4326. Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy kutatócsoport
Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy nemzetközi kutatócsoport, hogy a veszélyeztetett fajok védelmét elősegítsék.
Tigris, oroszlán és hópárduc génjeit térképezte fel egy nemzetközi kutatócsoport, hogy a veszélyeztetett fajok védelmét elősegítsék.
Maui-delfinÚj-Zéland egyik nemzeti kincsének számító állata, a Maui-delfin a kihalás szélére sodródott az ország kormányának tétlensége miatt.
A legtöbb porckorong sérülés a hát középső, vagy attól hátrább helyeződő háti tájékon következik be, de előfordulhat a nyaki szakaszon is. A háti szakaszt érintő elváltozás gyakran súlyos fájdalom nélküli bénulást okoz, míg a nyaki szakaszon bekövetkező sérülés általában súlyos fájdalommal jár, bénulásos tünetek nélkül.
A fogkövesedés nemcsak szájhigiéniai problémát, ínygyulladást okoz, hanem a gyulladásos ínyen keresztül a vérkeringésbe is bejutó kórokozók akár távoli szervekbe is eljuthatnak. Az ínygyulladás első tünete a kipirult, vérzékeny ínyszél. Az idült ínygyulladásnál már visszafordíthatatlan ínysorvadás is kialakulhat.
Az év természetfotósa pályázat minden évben tömegeket mozgat meg, jelentkeznek profik és amatőrök egyaránt. Nézzetek meg pár csodás képet!
Kedves Gabriella! Fontos lenne tudni, hogy mikor tüzelt. Amennyiben kb. 2 hónapja, és az emlők is egy kicsit (vagy nagyon) megduzzadtak, esetleg tej is fejhető belőle, akkor szinte biztos, hogy álvemhesség, de ezek hiánya esetén is valószinűsítehető. Szerencsés esetben 2-6 hét alatt elmúlik, de fontos, hogy a játékait, rongyait, amiket magával cipel, mert a kölykének tekinti, el kell venni. Ha az emlők beduzzadnak, esetleg fájdalmassá válnak, mindenképpen állatorvoshoz kell fordulni. A megelőzésnek két útja van. Az egyik a szülés, de a szülést követő tüzeléskor feltehetően ismét jelentkezni fog. Amennyiben nem tenyésztés a cél, akkor érdemes ivartalanítani. Ha ezt semmi képpen nem akarja (de célszerű!), akkor dajkaanyának kellene használni: keresni kell árva, nemrég született kiskutyákat, akiket szoptathatna - de nem biztos, hogy elfogadja őket. Az északi, szánhúzó kutyáknál ez a módszer használatos. A konkrét teendők csak vizsgálatot követően mondhatók meg, tehát keresse fel állatorvosát. dr. Keleti Zoltán (Állategészségház, Vértesszőlős)
Kedves Veronika! Az egzóták számára gyártott kézzelnevelő tápok hazai választéka viszonylag szűkös, de például Orlux márkanév alatt talál ilyen tápot is. De, mostanra már valóban nem aktuális a nevelőeleség beszerzése, hiszen a zebrapinty fióka 3 hetesen már kirepül a fészekből, vagyis az augusztus közepén kelt madárkának már magokat kellene csipegetni. Ha nehezen megy az átszokás, úgy hántolt, illetve vízben puhított magvakat kellene felkínálni. Nálunk a pintyektől a kakadukig szinte minden madárka szereti a fürtöskölest. A fiókák mageleségre szoktatásában sokszor segített.
Vigye el sürgősen állatorvoshoz, nem csak fertőzés okozhat pl ilyen tüneteket, hanem pl szívbetegség, stb. Üdv
Kedves Kérdező! Amint írja, a kis kutya még csak két hónapos. ebben a korban a szobatisztaság még nem elvárható, pláne napi 3 séta esetén. Kb. 6 hónapos korig nem alakul ki a hibátlan szobatisztaság, és utána is lehetnek még balesetek. Egy ilyen kicsi kutyát akár óránként ki kell vinni, és minden alkalommal nagyon megdicsérni, ha kinn végzi a dolgát. A szobába pisilést lehetőség szerint félbe kell szakítani (büntetni utólag teljesen értelmetlen, és kiabálni is) és rögtön kivinni akkor is. Mondjuk a 2-5 perc azért kissé gyakori, esetleg érdemes állatorvosi vizsgálatra vinni, előfordulhat, hogy valamilyen egészségügyi oka van az ilyen gyakori pisilésnek. A másik kutya azért tépi meg, mert megteheti, (ennek semmi köze a féltékenységhez) ezzel is demonstrálva, hogy a családban (falkában) előbbrevalónak tartja magát. A falka irányítása azonban az Ön feladata, de a pincsi viselkedéséből (morog, harap, vicsorog Önre is, vagyis a gazdájára) az derül ki, hogy Ön és az idősebbik kutya viszonya nem megfelelő. Elsődleges feladat tehát az idősebbik kutyával történő viszonyrendezés, ehhez szakértői segítséget ajánlok, de ha erre nincs mód mindenképp javaslom Jan Fennell: Tanuljunk meg kutyául c. könyvét. Amennyiben a pincsi feltétel nélkül elfogadná az ön vezetői pozícióját, minden bizonnyal megszűnnének a kicsivel való konfliktusai. Addig is javaslom a külön etetést, két etetés között amúgy sem jó ha marad étel a tányérjukban.
Javaslom, hogy minél hamarabb forduljon szakemberhez, lehetőleg olyan kollégát keressen, aki a bőrgyógyászatban jártas. Bőrgyulladás rendkívül sok okból alakul ki, kivizsgálását körültekintően kell végezni. Üdvözlettel, dr. Puskás Gábor.