macska más macskával vagy ragadozóval való érintkezés(harapás) útján is megkaphatja a vírust. Ennek sokkal nagyobb a valószínűsége,de valahogy senki nem aggódik a veszettség miatt, mikor a kandúrja megtépve érkezik haza a macskatalálkozóról. Bár nem kötelező, de nagyon ajánlott a kijáró macskáink veszettség elleni oltatása is. Amíg a macskán indokolatlan agresszivitás, támadó magatartás jeleit nem tapasztalják, nincs mitől félni. Ha ilyen előfordulna, akkor is harapás kell a betegség átadásához. Még ez után is két hét megfigyelés alatt tartják az embert harapó állatot, hogy mutatja-e veszettség jeleit. Csakis ez után kezdik el az ember oltási sorozatát, ha az indokoltnak látszik.
Gennyes bőrgyulladásnak tűnik. Kedden mindenképpen mutassa meg állatorvosának.
Kedves Györgyi! Remélem, már jobban van a cica! Sajnos az elmúlt héten nem voltam gépközelben, így csak most tudok válaszolni a levelére. Tényleg igen tiszteletre méltó korban van kis kedvence. Ilyen idősen már, bizony bármikor számítani lehet arra, hogy valamely életfontosságú szerv (mint pl. a vese, a máj vagy a hasnyálmirigy, ...) egyre nehezebben tudja a feladatát ellátni, és olyan szintre csökken a működése, ami már az alapvető életfunkciók ellátására sem elegendő. Véres széklet azonban nagyon sok mindentől lehet, de azt is fontos lenne tudni, hogy mennyire volt véres, a széklet teljes része, vagy csak az eleje, vagy csak a vége, ill. hogy világospiros volt-e a vér vagy emésztett, tehát sötét, majdnem fekete. Ezen információk hiányában nem tudok a fentieknél konkrétabb véleményt adni Önnek. Ha vannak újabb fejlemények, kérem, hívjon fel: 06 (20) 928-4425: Üdvözlettel: Dr. Kopócsi Andrea, homeopata állatorvos.
Kedves Csilla! Ha a bőrkaparék vizsgálat nem mutatott élősködőt vagy gombát, akkor valószínűleg tényleg allergia. Az allergia tesztet csak 1 éves kortól lehet elvégezni. Jó lenne esetleg egy bőrkimetszésből készített szövettani vizsgálat, pontosan behatárolni a folyamat mivoltát. Esteleg lehetne egy hipoallergén táp etetésére rátérni. Vagy felkeresni egy bőrgyógyász specialistát. Üdvözlettel Dr. Szaniszló Ferenc