4326. Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy kutatócsoport
Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy nemzetközi kutatócsoport, hogy a veszélyeztetett fajok védelmét elősegítsék.
Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy nemzetközi kutatócsoport, hogy a veszélyeztetett fajok védelmét elősegítsék.
Maui-delfinÚj-Zéland egyik nemzeti kincsének számító állata, a Maui-delfin a kihalás szélére sodródott az ország kormányának tétlensége miatt.
A legtöbb porckorong sérülés a hát középső, vagy attól hátrább helyeződő háti tájékon következik be, de előfordulhat a nyaki szakaszon is. A háti szakaszt érintő elváltozás gyakran súlyos fájdalom nélküli bénulást okoz, míg a nyaki szakaszon bekövetkező sérülés általában súlyos fájdalommal jár, bénulásos tünetek nélkül.
A fogkövesedés nemcsak szájhigiéniai problémát, ínygyulladást okoz, hanem a gyulladásos ínyen keresztül a vérkeringésbe is bejutó kórokozók akár távoli szervekbe is eljuthatnak. Az ínygyulladás első tünete a kipirult, vérzékeny ínyszél. Az idült ínygyulladásnál már visszafordíthatatlan ínysorvadás is kialakulhat.
Az év természetfotósa pályázat minden évben tömegeket mozgat meg, jelentkeznek profik és amatőrök egyaránt. Nézzetek meg pár csodás képet!
T. Gazdi! Kérdés, hogy a nem evés válogatás miatt van, vagy esetleg betegség tünete. Ha az eb gyakran hány, az már jelezheti, hogy valami nincs rendben. Számtalan oka lehet, pl: gyomorfekély, Helicobakter fertőzés, pylorus szűkület stb. Javaslom, keresse fel állatorvosát. Több kiegészítő vizsgálatra is szükség lehet a pontos diagnózis felállításához. Üdvözlettel: Dr. Stark Róbert
Kedves Kérdező! Sajnos, főleg első fialásnál ez előfordulhat. Sokszor tejhiány okozza a problémát. Próbálja meg napjában többször emlőre helyezni a kicsiket.
Kedves Gazdi ! A leírása alapján az idős nagy testű kutyájának, vélehetően visszatérő, fájdalomtüntekkel jelzett, belgyógyászati vagy ortopédiai betegsége lehet. Mindenképpen kivizsgálást igényel az oki teráopia megindítása érdekében. A neten több menhelyet is fog taláni, akik szívesen segítenének, az anyagi problémák miatt. Az az egy biztos, hogy valamilyen módon állatorvosnak meg kell mutatni a kutyát. Dr Kiss Gabriella
Azt javasoljuk, hogy minél előbb forduljon állatorvoshoz a macskával, mivel vizsgálat nélkül, távolból nem lehet diagnosztizálni a problémát. Minél később viszi állatorvoshoz, annál rosszabb lesz a helyzet.
Kedves Kata! A nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek valóban a leghatékonyabbak az ízületi bántalmak konzervatív kezelésére, több hatóanyag ismert, Ön most kettőt emelt ki. A Rimadyl hatóanyaga a legelterjedtebb az állatgyógyászatban, hosszú évek óta tanulmányozzák és használják a szakemberek, biztonságosnak mondható gyógyszer. A Trocoxil nevű tabletta hazánkban még újnak számít, nagy előnye, hogy a mindennapi adagolással szemben itt a két kezelés között akár egy hónap is eltelhet, így ez a gazdi szempontjából praktikusabb. A fent említett hatóanyagoknál, nagyjából hasonló mellékhatásokkal számolhatunk, a rendszeres kivizsgálás mindkét esetben fontos. Idős korban természetes a bizonyos fokú eltérés az eredményekben. Vérvizsgálati leletről azonban csak a teljes lelet birtokában, az állat fizikális vizsgálata után, személyesen kaphat tájékoztatást. Üdvözlettel, dr. Puskás Gábor.