4401. Kedvelt és gyakori akváriumi vízinövények
A növények fontos alkotórészei az akvárium dekorációjának, különösen édesvizekben.
A növények fontos alkotórészei az akvárium dekorációjának, különösen édesvizekben.
Tőlünk pár száz kilométerre nyugatra, az Alpok legelőin évszázadok óta legel egy juhfajta mely szépségével és számos jó tulajdonságával mostanában kezdi meghódítani a hobbi juhtartók szívét.
Rendhagyó örökbefogadó napot rendez az Illatos úton a Vigyél Haza Alapítvány és az Állategészségügyi Szolgálat: idén először házhoz viszik a gyepmesterek az örökbe fogadott kutyákat új gazdáiknak szombaton.
A világon elsőként sikerült jeladót ültetni egy felnőtt, több mint öt méter hosszú nagy fehércápába (Carcharodon carcharias) Ausztráliában a cápamegfigyelési program keretében. Szakemberek szerint ez nagy áttörést hozhat a cápakutatás terén.
Történelmi pillanat Vietnamban: a WWF szakembereinek 15 év után először sikerült lencsevégre kapni az ázsiai unikornisnak nevezett szaolát.
A nyuszikat évente a szúnyogok megjelenése előtt ajánlatos beoltani Myxomatosis ellen. Létezik kombinált oltás formájában is, amivel az RHD (nyulak vérzéses betegsége) ellen is védett lesz az állat. A legelső oltást (alapimmunizálás) pár hét elteltével meg kell ismételni. Így azt ajánlanám, hogy vigye el a nyuszit állatorvoshoz és oltassa be.
Ezt a bőrtünetet mindenképpen állatorvosnak kell látni!
Kedves Gazdi! A tünet kivizsgálást igényel. Szükdég lesz egy hallgatózásos vizsgálatra, egy röntgen átvilágításra és esetleg egy bélsár parazitológiai vizsgálatra is (tüdőféreg lárvák miatt!). Ugyhogy a cica érdekében mielőbb keresse fel állatorvosát. Tisztelettel Dr. Szaniszló Ferenc
A mellékelt képek valóban igen rossz minőségűek - gyakorlatilag értékelhetetlenek. A leírtakhoz hasonló elváltozások többféle ok miatt is létrejöhetnek. Gyakran mechanikai sérülés van a háttérben (ez többféle módon is létrejöhet). Ugyancsak gyakori eset, hogy az állat valamiért nem tisztogatja magát megfelelően (pl. kövér macskák nem mindig érik el az érintett területet, a beteg állatok nem tisztálkodnak), ezért az adott területen a szőr elszennyeződik, filcesedik, alatta a bőr begyullad. Baktériumok és gombák szaporodhatnak el ilyenkor, ami az elváltozások súlyosbodásához vezet. Ivartalanított állatok esetében hormonális okok is szerepet játszhatnak ilyen tünetek kialakításában. Más macskák okozta sérülés is szóba jöhet, ami fertőződve ugyancsak gyulladásos folyamatot eredményezhet. Szóval a lehetséges okok száma igencsak nagy. A legjobb lenne mielőbb állatorvoshoz fordulni. Ilyenkor általában elkerülhetetlen az érintett területen a szőr lenyírása (a szőrzet akadályozza a gyógyulási folyamatot, és a helyi (lokális) kezelés is nehézkesebb szőrös bőrfelületen. Az eredményesebb kezelés érdekében nem árt egy bőrkaparék vizsgálat, melynek során mikrobiológiai, parazitológiai vizsgálatot is végeznek, és ha rezisztencia vizsgálat is készül, a kezeléshez legalkalmasabb antibiotikumok listáját is megkapják. Minél később fordulnak állatorvoshoz, annál nehezebb és hosszadalmasabb lesz a kezelés.
Üdvözlöm! A sántaság hátterében sok ok állhat (csont, ízület, ín, ideg sérülés), mindenképp állatorvosi vizsgálatra lenne szükség, hogy pontosabb diagnózishoz lehessen jutni, hogy aztán kezelni is lehessen a bajt. A remegés, és a többi macskán való jelentkezés szintén fontos tünetek, hátterükben szintén sok minden állhat (mérgezés, fertőző eredet, stb).