4326. Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy kutatócsoport
Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy nemzetközi kutatócsoport, hogy a veszélyeztetett fajok védelmét elősegítsék.
Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy nemzetközi kutatócsoport, hogy a veszélyeztetett fajok védelmét elősegítsék.
Maui-delfinÚj-Zéland egyik nemzeti kincsének számító állata, a Maui-delfin a kihalás szélére sodródott az ország kormányának tétlensége miatt.
A legtöbb porckorong sérülés a hát középső, vagy attól hátrább helyeződő háti tájékon következik be, de előfordulhat a nyaki szakaszon is. A háti szakaszt érintő elváltozás gyakran súlyos fájdalom nélküli bénulást okoz, míg a nyaki szakaszon bekövetkező sérülés általában súlyos fájdalommal jár, bénulásos tünetek nélkül.
A fogkövesedés nemcsak szájhigiéniai problémát, ínygyulladást okoz, hanem a gyulladásos ínyen keresztül a vérkeringésbe is bejutó kórokozók akár távoli szervekbe is eljuthatnak. Az ínygyulladás első tünete a kipirult, vérzékeny ínyszél. Az idült ínygyulladásnál már visszafordíthatatlan ínysorvadás is kialakulhat.
Az év természetfotósa pályázat minden évben tömegeket mozgat meg, jelentkeznek profik és amatőrök egyaránt. Nézzetek meg pár csodás képet!
Szerintem valami galiba történhetett a lepóval. Úgy tudom, hogy petét raknak és ősszel el is pusztulnak, majd tavasszal kikel az "utód". (Már ha jól tudom.. :)) Én rábíznám a természetre, vagy legfeljebb bevinném valami fagymentes barlangba vagy pincébe, hátha mégis túléli. Ennél biztosan szakszerűbb infókat is lehet találni a Google segítségével :)
A díszhalak többsége trópusi eredetű, ezért a hőmérséklet mint környezeti tényező nagyon fontos a számukra. A levegőztető kikapcsolása is problémát jelent, hiszen éjjel az akvárium növényei nem termelnek oxigént, sőt oxigént vonnak el a halak elől. Ezek a nem megfelelő tartási körülmények sajnos oda vezethetnek, hogy az akváriumben élő halak ellenálóképessége legyengül, fogékonnyá válnak a különféle betegségekre. Úgy gondolom, ezen stresszorok kiküszöbölésével javítani lehet a helyzeten, de fontos lenne tudni azt is, hogy milyen kórok áll a halak pusztulása mögött. Ehhez vizsgálat szükséges. Azt tanácsolom, hogy vedd fel a kapcsolatot dr. Baska Ferenc állatorvossal, aki a legkiválóbb szakember ebben a tudományágban. Elérhetősége: fbaska@univet.hu és www.baska.doctor.hu.
Azt tanácsolom, hogy ne csak szárított hallal etesd őket, hanem keress nekik olyan eledelt, amelyik lesüllyed a vízben (pl. tubifex).
Szerintem az állat forgalmazójának (állatkereskedés) kell a megfelelő engedélyeket bemutatni, átadni, amikor ilyen állatot vásárolunk. Így nyilván az ár már tartalmazza a beszerzési költségeket is. Egyébiránt (a téma bonyolultsága miatt) például a következőket javasolnám elolvasni az interneten: http://www.teknos.hu/torv/81998.htm http://vam.gov.hu/displayDoc.do?docId=1967
Elképzelhető, hogy beteg a kiscica (soványodik, nem eszik...), biztonság kedvéért ezért el kellene vinni állatorvoshoz, amíg még nem késő. Nem hinném, hogy ilyen fiatal korban már válogatós lenne a kiscica és ezért nem akarna enni...