4391. Skimbles, a macska aki nem tud ugrani!
Ez egy olyan ritka videó, amit nem lehet megunni! Többször kell megnézni, hogy elhidd, Skimbles tényleg ekkorát ugrott :)
Ez egy olyan ritka videó, amit nem lehet megunni! Többször kell megnézni, hogy elhidd, Skimbles tényleg ekkorát ugrott :)
Christophe Margerie, a Total motorolaj-forgalmazó cég elnöke Párizsban megerősítette, hogy vállalata befejezi az olaj kinyerését a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő Virunga Nemzeti Park berkein belül.
Az akvárium vizének nem lehet kellemetlen szaga. A bűzös szag a szerves anyagok bomlásának jele.
Mire jó, mire elegendő a legeltetés? Ha eltekintünk a takarmányozási szempontoktól, akkor is leszögezhetjük, hogy a legeltetés rendkívül fontos a lovak számára, például szocializásciós szempontból, hiszen a legelőn szabadon érintkezhetnek egymással.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) nemzetközi ernyőszervezete, a BirdLife International 2006-ban indította útjára Tavaszi madárles (Spring Alive) elnevezésű, februártól júniusig tartó játékos madárvonulás-figyelő programját.
A hullámosok viaszbőrének színe elsősorban az ivartól függ. Hímek esetében fiatal korban rózsaszínes, majd kékes, lilás árnyalatú, az un harlekin tarka színű madaraknál hússzínű marad, az orrnyílások közt keskeny kék sávval. A tojók esetén a fiókakori sárgás, fehéres árnyalatok számos színbe válthatnak a fehértől, a barnás, zöldes árnyalatokig. Ez összefügg azzal is, milyen színű a madár tollazata, Amennyiben értékelhető minőségű fényképet mellékel, többet tudok segíteni az ivarmeghatározásban.
Kedves Gazdi! Mindenképp céleszű lenne állatorvosnak megmutatni a kutyát, hogy megvizsgálhassa!
A napos baromfik, víziszárnyasok ivarvizsgálata leginkább az un. "japán módszer" alkalmazásával történik, ami a kloáka kifordítása mellett láthatóvá teszi a hím ivarú madarak ivarszervét.
Ahogy a leírásból látom, légútilag alaposan megvizsgálták, de nem látom nyomát annak, hogy a szívét vizsgálták volna. Pedig az idős korral járó szívelégtelenség járhat (sőt gyakran jár) pangásos tüdővel, ami köhögést okoz (szív asztmának is szokták ezt nevezni). Szóval én azt javasolnám, hogy legyen egy szív ultrahangos vizsgálat és esetleg egy EKG is (de az UH fontosabb). Ezt azonban jó lenne egy olyan állatorvosnál, vagy rendelőben megcsináltatni, ahol értenek is hozzá. Beszéljék meg az állatorvosukkal, hogy kit tudna erre ajánlani a környékükön.
Igen, a szőr összeállását a tisztálkodás hiánya okozza. Lehet, hogy már a gerince nem olyan mozgékony ilyen idősen, de szájüregi megbetegeései is lehetnek. A hányás sem jó jel, jó, ha minél előbb állatorvoshoz fordulnak.