4366. Az árva csikó felnevelése
A csikónak a születést követően 2-3 órán belül tejre, vagy még inkább előtejre (colostrum) van szüksége.
A csikónak a születést követően 2-3 órán belül tejre, vagy még inkább előtejre (colostrum) van szüksége.
A napokban egy kismama fordult hozzám kérdésekkel, hogy mitévő legyen ebben a helyzetben? A köztudatban elterjedt, „rettegett” toxoplasmosis miatt aggódott.
A hormonális megbetegedések szinte hasonló gyakorisággal tapasztalhatóak háziállatainknál is, mint embereknél.
Azok a kukkoló szemek, az a fül, hihetetlenül cuki, ahogy a cicó figyel az ágy mögül!
A két szárnyaszegett madár a Fővárosi Állat- és Növénykertből érkezett a vadasparkba.A madarak mentettek, mindkettő a szárnyán sérült meg.
Az első három oltást követően egy héttel javasolt legkorábban levinni. De még biztosabb, ha a 4. oltást is megkapja! Egyébként 100%-os védelem nem létezik a fertőző betegségek ellen (ilyen az immunológia!!), még oltások után sem, ezért kell törekedni a minél nagyobb biztonságra az ésszerűség határán belül. Minél több oltást kap, és minél kevésbé érintkezik a környezettel, annál nagyobb a biztonság. Igazából mindenki maga dönti el, hogy mit tud vállalni. Szerintem teljesen normális, hogy félénk még a kiskutya, hisz KISkutya még és új helyre került! Majd megszokja a helyét, környezetét és még a fürdőszobaszekrényből is kipakolja a hidrogént és elrágja a villanyborotva vezetékét, valamint tönkreteszi az amúgy tönkretehetetlen NOVALIFE bevonatú Kanizsatrend márkájú ülőgarnitúra extradrága kárpitját. :)
Nem tekinthető kórosnak a hat hónapos korban lezajló tüzelés.
Nem tudom, hogy igaz-e. Ha hajlandó, akkor biztos később is lehet. A korral csökken a spermaszám és minőség is, ilyenkor gyakoribb lehet (elvileg) a probléma az utódokkal...
Lehet, hogy a fülkagylójában vérömleny van (othaematoma), vagy valami hasonló. El kell vinni állatorvoshoz! (Műtéttel rendbe hozható.)
Szerintem 5 hetesen már jócskán el lehet választani. Amikortól jól eszik, akkor már elválaszthatók a nyusszancsok.